És persze fogalmam se volt Fábry politikai nézeteiről, csak úgy láttam, mint a Farkasházy-istálló egyik, az átlagnál érdekesebb és több életismerettel bíró egyedét. (Nem kunszt. Azt se hiszi el nekem senki, aki nem akarja, hogy Farkasházyt már a rendszerváltás előtt utáltam, egy tehetségtelen, helyezkedő hernyónak tartottam. Ergó a Heti hetest még Fábrynál is kevesebbszer néztem meg,) Amikor már nem volt Szőke se, akkor elkezdett idegesíteni Fábry rikoltozása, és hogy véletlenül se hagyja, hogy valaki egy értelmes mondat végére jusson. Igaz, az olyanok, akik egy értelmes mondat végigmondására képesek, eleve kis eséllyel juthattak be a műsorba, mondjuk, Győzikéhez képest..

Eme hosszú bevezető után annyi:

Tudom, naná, hogy mint a kozmosz összes kellemetlenségéért, azért is a ballib felelős,
– hogy Fábrynak sz….os a szája,
– továbbá hogy éppen ezért rajong érte egy tahótömeg, merthogy sz…os szájjal, igazitévében tudja kimondani, amit ők gondolnak (pontosabban amiről hiszik, hogy ők gondolják, miközben csak visszamondják, amit a hasukban lévő mikrocsipre rámondtak a szakemberek),
– valamint hogy a Heti Válasz komolyan veszi, és címlapra rakja, mert sz….os szájjal ugyan, de azt mondja ki, amit ők gondolnak stb.,

de akkor is sz….os a szája.