Azok, akikkel szimpatizálok, lelkesen gyűjtik a cenzúratörvényről szóló világlapcikkeket és fontos politikusi nyilatkozatokat. Látható az öröm, hogy Orbánék valamelyik botrányos intézkedését végre egyöntetű és itthon eltitkolhatatlan felháborodás fogadja. Tény, hogy a sajtó valahogy különlegesen érzékeny a sajtószabadság kérdésére, és bár mechanizmusában és bunkóságában a magyar cenzúratörvény nem különbözik a szlovák nyelvtörvénytől, ez nem két kis k-k-európai nemzet vitája, amihez PhD-szintű szaktanulmányok nélkül senki hozzá sem tud szagolni 100 km távolságból, hanem Brüsszelből is könnyedén megérthető, egy-két évszázada óta minden demokráciában sűrűn elemzett téma.

Az viszont nyitott kérdés, hogy ha az Európai Bizottság megvizsgálja a törvényt, milyen eredményre jut, illetve hogy miféle eljárás lesz belőle.

A papírforma rendesen bizony az, amit Kiszelly elemző mondott a Blikk című néplapnak: “Az uniónak a felháborodás után vizsgálnia kell a törvényt, ám komoly következményektől mégsem kell tartania a kormánynak. Várhatóan úgy határoznak, a törvény alapvető szabadságjogokat nem sért, Magyarország pedig megígéri, hogy vizsgálja a jogszabályt. Ezzel szépen lassan csillapodnak a kedélyek és idővel a vita is elhal.”

Emögött a következő tapasztalat van: az Európai Parlament is parlament, ám nem olyan lelketlen és elvtelen szavazógép, mint a  magyar, úgyhogy hiába a legnagyobb párt az Európai Néppárt, minden szavazatra szüksége van, a Fidesz-KDNP (+ Tökés) részleg viszont 15 biztos szavazatot jelent, ez a hatodik legnagyobb nemzeti blokk, nem tudnak lemondani róla, úgyhogy mindent megbocsátanak, ahogy megbocsátottak végül az osztrákoknak, és mindent lenyelnek Berlusconitól (akinek pártja jelenleg a második legnagyobb az EPP-ben). És a politikai információ természete olyan, hogy ha egy botrányt  egy-két hónapon belül nem követ egy újabb, hasonló méretű botrány, akkor elhomályosul.

A szokott papírformával szemben állnak a következő tények:

– Orbánnak sikerült személyesen megsértenie “szegény” Merkelt,

– Sarkozy tisztában van Orbánnal, akit 2007-es budapesti látogatásán európai párttárs létére 10 perc alatt faképnél hagyott.

– a lengyelek, akiké a harmadik legnagyobb párt,  szintén tisztán látják a helyzetet,  Anne Applebaum  a külügyminiszterük felesége, 

– az ultraintelligens Neelie Kroes, az illetékes európai biztos viszont nem is néppárti, hanem a liberális EP-frakció tagja, és nem túl érzékeny az EPP pártérdekeire; viszont mivel konkrétan a digitális agendáért felel, külön érzékeny lehet arra a mozzanatra, hogy a Fidesz az utolsó pillanatban felrúgta az európai megegyezést a digitális átállásról   (és Matolcsyék ultraintelligensnek éppen nem mondható KinyomtatomElküldömSzóljon hozzá »

Véleménye van? Ossza meg velünk!

Jelentkezzen be az alábbi szolgáltatások valamelyikével: