Török Gábor elemzőben például nagyon későn állt össze valamiféle kép  a magyar politikai élet különösségéről. Arról, hogy a felszínen észlelhető jelenségek alatt esetleg olyan struktúrák vannak, amik nem vezethetők le a nyugati politikatudósok által megfigyelt szabályszerűségekből.

A megvilágosodáshoz egy elempés felismerés kellett, miszerint ” él és virul a nagykoalíciós pénzszivattyú igazi motorja, a PuchSimicska tengely”. (Felhívom az értők figyelmét a gyönyörű négyszeres képzavarra: a szivattyú motorja egy tengely, amely ráadásul él is meg virul is.)

Bodoky Tamás elempés oknyomozó riporternek kétségtelenül nagy érdemei vannak például Kocsis István majdnem mostanáig érvényes, furcsa túlélőképességének bemutatásában. De ettől még nincs bizonyítva, hogy létezik “nagykoalíciós pénszivattyú”. Különféle érdekcsoportok vannak, és kétségtelenül van közöttük átjárás, ahogy pl, Bajnait Gansperger váltotta a Wallis élén, de az egész korrupciós szövevényt a két de facto pártpénztáros összjátékára redukálni: sima agitprop. Seres László a mai publijában szépen ki is elemzi, hogy ez nem más, mint az “ezek lopnak” primitív  fideszes mémjének mutációja.

Hogy Törököt mégis éppen ez a közlés döbbentette rá végleg, hogy nem minden az, aminek látszik, kb. azt mutatja, hogy tényismerete nem haladja meg az átlagos újságolvasóét. Ami nem nagy szám.

Ártatlanságára jellemző, hogy egy névtelen debreceni vállalkozó bölcsességére hivatkozik, mielőtt feltenné a négy kérdést, amit “feltétlenül tisztáznia kell, mielőtt folytatja”: “„Nem szabad naivnak lenni, a politika kétezer éve a pénzről szól, semmi másról”. Nem, csókolom, ez hülyeség. A politika a hatalomról is szól és a valóság megsimerésének korlátairól meg személyes ambíciókról is meg hálózatokról és hálózati nyilvántartásokról meg személyes és kollektív indulatokról meg nagy büdös ronda titkokról (nem feltétlenül gazdasági bűncselekményekről), amiknek a leplezésére semmi se drága stb.

Ez a blog kezdettől fogva arról szól, hogy amit a magyar politikai élet szereplői a nyilvánosságnak előadnak, az óriási arányban hazugság és a valóság elhallgatása. Esetleg önbecsapás. Továbbá arról, hogy ami Magyarországon politika néven folyik, az világviszonylatban páratlan. (Miközben a sötét tudatlanságban tartott egyszerű politizáló emberek azt hiszik, hogy mindenütt ez van, és ha valamin mégis fennakadnának, akkor mindig jön valaki a hivatásosok közül, aki mond egy példát, hogy máshol is van ilyen, és akkor lenyugszik a beteg.)

Szóval tán nem látszik szerénytelenségnek, ha válaszolok TG négy kérdésére. A segítő szándék beszél belőlem.

1. Ami a mai magyar politika működését jellemzi, az valóban a politika normál, rendszerszerű, ezeréves logikája, üzemmódja?

Nem.

2. Ha a paraván mögötti világ fontosabb, akkor van-e egyáltalán értelme a látható világ politikai elemzésének?

Nem sok.

3. Milyen módszerekkel tudható meg több arról, hogy ténylegesen kik és hogyan hozzák a döntéseket?

Elsődleges forrásokból: levéltárazással, résztvevők és tanúk megkérdezésével. Ehhez tényleges kíváncsiság kell.

4. Ezek az ismeretek milyen módon tehetők közzé, hogyan lehetnek a politikai tudás hasznos részei?

Vagy a lehető legegyértelműbben körülírva, vállalva, hogy csak az intelligensek és elfogulatlanok értik, ők pedig kevesen vannak; vagy sok pénzzel, vállalva a pereket. Ehhez bátorság kell.