Egyrészt kár, hogy a visszhang cigányozásba fulladt (az ortodox balliberális és a nyilas észjárásban sajnos közös, hogy szinte bármilyen politikai kérdést képesek rasszkérdésre lefordítani, persze más-más előjellel). Másrészt rendes gesztus a honportálomtól, hogy teret adott az ötletgazdának, nagy illetlenség lenne, ha úgy esnék neki, mint szódás a lovának, úgyhogy maximálisan visszaveszek a szokásos gúnyból és dühből.

Révésznek két alapvető érve van a “gyerekek” választójoga (= a gyermekes szülők többlet-választójoga) mellett. Egyik se stimmel, és ráadásul ütköznek egymással.

Az egyik a demográfiai érv. Eszerint ha a gyermekes családoknak gyermekeik számával arányosan több szavazatuk van, akkor olyan pártokra szavaznak, amik majd úgy kormányoznak, hogy a gyermekes családoknak jobb legyen, mint a gyermekteleneknek, illetve kiskorúakat már nem nevelőknek. Így pedig több lesz a gyerek.

Erre viszont, mivel feltételezés, és sehol sem valósult meg, semmilyen bizonyíték nincs. Ezért RM analógiát alkalmaz:

” Először szavazati jogot kaptak a szegényebbek, később szavazati jogot kaptak a nők. Meri-e állítani ma bárki is, hogy ettől nem változott meg a társadalompolitika? Azt, hogy a szociális ellátórendszert nem alakította át gyökeresen a cenzusos választójog megszüntetése? Hiheti-e azt bárki is, hogy a nők társadalmi helyzetében, lehetőségeiben ne okozott volna alapvető változást, hogy szavazati joguk lett? Nem, ilyen balgaságokat ma már senki nem mer megfogalmazni. “

Jelentem, én merek, és nem balgaság. Először is nincs ilyen egyszerű ok-okozati összefüggés: az állami szociális ellátórendszer kiépülése (mármint Európában) Bismarcktól Beveridge báróig párhuzamosan zajlott a választójog kiszélesítésével. Nem az történt, hogy a szegények elkezdtek arra a pártra szavazni, amelyik kedvezni akart a szegényeknek, és ettől jó lett a szegényeknek. Ugyanígy a korai feminizmus is egyszerre harcolt a nők választójogáért és “társadalmi lehetőségeinek” javításáért. A választójogtól ezek máég nem javultak, kb. fél évszázadba tellett, míg a legcivilizáltabb országokban fontos politikai posztokon újra elkezdtek feltűnni a nők (azért mondom, hogy újra, mert ugyanezt a kérdést a nyugati örökösödési jog a középkor végére minden demokrácia nélkül egyszer már megoldotta). Mondom, csak ez is fél évszázadig tartott. Ami, ugye, demográfiai szempontból nagy idő, két emberöltő. Kétszer annyi,mint amennyit RM prognosztizál.  Miközben a civil társadalom legfontosabb pozícióiban, az üzleti életben, az ún. professziók (orvos, jogász, pap) világában a jogi diszkrimináció megszűnése ellenére megmaradt a férfiuralom. (Itt azért mégis muszáj megjegyeznem, hogy RM olyan parlament tagjaként beszél gyökeres változásról, ahol európai viszonylatban a legkisebb a nők aránya, és azok is inkább dísz-nők, nem a politikusi vagy egyéb szakértelmüknek köszön hetik az érvényesülésüket.)

A másik a közjogi érv, és itt nagyon kell fékeznem a dühömet. RM ezt mondja:

“A modern demokráciákban a választásoknak van két nagyon fontos alapelve. Az egyik, hogy a választójog általános, azaz mindenkit megillet, a másik, hogy ezzel a joggal csak személyesen lehet élni.”

Különféle tekintélyekre hivatkozik, köztük Schanda Balázsra, a Pázmány jogi karának dékánjára. aki szerint:

“A szavazatok leadásánál nincs szó semmiféle olyan döntésről, amely – a házasságkötéshez hasonlóan – annyira az intim- vagy privát szférában gyökerezne, hogy azt kizárólag a jogosultság birtokosa gyakorolhatná. Kérdés, hogy a személyesség követelménye kellő súlyú érv-e arra, hogy a népesség ötödét a választójog gyakorlásából kizárjuk. Azaz voltaképpen a választójog ténylegesen általánossá tétele érdekében kellene új egyensúlyt teremteni a választójogi alapelvek között.”

Ez tökéletesen igazolja azt az elméletemet, hogy ami most zajlik, nem más, mint az egypártrendszer 1988-as, haldokló állapotához való visszatérés. Amiben a Pázmány ideológusainak komoly szerepük van.

Egyfelől meggyőződésem, hogy a korlátok nélküli, általános választójog Európa hanyatlásának egyik fő oka. Másfelől, ezzel összefüggésben: Révésznek és Schandának tökéletesen kiesik az, hogy ez nem mobilelőfizetés, ahol ha szükségem van rá, és nem tudok személyesn elmenni, akkor meghatalmazást adok valaki másnak. Nem azért kell mindenkinek magának szavaznia, mert ez bárki szerint az intim szférába tartozik, hanem fordítva: mert ez jellegzetesen az az eset, amikor az egyénnek egyedül, felelősen kell döntenie. Nem azért találták ki a kiskorúságot, hogy a gyerekeket diszkriminálják, hanem mert közmegegyezés szerint bizonyos dolgokban nem tudnak felelősen, számonkérhetően dönteni. (Más se, de azért legalább ennyit őrizzünk meg a normalitásból.) Innen már csak szó, szó, szó, hogy a szülőnek plusz szavazata van, vagy “másvalakiét gyakorolja” mint helyettes.

Az egyéni felelősség ebben a logikában nem létezik. És lenyelem a poént.