“összeült a védelmi bizottság, megjelent a miniszterelnök az erőszakszervek minisztereivel (mire is emlékeztet?), kitiltották a sajtót (dettó). Bejelentették, hogy tovább gyengült a gát (pont most), és feszólították a kolontáriakat, hogy “egy táskába csomagolják össze legszükségesebb holmijaikat”. Namost az ilyet akkor szokták, ha bármelyik pillanatban bekövetkezhet a katasztrófa. Ha nem, akkor a kormány legyen szíves megnyitni egy raktárat, ahol a nem túl népes családjai nemcsak a legszükségesebb, hanem általában a szükséges holmijaikat helyezhetik el.”

(http://hirszerzo.hu/belfold/20101009_kolontr_vorosiszap_Orban)

A “bármely pillanat” azóta is tart, az átszakadt részt nem javították ki, a gátak állnak, meg az a kínai fal is, amit a falu közepén húztak fel dolomitból rohammunkában. Amit nem világos, hogy ki finanszírozott és miből. Természetesen senki sem kérdezi meg sem ezt, sem hogy tényleg szükség volt-e rá. Egy ideig még kiadogattak vészjelentéseket, hogy most már tényleg nőtt két centit a repedés, itt a vég, a sajtó engedelmesen utánuk szajkózta, de aztán már ennyi fáradságot sem vettek. Annyit lehet tudni, hogy a Kármentő Alapból, amibe boldog-boldogtalan adakozott, nem a károsultakat segítették, hanem “a legszükségesebb helyreállítási munkálatokat” fedezték (vis major keret – olyan nincs?)

A poszt végén megkérdeztem (még nincs hatályban a médiatörvény, kérdezni még talán szabad: “Csak én érzékelem az alattomosság mellett a tébolyt is?”

Úgy látszik, csak.