kuruc-labanc posztban azon filóztam:

“A középosztály … meg van győződve róla, hogy az ő hagyománya a kurucság. Azzal szembesülünk tehát, hogy egy tisztán konzervatív tartalom – a labanc mivolt – kerül a hagyománnyal szakító “baloldal” pozíciójába. …  Ez esetben … a hagyománytisztelő konzervatívnak az lenne a dolga, hogy ölbe tett kézzel nézze, amint a mai kurucok összehoznak egy 1849-60-hoz, 1905-20-hoz, 1944/1945-1956-hoz hasonló nemzeti katasztrófát. Mert bennük van. A félévszázados ritmus se hibádzik.”

Itt felhívom a figyelmet arra, hogy nem (csak) a hivatalosan forradalomnak nevezett eseményekről beszélek, de a forradalmak elválaszthatatlanok a példátlan történelmi katasztrófáktól.

A vereségre ítélt szabadságharcot és a Habsburg-ház trónfosztását az autonóm magyar államiság ideiglenes megszűnése követte (egyetlen egyszer 1000 óta).

Az 1905-ben győztes kuruc nacionalizmus ugyanúgy hozzájárult Trianonhoz, mint az egészséges nacionalizmus teljes hiánya az 1918-as forradalomban, majd az, amihez ez a reménytelen rendszer vezetett: a kommunista hatalomátvétel; és Horthyék hatalomátvétele is magán viselte a forradalom jegyeit (restaurációnak éppen nem mondható).

Az 56-os forradalom nem 56-ban kezdődött, hanem a 45-47-es baloldali forradalommal . (Az 56-os, mármint október előti nyilvános szövegekben elképesztő – nem a terror légköre, mert az már egy kicsit enyhült – hanem a mindent átható sivár butaság. Kifejezetten emlékeztet a mostani kormánypropagandára. Ehhez képest 57-ben szellemi pezsgés volt.)

Azt is figyeljük meg, hogy a katasztrófákat mindig valami ritka felívelés követte vagy kísérte: a szabadságharc leverését a magyar történelemben példátlan gazdasági fellendülés , a vörös- és kuructerrort meg Trianont a Bethlen-időszak, 56 leverését olyan évtizedek, amikor a magyarok külső elismertsége és belső magabiztossága nagyobb volt, mint 1918 óta bármikor. (A forradalmi helyzet nélküli magyar 1989 kompromisszuma arról szólt, hogy ezt az előnyt hogyan lehetne megőrizni egy szabványos nyugatias politikai rendszerben. Most se szabvány, se előny.)

Szóval azon gondolkozom, hogy a 2006 óta tartó, kuruc-forradalmi jegyeket viselő időszak mért ne torkollna most is valamilyen katasztrófába. Nem csak olyanba, amikor semmi sem sikerül, meg lemaradunk stb., de vegetál minden tovább. Hanem szabályos összeomlásba. Mint ahogy egy ház összeomlik, annak minden kellemetlenségével.  Amit megint egy felívelő korszak követne.

Még egy: mindháromszor ott voltak az idegen hatalmak, hogy beültessék az új rendszert. Most nem lenne háborús vereség. Kérdés, hogy az EU betölti-e ezt a szerepet. Alapjáratban egy sóhivatal, viszont nagyon jó eszköze a nyugat-európai középhatalmaknak, hogy érvényesítsék akaratunkat az újak, kicsik között. (Ebből a szempontból érdekes, hogy mi lesz Berlusconi sorsa. Az Európai Népárttól ugyanis nem lehet elvárni semmiféle elvszerűéget a Fidesz ügyében – még ha látják is, kivel van dolguk -, amíg Berlusconiéké az egyik legnagyobb nemzeti csoport az Európai Parlament néppárti oldalán. Mondjuk a Fideszé is elég nagy a ht vazallusokkal kiegészítve, de amíg Berlusconit a nagyfene keresztény-konzervatív értékeik ellenére sem képesek megkergült, züllött gazemberként számon tartani, addig Orbánék tébolyait sem vehetik észre. Nagy áldás lenne az EPP-nek is meg nekünk is, ha a hiperkorrupt kurvahajcsárt a belső politikai rendszer buktatná meg.)