Az eredeti, 2008. júliusi poszt változatlan szövege:

Egyik kedvenc könyvem, az Egy félnótás Párizsban hőse, Goubi, a barátságos falubolondja, akit mindenki azzal cukkol , hogy nem "intelligens", nem sokkal 68 előtt elvetődik Párizsba, és belekavarodik egy utcai tüntetésbe. Ahol, ha jól emlékszem, kockaköveket meg záptojásokat dobálnak és elborultan üvöltöznek a fiatalok. Goubi döbbenten kérdezi: "ezek az intelligensek?"

Secko jedno with a vengeance.

"Szó sincs arról, hogy a bírósági ítéletek szerint a tojásdobálás megengedett, és belefér a véleménynyilvánítás szabadságába" – reagált a miniszter megállapításaira tegnap Kónya István. Az LB büntető kollégiumának vezetője és szóvivője lapunk kérdésére elmondta: a határozatok a 2007 tavaszán, garázdaság miatt indult eljárásokra utalnak. Ekkoriban rendőrségi és ügyészségi álláspontként jelent meg, hogy a tojásdobálás a testi épséget nem veszélyezteti, ezért belefér a véleménynyilvánítás szabadságába. Az állásfoglalások széles körben ismertté váltak, a mostani tojásdobálók így alapos okkal hihették, hogy nem követnek el szabálysértést. Ez a tévedés adhat okot az eljárás megszüntetésére. Vagyis a bíróság nem bátorított tojásdobálásra"

Értjük: "Nem mi mondtuk, hogy szabad, az ügyészség meg a rendőrség mondta, szegény kisnyilasok félre lettek vezetve, mi nem tehettünk mást, mossunk kezeinket, bele a jogállamba." A helyzet az, hogy a méltatlankodó Kónya bíró igazat mond. Egy előző posztban az Önök odaadó, jogilag dilettáns híve bátorkodott rámutatni, hogy ezt az embertelen hülyeséget nem most találta ki a bíróság, hanem tavaly az ügyészség.

