Huhogó János Kemény Zsigmondot és Szekfű Gyulát idéző  írásától, és csakugyan nagyszerű, szinte tökéletes elemzés. Jól kiderül belőle, hogy milyen tisztán lehet látni konzervatív szemmel, ha valakit nem befolyásol a kuruc harci mitológia, beleértve a Vezérlő Fejedelem végső soron mindent megbocsátó tiszteletét. Nem is akarok hozzátenni semmit.

Most az egyszer érdemes elolvasni a kommenteket. Amint ilyenkor szokás, szent borzadállyal észlelik, hogy olyan emberek értenek egyet a szöveggel, akikkel (nem biztos, hogy így le volt írva, ez egy patron) “semmiképpen se szeretnének egy platformon mutakozni”. Rég tervezem, hogy írok egy posztot a debreczenizés kötelező köréről (“igaza volt, de mégis milyen zsenánt”), erről most ünnepélyesen lemondok. Nem azért, mert a legkülönfélébb gondolkodásmódú baloldali és liberális szerzők egybemosását nem tartom tájékozatlan és igazságtalan dolognak, sem a végső vádat, miszerint “magasztalták Gyurcsányt” szintén egybemosónak és tévesnek, azt pedig, hogy “ők tartották hatalomban Gyurcsányt”, egy marhaságnak (hörr, hatalmas levegővétel, mondat folytatódik) –

hanem mert fölösleges. Ezek az értelmiségek és híveik nem tudnak már semmit tenni, spent force, lejárt lemez, nem lesz belőlük már énekes halott. Az Orbán-rezsimet kizárólag egy párt (vagy több) tudja megbuktatni, saját, igazi politikusokkal és értelmiségi háttérrel, és ezek nyilvánvalóan nem a kiöregedett ballib, hanem konzervatív oldalról jönnek.  Ha a debreczenizés (bauerozás, bokrosozás, vásárhelyizés, ungváryzás stb.) kell az önmeghatározásukhoz,  ám legyen.  (De azért érdekes, hogy a célpontok nagy része vagy konzervatívnak vallja magát, mint Ungváry Rudolf világéletében, még akkor is, amikor ez sem baloldali ellenzéki barátainak, sem, pláne, a népieknek nem jutott eszébe. Vagy pedig a maga klasszikus szociális piacgazdasági szemléletével szélsőséges jobboldalinak látszik a Fidesz-szocialistákhoz képest, mint Bauer vagy Boros.)

Szóval Huhogó Jánosnak nem az esszéjével, hanem egy kommentjével vitatkoznék:

“remélem, előbb-utóbb tőle (Radnóti Sándortól) is várhatunk egy írást arról, hogy a baloldali értelmiség nagyjai mennyiben felelősek azért, ami az elmúlt nyolc évben hazánkban történt. Mert a mostani 2/3-ban vastagon benne van, hogy nem merték kiírni az előrehozott választásokat. Pedig nekik is jobb lett volna, talán lenne SzDSz, biztosan nem lenne 15%-os Jobbik.”

Más kérdés, hogy Radnóti minden megnyilatkozásában (kezdve azzal a Pilinszky-tanulmánnyal, amivel egész fiatalon betört a magyar szellemi életbe) jobbra áll a létező jobboldal mai átlagától, és, hogy a Gyurcsány-vádra még egyszer kitérjek, a magasztaláson jóval innen azért állt ki annó Gyurcsány mellett, mert konzervatív szemszögből még az is elviselhetőbbnek látszott a másiknál. (Én tökéletesen elfogadom, sőt egyetértek azzal, ha valaki Gyurcsányt a borzasztó gazdaságpolitikája és politikai pancsersége miatt tartja menthetetlenül kártékonynak. De azoknak a vakhitet nem érem föl ésszel, akik a Gyurcsány-időszakban a majdan másodszor kormányzó Orbánról több mint 50 százalékos valószínűséggel jobb gazdaságpolitikát és profibb kül-, bel-, oktatás- stb. politikát feltételeztek. Kitérő vége.)

Ahogy az indulati elvű létező jobboldalon a fő érv a szemkilövetés, úgy az értelmi beállítottságú konzervatívok között  evidencia, hogy a “ballib” öngyilkos vétke az volt, hogy nem követelte elég hatásosan Gyurcsány lemondását, és nem ment bele az előrehozott választásokba, pedig akkor a Fidesz nem győzött volna  kétharmaddal.

Én ebben egyáltalán nem vagyok biztos, és ezt nem a “ballib” nevében mondom (hiába akarnak kíváló bírálóim mindenáron e mozgalomhoz csapni, sosem voltam benne a brancsban, a legpontosabb, ami kapcsolatunkról elmondható, a kölcsönös udvarias lenézés, ha van ilyen).

A valóságban egyetlen pillanat volt, amikor nagy valószínűséggel elkerülhető lett volna a kétharmad: 2006-2007. fordulóján.(Ábra a poszt végén.)

Feltűnő módon éppen a “szemkilövetés” után. (Ahogy a másik mitikus bűn, a kétigenes népszavazás után is megnőtt Gyurcsány népszerűsége.) Ez azonban azt is jelenti, hogy az olló szétnyílása közvetlenül Őszöd után nem volt biztos, volt esély rá, hogy Gyurcsány vagy az utóda józan politikát folytat, Veres megy stb.), és 2010 még messze volt, “addig sok minden történhet”. A fent említett értelmiségi réteg, élén a legillusztrisabb magyar írókkal, nemcsak azért tartott ki ekkor Gyurcsány mellett, mert pontosan látszott már akkor, hogy Orbán milyen rezsimet akar bevezetni. De az előrehozott választás ellen szólt maga az őszödi beszéd is, ami azt az illúziót keltette, hogy Gyurcsány tudja, hogy rosszat csinál, valamint a Fidesz reakciója (a Parlament blokád alá vétele, Sólyom alkotmánysértésre biztatása, a közrend állandó veszélyeztetése provokátorok útján).

Miután 2007 nyarára kiderült, hogy Gyurcsány úszik az árral, és öngyilkos bénasággal politizál, már biztos volt a Fidesz kétharmados győzelme.  Ekkor viszont az ő oldalán, beleértve az értelmiségieket, már senki nem merte meglépni a logikus lépést, amit az önök odaadó bloggere is a legkisebb rossznak tartott volna: tényleg legyenek előrehozott választások, mert a Fidesz így is, úgy is jön, nagy valószínűséggel borzalmas gazdaság- és egyéb politikát fog folytani, de legföljebb belebukik, így pedig megtakarítható két és háromnegyed év vergődés. (A “mi lett volna, ha”-szálat folytatva: matolcsysta gazdaságpolitikával holtbiztos lett volna a bukás a 2008-as válság után.)

Az MSZP ezt természetesen nem akarta, az SZDSZ-ben pedig (már rég) nem volt annyi ész és erő, hogy a biztos halál helyett kockáztasson az életben maradásért. De mondom, akkor már biztos volt a Fidesz kétharmada, és a Jobbik csak azért nem kapott volna 15 százalékot, mert a közvélemény még ahhoz volt szokva, hogy a “radikálisokat” a Fidesz használja, jelentéktelen az önálló politikai létezésük. Egyáltalán nem biztos, hogy ezzel az állapottal jobban jártunk volna, mint a haragos válás utánival.

Tehát az ábra:

pártok népszerűsége