Elméletemnek, miszerint itt, most – húszéves kitérő után – a Kádártól szabadulni akaró, de a nyugati modellt zsigerből nem kívánó pártállami gárda végre megvalósíthatja 85-89-es harmadikutas álmait, újabb bizonyítéka került.

Külön bónusz, hogy az elgondolást Rétvári Bence KDNP-s honatya, parlamenti államtitkár, ifjú bloggerkollégám tárta a nyilvánosság elé. A KDNP pártállami gyökereiről talán majd egy külön posztban, itt egyelőre csak annyit, hogy felnőtt egy nemzedék, amelyet már a fent említett, magát jobboldalinak kinevező pártállami gárda nevelt, és amelyik nem tudja, hogy ilyen már volt.

Természetesen nem lehet elvárni senkitől, hogy elolvassa a Hazafias Népfrontnak és agyasainak (Vass Csaba, Bogár László, Stumpf István) 80-as évek végi publikált és csak levéltárban hozzáférhető iratait, de megsúghatom: iszonyú szellemi erőbevetéssel folyt a “társadalmi viták” elméletének és gyakorlatának mint a demokrácia sajátosan magyar változatának kidolgozása. Bármit, csak többpártrendszer ne legyen.

Többpártrendszerben ugyanis nem “civil szervezetek, érdekképviseletek, egyházak (!)” befolyásolják a pártatlan szakapparátus jogalkotási munkáját (oszt a róm. kat. püspöki kar melyik szakmában spéci a magáén kívül?), hanem a pártok, amiknek szintén megvannak a szakértői meg szakmai koncepciói. (Külön balszerencse a Fidesz-KDNP-nek, hogy a Vatikán jobban tiszteletben tartja az állam és egyház szétválasztását, mint a KDNP vagy a honi keresztény-wannabbeek, mivelhogy áldozópaptól felfelé a kánonjog mindenkinek tiltja  a világi hatalomban, egyebek közt a törvényhozásban való részvételt. Hát itt az eredeti! magyar! megoldás erre a sajnálatos hiányosságra.) Szóval az államigazgatásban a pártatlan szakértők foglalkoznak szakértéssel, a törvényhozásban pedig a pártok képviselik a törvényalkotásban az érdekeket, nem a parlamenten kívüli, senki által nem választott önjelöltek. Az egyeztetés a pártok között zajlik, bár a magyar bipoláris vagy “centrális” pártrendszerben már rég mindenki elefelejtette, mi az a koalíció, hogyan kell egy koalícióban politizálni; és a hatalmon lévő pártnak soha nem jut eszébe, hogy az ellenzékre tekintettel ne hozzon olyan tartós érvényű törvényt, amit utána vagy visszacsinálnak, vagy ellene fordítanak.

A 88-as koncepció megvalósítását segíti, hogy a többpártrendszernek annyi. De azt is meg kell jegyeznem, hogy az a pár országos “társadalmi vita”, amit  végül is megrendeztek, tökig manipulált volt, és ugyan mindenki jártathatta a száját, az lett belőle, amit a szakminiszter a vitától függetlenül akart. Innen pedig nincs más hátra, mint bízni a szakminiszter jóindulatában és intelligenciájában, a bizalom meg kinek-kinek a magánügye.

Update:

Üdv az új arculatnak, és ha jól látom, a blogmotornak is.

Kieg. a fentiekhez: “Mindezt egy úgynevezett részvételi törvényben rögzítené a kabinet, amelyben az is szerepelne, hogy a kormánynak fél évre előre meg kell határoznia, hogy mely törvények elfogadását tervezi.” Egyelőre nem találom a hiperlinkcsinálót, se hogy hol lehet forráskódra váltani, úgyhogy itt: http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=340505 

Ezúton értesítem Rétvári kollégát, hogy ilyen is volt már. Az MSZMP Központi Bizottság ülésein tervszerűen előre döntöttek arról, hogy milyen törvényjavaslatot “kell”, mondjuk, hat hónapon belül az Országgyűlés elé vinni. Igaz, arra még ők sem vetemedtek, hogy az elfogadást betervezzék. Persze, hogy 100% volt, de legalább adtak a formaságokra. Nyilván azért, mert ők még tudták, hogy milyennek kellene lennie egy demokráciának, csak nem csinálták. Mi a különbség, ugye.