Eredetileg hosszabb szövegelemzést akartam írni a hetivalasz.hu mostanában legsikeresebb közleményéről, ami „Dávid Ibolya lebukott!” címmel jelent meg. Újat mondani az UD Zrt.-ügyről én már nem tudok. Az, hogy „Az MDF elnöke még a "megfigyelési" ügy kirobbantása előtt értesült arról, hogy az UD Zrt. semmiféle adatot nem gyűjtött róla”, és ezért „zsarolta meg” Csányit vagy Almássy Kornélt, a legközönségesebb csúsztatás. Mert a) Csányit nem zsarolta meg (bár a bűnösség vélelmének magyar jogi elve szerint ez még simán bebizonyítható), b) Almássy Kornél „megzsarolásához”, visszalépésre kényszerítéséhez (ezek szerint minden lemondásra való felszólítás: zsarolás) tökéletesen elég az az adat is, hogy Stumpfék (egy MDF-en kívüli erő) őt akarták megtenni pártelnöknek (az Index szerint méretes befektetéssel). Ezenkívül még annak a lehetősége is felmerült, hogy egy nemárnyék-nemtitkosszolgálattal terhelő adatokat gyűjtessenek Dávidról. Végül nem Almássyn múlott, hogy nem lett így. (Ha a magyar politikai sajtó látna a szemétől és az elfogultságaitól, akkor mostanra legalább egy cikknek meg kellett volna jelennie "Almássy lebukott", esetleg "Stumpfék lebuktak" címmel, de ilyen nem jelent meg, tudomásom szerint.)

Mondom, egy kicsit többet akartam írni róla, merthogy Dávid lebukása azon az alapon, hogy tudta, miszerint végül is nem volt adatgyűjtés, mint hír (= új információ) szerepel a Heti Válasz online-on és nyomában az anyaportálomon. Az új info, amire a lebukást! felkiáltójellel! alapozzák!, annyi, hogy: „Tóth leszögezte: ilyen adatgyűjtést nem folytattak. (Tény, hogy a puhatolózásból, talán éppen a megfontolt Csányi elnök úr szavára, végül nem lett adatgyűjtés.) Közölte, annyi történt, hogy cégtársa, Horváth József találkozott Almássyval, aki viszont kizárólag azt kérte: vizsgálják át a lakását és a telefonját, mert tart attól, hogy figyeli. (Erre a „csak annyi történt”-re viszont semmi más bizonyíték nincs, mint egyetlen volt III/III-as tiszt szava. A Heti Válasznak no meg az ügyészségnek természetesen elég is.)

De amikor újra megnéztem a blogomat, kiderült, hogy ez sem hír, ugyanis szó szerint benne volt a legfőbb ügyésznek abban a levelében, amiről az MTI több mint öt hónapja,  június 25-én tudósított. (Másnapi posztomban be is linkeltem.) És amiről a Heti Válasz itt egyetlen szót sem ejt. Csak arról, hogy „birtokába került” a Központi Nyomozó Főügyészség november 10-i keltezésű határozata. Ez a „birtokába került” az amatőröknek azt sugallja, hogy az ilyen belső határozatok csak úgy összevissza lebegnek a kozmoszban, és arra várnak, hogy a szemfüles sajtószervek lepkehálóval elkapdossák őket. A hetiválaszosok meg milyen fürgék és ügyesek, és elkapják. Az igazság viszont az, hogy a „birtokába kerülés” egyszerűen annyit jelent: odaadták, de hát ezt nem lehet mondani, mert mindenféle magyarázkodásokkal kellene köríteni. A másik tanulság az, hogy a KNYFü „határozata” már öt hónappal ezelőtt gyakorlatilag készen volt. (Vö. "ez nem a vádirat, ez már az ítélet".) Azóta nem tudni, mit csináltak, de valamiért úgy érezték praktikusnak, hogy most megint előkapják, miután elsőre nem az durrant belőle, és nem úgy, ahogy gondolták. A HV vagy nem emlékszik a júniusi, legalább ennyire hivatalos anyagra, talán mert nem az ő "birtokába került", hanem az MTI hozta nyilvánosságra szabályos úton, kvázi közprédaként, az meg nem érdekes, Vagy úgy tesz, mintha nem emlékezne, és szájjal imitálja hozzá a durranást, ami nem nehéz, mert rop-pan-tul fel van háborodva. Többször nyomatékosítva, hogy jön még kutyára dér, nem tart örökké az a mentelmi jog, a kommentelők pedig cifrázzák a Szíjjártó-csapat sillabuszát, amit őszintén a saját véleményüknek hisznek. Ebből lesz nálunk a közvélemény, a „mindenki tudja, hogy”.

Azt azért meg szeretném jegyezni, hogy a koncepciós kriminalizálás előbb-utóbb visszaüt.