A kognitív tudomány mutatott rá arra a nyilvánvaló tényre, hogy az emberek a hétköznapokban alig-alig gondolkoznak logikusan és definiálható fogalmakban (ez a 20. sz.-i filozófia analitikus ágának nagy tévedése), hanem szinte mindig fogalmi metaforákkal hajtanak végre nem-logikai műveleteket. Fogalmi metaforán ne azt tessék érteni, hogy "rózsaujjú hajnal", hanem olyan öntudatlan minisztorikat, sztori-építőelemeket, mint hogy "sok: jó, kevés: rossz" vagy "fent: jó, lent: rossz", esetleg "az állam úgy működik, mint egy ember, jó vagy gonosz, magához emel vagy eltapos, feje, szeme, karja stb. van."

Általában tökéletesen megvagyunk így is, de a gazdaság az egyik terület, ahol nem elég a metafora, az analógia, a sztori, az antropomorfizálás, az ösztön, az érzelem, hanem az idő nagy részében definiált fogalmakkal logikai műveletsorozatokat kell végrehajtani. (Nemcsak ilyeneket, de enélkül nem megy.) Itt egy személyes rész: mindig is nagyon jó matekos voltam a magam érettségiző szintjével bezárólag, és csak élemedett fejjel, felsős gyerek apjaként jöttem rá, hogy ez nem oktatás, nem is "ész", hanem speciális adottság kérdése. Az egyik ember agya ilyen rugóra jár, a másik meg olyanra, és hiába magyarázok meg egy nekem elemi összefüggést hatféleképpen szeretteimnek, mindig ott van egy fal. Kb. olyan ez, mint a zenei tehetség: léteznek fokozatok, de valakinek vagy van hallása, vagy nincs. Ezt hívja úgy Elefánt, hogy "X. "tud összeadni".) Attól a másik ember még lehet rendes, bölcs, okos, sőt penge, és egyetérthetek vele szinte mindenben, de ha bizonyos dolgokhoz nincs kanala, akkor nincs, passz.

Mindig erre emlékeztetem magam, amikor vitába keveredem általam amúgy tisztelt elmékkel, és tényekből és/vagy definiált fogalmakból induló, logikus levezetésre válaszul analógiákat, sztorikat, poénokat, tekintélyérveket, rossz esetben kész patronokat kapok. Ilyenkor inkább odébbállok, mielőtt a béketűrő felszín alól kibukkanna a másik, ordítozós-földhözvágós énem.

Nem panaszkodni akarok, de ez a vitamódszerek közötti tolerancia nem kölcsönös, amire sok példa volt a politikai életbe visszatérő Bokros fogadtatásában, vagy itt a gyűlöltmatektanár-komplexus egy klasszikus esete. Lassan már nemcsak a "neoliberális" egyenértékű azzal, hogy "anyád kurva", hanem a "közgazdász" foglalkozásnév is.

Mondom, a gazdaság az egyik (és a legfontosabb) terület, ahol a logikus, matekos gondolkodásra szükség van. Namost az emberi populációk megoszlása mindenütt ugyanolyan (és mondom, itt nem alacsonyabb- és magasabbrendű, csak egyformán értékes, de különböző és kölcsönösen tolerálandó agyberendezésekről van szó) – akkor mi az oka, hogy máshol axióma, hogy vannak ilyen észjárású emberek is, meg olyanok is, hogy  a gazdaságot a jómatekosokra kell bízni, de legalább hagyni őket dolgozni (persze támadják őket eleget), míg nálunk a sátán szerepét töltik be? Sőt, a bal-jobb politikai hasadásnál fontosabb a sztorisok és a matekosok közötti választóvonal, mely utóbbinak az igazolt jobbosok a sztoris oldalán foglalnak helyet az általuk szívből utált hagyományos balosok mellett, és hajlamosak a szakadék túlpartján álló matekosokat a fent említett analógiás módszerrel a balosok, sőt vérbalosok oldalához sorolni.

A válasz talán az, hogy nálunk a) kiirtották, üldözték, kitelepítették, elzavarták a fejlett számolóközpontot megkövetelő kapitalista gazdaság működtetésében érdekelt réteget, b) a régió több más országával ellentétben nálunk nem maradt utánuk hiányérzet, c) a rendszerváltásban főszerepet kapó két irányzat nem tudott vagy nem akart mit kezdeni a főleg vidéken felnövekvő új, lényegében kapitalista gondokodású, de legalább "összeadni tudó" középosztály-kezdeménnyel, d) így megmaradt a középosztály gerincének a szak- és humánértelmiség, az állami bürokrácia, ráadásul e) a létező jobboldal, konkrétan a feltörekvő Fidesz a jól induló Antall-érához képest  parttalanul kitágította a középosztály fogalmát mindenkire, aki a szegénységi szint fölött él, f) és ezt súlyosbítja az összeadni tudás követelményével nem kompatibilis kurucos bölcsész- és jogászhagyomány. De lehet más is, logikus és analógiás érveket egyformán szívesen fogadok..

Update
Tökéletes illusztráció az elméletemhez, miszerint a mai Magyarországon a matekhármasok vérbosszúja zajlik. "Még mindig itt tartunk tehát, hogy csak a reáliák a fontosak, mint a sztálini tudományos-technikai forradalom idején?” Különösen tetszik a reáliák és a sztálinizmus kapcsolatának leleplezése. Apróság, hogy a "tudományos-technikai forradalom" nem a sztálini, hanem a Sztálin utáni kommunista ideológiának volt egy ideig a vezérszava, J. D. Bernal brit természettudós vezette be 1957-ben. (De hát ne várjunk el történelmi tájékozottságot egy bölcsésztől.) És szó se róla, akkoriban nem is volt feltűnő gond a matfiz-oktatással, nyilván a rettentő sztálinista gimnáziumi tanároknak és diákolimpia-felkészítőknek köszönhetően. Ellentétben napjainkkal, amikor, mint Pálinkás akadémiai elnök elpanaszolta, egyszerűen nincs jelentkező fizikatanárszakra. Sürgősen helyre kell billenteni a felborult egyensúlyt,  több irodalomórát!