Sokakat meglepett, hogy Kövér László a végsőkig ellenezte Schmitt Pál elnöki kinevezését. A kiszivárgott indok: Kövér szerint Schmitt egyrészt nem elég fajsúlyos, "kevés", másrészt túl sok, mert a múltjában támadható elemek vannak.

Kis fajsúly: Kövérnek, úgy látszik, nem tűnik fel, hogy Orbánon, saját magán és talán a Fidesz Gromikóján, Navracsicson kívül a pártban és környékén nincsenek már nehézsúlyúak. Orbán húsz év során gondoskodott arról, nehogy vele egy súlycsoportban lévő politikusok maradjanak meg vagy nőjenek fel körülötte. (És ez előbb-utóbb nagy bajhoz vezet, ha ugyan nem vezetett eddig is). Ha valaki túl nagyra nőtt, vagy túl sok ígéretet mutatott, garantáltan nem maradhatott meg a központban.

Kövér jelöltje az elnökségre állítólag Áder volt, a 2002-6-os gázárkorszak egyik főszereplője és erős embere. Neki az volt a balszerencséje, hogy túl hatékony végrehajtónak bizonyult. A saját teflonbőrére mindig kényes Orbán ezért is bízta rá a piszkos munkát, hogy vezényelje le Sólyom megválasztásának gyomorforgató procedúráját. Ádernek ezt parádésan sikerült teljesítenie, és pár nappal későbbi pártkongresszuson mint győztes hadvezért ünnepelték, ő kapta a legnagyobb tapsot. Ezzel le is zárult politikusi karrierjének felívelő szakasza, légpárnás buktatása Brüsszelig  repítette. Miközben Kövér (fentiekből ítélve) ma is abban a hitben él, hogy a koleszos összetartás még mindig erősebb az Orbánt és sleppjét összekötő hűbéri szálaknál.

Foltok a múlton: itt fel kell idéznünk a Kövér-doktrínát:

A szolgálatokkal kapcsolatban megfelelőnek tűnt a húsz éve meghozott döntés: középút a romániai cégtábla-átfestés és a cseh modell között, ahol szélnek eresztették a teljes állományt. Nálunk a politikailag nem kompromittálódott szakemberek megkapták a lehetőséget, hogy a továbbiakban ne az állampártot, hanem a nemzetet szolgálják.

Kérdés, hogy mi kompromittálhatja Schmittet politikailag annyira, hogy azt már nem teszi jóvá a "nemzet" (= a Fidesz) szolgálata. Az, hogy valaki III/III-as tiszt volt, biztosan nem elviselhetetlenül sötét folt (lásd UD Zrt.), Schmitt pedig biztosan nem volt az, sőt közönséges III/III-as ügynök sem. Látható kompromittáltságának foka semmivel sem kisebb például Martonyiénál, egyebektől eltekintve mindketten miniszterhelyettesek voltak a rendszerváltás előtt. Kövérnek azonban sem Horváth József, sem Martonyi kinevezése ellen nem volt szava. Akkor hát?

Csak találgatni lehet, de egyik verzió sem Kövér demokrata hajlamát bizonyítja. Az egyik az, hogy tisztában van a magyar közvélemény politikai intelligenciájával, és tudja, hogy ha másra nem is, a Los Angeles-i olimpia bojkottjára több millió sportbarát (azaz választó) emlékszik, és abból Schmittet sehogy se lehet kimosdatni.  A másik, hogy mivel Kövér 20 éve nemzetbiztonsági szakpolitikus, és egy időben titokminiszter meg titok-atyaúristen is volt, tud valamit Schmittről, ami 1990 után történt, és amit a szocik is tudnak, tehát a fejére olvashatnak. Akár ez, akár az: tudja, de nem mondja. Igazságpárti demokrata szerintem mondaná.

A látványos morcogás viszont azt mutatja, hogy Kövér jelzőkészüléke mégicsak beélesedett valamitől, és ez nem konkrétan a szerény politikusi képességű, ám annál hajlékonyabb Schmitt előrelépése. Talán most ébredt rá, hogy vége a régi szereposztásnak, amiben  ő volt a felszínesebb, de kellemesebb egyéniségű, sokkal jobb antennákkal felszerelt Orbán – divatjamúlt szóval – Leója. Mostanra ivódott be, hogy nem tud mindent Orbánról, akinek számára átláthatatlan indítékai vannak. Kövér a legenda szerint azt mondta, hogy "a Fideszért ölni tudna". Talán most rögződött, hogy ez már nem az a Fidesz, Orbánnak meg pláne nem. Hogy Kövér maga már rég nem megkerülhetetlen kőszikla.

De az is lehet, hogy sohase derül ki.