Bár tisztában vagyok vele, hogy a MAL Zrt. megéri a pénzét, nem írom le a kötelező csesztetési köröket, egyrészt mert nem fogadom el, hogy sokkal felelősebbek pl. a magyar államnál (aminek avatarja most a NER), amelynek ezért fizetett képviselői ezt produkálták: http://www.nepszava.hu/dokumentumok/Ajka_jelentes.pdf , másrészt akármilyenek a “baloldali tőkések”, mégiscsak ők voltak azok, akik magyar részről megmentették azt, ami az iparból megmaradt (az egyetlen “jobboldali” ipari tőkés, Széles Gábor jellemét, hátterét és teljesítményét most nem elemzem).

Ennek a posztnak az a témája, hogy a magyar kormányzat, amelyik szintén (sőt, a valószínűsíthető MAL-lal ellentétben biztosan) felelős, nem hogy ezt nem hajlandó egy kérdés erejéig vizsgálni, de uszításig menő hiszterizálást folytat. (Mivel az elmúlt 8 évben is olvastam újságot, amikor ellenzéki részről reflexszerű érv volt, hogy a kormány ezzel és ezzel erről és erről akarja elterelni a figyelmet, kénytelen vagyok feltételezni, hogy a most kormányon lévő erő így gondolkozik, azaz ő is el akarja terelni a figyelmet valamiről. Van is tippem, hogy miről.)

Tehát: http://hirszerzo.hu/belfold/20101009_kolontr_vorosiszap_Orban

A helyszínen összeült a védelmi bizottság, megjelent a miniszterelnök az erőszakszervek minisztereivel (mire is emlékeztet?), kitiltották a sajtót (dettó). Bejelentették, hogy tovább gyengült a gát (pont most), és feszólították a kolontáriakat, hogy “egy táskába csomagolják össze legszükségesebb holmijaikat”. Namost az ilyet akkor szokták, ha bármelyik pillanatban bekövetkezhet a katasztrófa. Ha nem, akkor a kormány legyen szíves megnyitni egy raktárat, ahol a nem túl népes családjai nemcsak a legszükségesebb, hanem általában a szükséges holmijaikat helyezhetik el.

A másik kérdés az, hogy milyen katasztrófa. A gát már átszakadt, tározómedence tetején lévő nátronlúgos, rozsdás víz kizúdult. A gát alsóbb szintjei stabilabbak, és ami a víz alatt volt, az a) nem folyik olyan könnyen, mivel gyakorlatilag agyag, b) nem mar, c) nem mérgező, hacsak valaki nem eszi meg, de az emberek nem szoktak földet enni.

Mondom, a helybélieket és a sajtót eltüntették, légtérzárat rendeltek el. Azaz tökéletesen ellenőrizhetetlen, hogy mit csinálnak a hét végén. A hiszterizálás látszik, a többi nem. Tényleg érdekelne, hogy mit csinálnak. (Meg pl. az, hogy mit engednek meg annak a 250 fős szlovák mentőcsopprtnak, amelyik déltájban Ajkára érkezik, vagy hogy mikor áll fel az EU szakértői csoportja – a főnök szintén ma reggel jön Pestre -, kikből áll majd, és mikor ér a helyszínre.)

Újabb hír: http://index.hu/belfold/2010/10/04/iszapomles_veszprem_megyeben/

“A gát a település közepén, az elöntött terület szélén, a polgármesteri hivatal, illetve a templom mellett húzódik majd, egészen a 8-as útig”. Úgy értik, hogy miután már kifolyt a lúgos víz, még az előzőnél is több lúgos oldat folyna ki? Csak én érzékelem az alattomosság mellett a tébolyt is?

“A gát építésének tervezése hajnalban kezdődött, már fejtik a bányákban a megépítéséhez szükséges követ, még szombaton el is kezdik az építést, és várhatóan két nap alatt befejezik.”

Megjött Orbán, dolgozni kezdenek a mérnökök, ment a telefon a kőbányába. Szó bennszakad, hang fennakad, Lehellet megszegik.