az MSZP kultúrája Rákosi óta ugyanaz, "nekik hatvan-hetven éve beégett, hogy valakit vagy csatlóssá tesznek, vagy ha nem sikerül, akkor ellenséggé. Ők ezt tudják", Namost függetlenül attól, hogy a képviseleti demokrácia és a sztálinista diktatúra "kultúrája" között csak a világhálón tenyésző, beetetett futóbolondok, meg esetleg a nekik szállító, félőrült skriblerek nem érzékelik a különbséget (esetleg azok, akiknek a képviseleti demokrácia szükséges rossz, mert igazából a Népnek avagy az Embereknek kelene kormányozniuk, gonosz politikusok közvetítése nélkül), sem Rákosi, sem Kádár politikája nem erről szólt. Rákosi alatt nyugodtan lehetett valaki csatlósból, sőt a "mieinkből" ellenség, Kádár alatt pedig sokan voltak a csatlósok, de kevesen az ellenségek, és nem emlékszem, az MSZP kit tett ellenséggé, miután nem sikerült csatlóssá tennie.

Míg ellenben a Fideszről ugyanez eszébe se jut a pártelnöknek, á, ugyan, az árnyékát se látni ilyen taktikának, és különben is az ő "kormányprogramjuk" áll közelebb az LMP-hez. A "csaholó öleb" (TGM) ilyen mértékű politikai ordenárésága talán elég ahhoz, hogy egy pillanatra lemondjak közmondásos fairségemről, és belinkeljek egy verset ("Egy fényképre, amelyen kezet ráznak"), amelyiknek egyik főszereplője pont egy olyan ember, akit Rákosinak sikerült csatlóssá és azután ellenséggé tennie. Nem vagy-vagy, hanem is-is.  (Annyira azért nem, hogy aztán Kádárék ne tegyék ismét csatlóssá, nem éppen akarata ellenére).  De hát nem én hoztam szóba a témát, és nekem meg, a francba, ez jut eszembe a Rákosi-kontinuitásról. Becsszóra, nem tehetek róla.