Ehhez képest a köz- és kereskedelmi média (gondolom, jogvégzett) törvényszéki tudósítóitól a rutinos emberjogvédő ügyvédeken és szakértőkön át az igazságügyminiszterig
– senki, de senki nem vette észre, hogy Benkéné dr. Urbancsek Viktória bírónő az indokolásban nem saját bölcsességét mondta, hanem a tavalyi ügyészi határozatot idézte gyakorlatilag szó szerint. (Arra gondolni se merek, hogy a szóbeli indokoklás eltért volna az írásostól).
– Az említettek közül senki, de senki nem tiltakozott és nem háborodott fel tavaly, amikor ezzel az indokolással az ügyészség a Demszkyt dobáló Tomcat buksiját simogatta meg szinte (?) egyetértően.
– Az említettek senki, de senki nem mutatott rá az ügyészi indokolás ordító hibáira. (Nem is arra, hogy a tojásdobálást történelmi hagyomány által szentesített véleménynyilvánítási formának titulálja, hanem arra, hogy közli, miszerint az alkotmányos alapjogot nem lehet a közrend érdekében korlátozni. Ez sajátosan egybevág a létező jobboldal 2006 ősze óta hangoztatott hazugságával, hogy a véleménynyilvánítási jogot "semmiféle módon nem szabad korlátozni", kivéve, ha kendermagosokról vagy buznyákokról van szó. Csókolom, bizony hogy lehet, sőt szabad, benne van az Egyezségokmányban és nálunknál tapasztalatabb liberális demokráciák jogszabályaiban, különös tekintettel a közrendre.)
– A sikkes Demszky-utálat szellemében senkinek, de senkinek nem tűnt fel a délceg jogvédők közül, hogy az ügyészi határozat állításával ellentétben nem egy közszereplő személyiségi jogait sértette elsőrendűen a bombagyáros pólómágus, hanem egy nemzeti ünnep hivatalos (demokratikusan megválasztott testület által rendezett) megünneplését zavarta meg, ami bőven belefér a garázdaságba.
– Senkinek, de senkinek nem tűnt vel, hogy Benkéné dr Urbancsek Viktória ugyanaz a bíró, aki a Fideszt elismerésre méltó találékonysággal kimosta a kordonbontásból, szentesítve a parlamentarizmus szabotálását.
– Senkinek, de senkinek nem tűnt fel az a "finom" eltérés, hogy azt, amit az ügyész "egy közszereplőről" mond, Benkéné szerint az alkotmányos alapjogaikal élő közrendűekre is érvényes. Most akkor mi van? Az ügyész mondott még nagyobb aljasságot, mint látszik, vagy a bíró?
– Senkinek, de senkinek sem tűnt fel, hogy az "internet", ahonnan szegény kisnyilasok a téves infót szedték, gyakorlatilag az ügyvédi segédlettel működő, a magyar törvényeket többszörösen felrúgó kuruc.infóval azonos. Érdekes kérdés, hogy ha valamit feltesznek a kuruc.infóra, az olyan valid tájékoztatásnak számít-e, hogy már mentőkörülmény lehet.  Úgy értem, a kiváló bírónő vagy  a delikvenstől tudta meg, hogy "hát sajnos őt így informálták", ami ugye nem tekinthető teljes értékű bizonyítéknak, vagy maga is az éppen lekapcsolt, elég kis PageRankkel felszerelt kuruc.infóról tájékozódott, a delikvenstől függetlenül, ami felesküdött igazságszolgáltatótól nem szép dolog. Hozzáfűzve: ha az igazságszolgáltatás (rendőrség, nemzetbiztonság) figyelme ilyen mértékben kiterjed a kuruc.infóra, akkor azt is észrevehették volna, mennyire örömködtek a kurcok a Tomcatre vonatkozó ügyészi döntés után, a tavalyi (!) melegfelvonulás előtt, hogy "most már hivatalosan szabad tojással hajigálni a buzikat". És ha észrevették, akkor erre a kuruc.infónál illetékesebbeknek, pl. a Legfelsőbb Bíróság szóvivőinek egy év alatt módjuk lett volna közölni a kuruc.infónál "szélesebb körben" ismert és törvénytisztelő sajtószerveken keresztül, hogy lófaszt.

Amennyiben akarták volna közölni.

Hogy ilyen bonyolult összefüggést képtelenek felismerni a t. jogászok és médiaszakemberek, azon nem csodálkozom.

Nehéz összeesküvés-elméletet nem írni, de most kibírom, csak megjegyzem, hogy a mostani, hoppon maradt tiltakozók és felháborodók lennének a magyar jogállamiság őrei és őrkutyái. És ennyire nincs se látásuk, se szimatuk. Ők az intelligensek. Vagy esetleg azok, akikkel szemben tehetetlenek, és akik röhögve űznek gúnyt a közrendből? Én meg csak nézek,. mint a falu bolondja 68  vörös májusának előestéjén, és valahogy nem érzem magam biztonságban.

Update, 2010. július:

Bírói ítélet alapján lecsukják azt, aki közszereplőt tojással dobált. Angliában. Indok: "a tojásdobálás túlmegy politikai tiltakozás elfogadott határán, továbbá helytelen, fenyegető, zaklató és sértő viselkedés." A dolog nem is olyan vicces. Szent meggyőződésem, hogy 2006 öszétől a "Gyurcsány (Demszky, akárki) ellen mindent szabad" jelszavával a közrend és általában a normális közélet szétkúrása folyt bírói, ügyészi és jogvédői közreműködéssel. Úgyhogy fura, hogy ma azok jajonganak az alkotmányos, jogállami elvek, fékek, ellensúlyok semmibe vétele miatt, akik akkor ezt vagy szó nélkül hagták, vagy asszisztáltak hozzá (2-3 kivételről tudok).

"counter"