Majd szépen kidekorálom további inkekkel, ha bokros teendőimtől ráérek, itt csak a gondolatmenet következik, semmi sem a saját kútfőmből merítve, csupa tény.

Van, akit meglepett Orbán békülékenysége az oroszok, nevezetesen a legoroszabb orosz, Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin de genere KGB iránt, és új fejleménynek tartják. Én nem lepődtem meg. De ez a poszt az orbáni Fidesz gazdaságpolitikájáról tartalmaz előrejelzéseket, úgyhogy az orosz  témához csak a végén kanyarodok vissza.

A gazdaságpolitikai béljóslás a Fidesz-megfigyelők egyik kedvelt tevékenysége, és időnként fanfárokkal jelenti be a Fidesz-párti és az elfogulatlanságra törekvő sajtó, hogy megvan a program!, de általában mindig oda lyukadnak ki, hogy nem lehet jósolni. Titok. A 2002-es választás két fordulója közötti baloldali fordulat óta számos most-már-aztán-tényleg-végleges program jelent meg, de aztán mindegyikről vagy azonnal kiderült, hogy célja a politikai kommunikáció (vagyis nettó hazugság), vagy némi késéssel. Miközben a Fidesz lankadatlanul sulykolja a köznépbe a hülyeséget (Szíjjártó és Cser-Palkovics összes művei, 100 napos program megszavazása, gázárcentrizmus, Nemzeti  Petíció, Nemzeti Garanciatörvény – emlékszik rá valaki? – , Nemzeti Konzultáció, kórházügyi népszavazás úgy is mint egy kommer kezdeményezés támogatása, még egy népszavazás, és biztos kifelejtettem sok mindent), az elfogulatlan és örök bizakodó szakértők mindig felfedeznek nagyítóval valami józan észre mutató jelet, ami azt bizonyítaná, hogy ez az egész csak retorika, azazhogy becsületes néphülyítés. Orbán közben egészen más gondol, igazából jót akar az országnak, csak azért csinál így, mert másképp nem juthatna hatalomra., és akkor nem tehetne jót az országgal. A Zemberekkel. Aztán kopp. Kiderül, hogy Orbán nem gondolja másképp. A Jövőkép című könyvet például maga Orbán Viktor mutatta be lelkesen, és tényleg majdnem mindenki írt bele, aki él és mozog a Fidesz vonzáskörének a néhai MIÉP és Hazafias Népfront irányába eső felében, egy csomó ember, aki ért a gazdasághoz, meg aki nem. De még a Hírszerző is felfedezett benne biztató jeleket. Aztán az első alkalommal, amikor a kormány szóba hozta a Jövőképben is javasolt vagyonadót (történetesen olyan javasolta, aki ért a gazdasághoz), Orbán vállat vont, és közölte, hogy a tanácsadói azt mondanak, amit akarnak, ő meg úgy dönt, ahogy akar. Egy tanulságos linket azért nem bírok kihagyni: hogyan közli Varga Mihály az Oriens válságmegoldó tervéről udvariasan körülírva, hogy ezt. (Benne van a Kedvencekben.)

Néhány dolog persze állandó:
– A teljes foglalkoztatás mint az ország gazdasági, elsősorban technológiai és kulturális fejlettségétől elvonatkoztatott fétis. Ez egyébként a legkülönfélébb magyar népboldogító irányzatoknak volt a dogmája, a Hubay Kálmán-féle munkaállamtól a Kádár János-féle munkásállamig (Csikós-Nagy Béla képviselte pl. a személyi folytonosságot.)
– Az adó- és járulékcsökkentés mint csodaszer. "Ha kisebb az adókulcs, többet fognak befizetni" (többet, de nem annyival többet) és szívesebben fognak alkalmazottakat felvenni (ez egyszerűen tévedés, avagy blöff, az volt már 2006-ban is, egy bizonyos tanulmány adatainak félreértésén / félremagyarázásán alapult). Bár mostanában már Matolcsy is eljutott odálig, hogy kevesebb költségvetési bevételhez kevesebb kiadás dukál (minő fölfedezés!), a járulékcsökkentés a vonal alatt csak akkor nem vezet az egészségügyi és nyugdíjellátás színvonal-zuhanásához, ha ezek az ellátások nagyban privatizálva vannak. Az adócsökkentésnek pedig nem a teljes foglalkoztatás, hanem a tőkevonzás és vállalkozás serkentése az értelme. Gondolom én. Járai az, aki mindig kőkeményeket mond az elvonás szlovák szintre csökkentéséről. Kár, hogy ehhez nem csatol hasonlóan kőkemény számításokat arról, hogyan megy ez a szlovák mértékű jóléti  privatizáció és kiadáscsökkentés nélkül. Nem akar, nem mer vagy nem tud többet mondani a kétségtelenül elefantiázisos állami bürokrácia zsugorításánál. Ami a beígért közjogi reformok esetén komoly korlátokba ütközik.
– A korrupció visszaszorítása. "Lesz pénz, ha nem lopják el a komcsik." Ez politikailag jól kommunikálható, de a helyzet az, hogy korrupció egy bizonyos kulturális szint alatt mindenütt van, és önmagukban az összegek nüanszok a GDP-hez képest. Senki se higgye, hogy amikor a szlovákok állva hagytak, nem tombolt náluk a visszafolyatás.  (A legdrágább autópályák náluk épültek.) Nem az összegek jelentik a problémát, hanem a politikai elvű kontraszelekció, amitől viszont a Fidesz sem mentes, enyhén szólva. (Kérek mindenkit, hogy az idétlen "mutyi" divatszót ne ejtse ki a jelenlétemben.)
– A visszaállamosítás – nemcsak a lebegtetése, hanem megelőlegezése (Pécs).
– Agrárnosztalgiák és vidékkultusz. (Olyan értelemben is, hogy nagyváros-ellenesség, ami, más nagyváros nem lévén, Budapesten csapódik le.  Érdemes megnézni Tarlós ún. Budapest-programját, hogyan óhajtja csöndes, jólnevelt vidéki kisvárosok halmazává tenni, miközben a nagyvárosi létformáról fogalma sincs.)
– Családközpontúság – ez önmagában szép dolog lenne, de az ideológia valóságérzékenységével és az eszközök hathatósságával szemben fenntartásaim vannak.

De ez  a legutóbbi pont kivételével mind olyasmi, amit a tanácsadók mondanak. Orbán valódi, nem a nyilvánosságnak átcsomagolt gazdaságpolitikai gondolkodásáról egyetlen infónk van, az a bizonyos színművészetis hangfelvétel. Bár ott se lehet tudni, nem azt mondja-e vissza, amit előző nap valami hazabölcse a fülébe súgott.

Az egyszerűség kedvéért pontokba szedem:
– Nyugdíjak befagyasztása. (De a meglévő őrületet, a 13. havit megtartja.)
– Kis- és középvállalkozások támogatása, rájuk való támaszkodás.
– Az "inaktívak" közül azokra tart igényt, akiket az ingyenes felsőoktatással és ingyenes egészségüggyel meg tud tartani. (Ez kicsit homályos, mert  a legjobb módúakon kívül kit nem lehet megtartani az "ingyenes" egészségüggyel?)
– Szürke gazdaság további kifehérítése.
– Kert-Magyarország, beleértve a paksi atomerőmű hűtővizének öntözésre való felhasználását (izgi). Nagyon bízik a mezőgazdaságban és az idegenforgalomban. (Egyszer látnék egy magyar miniszterelnököt, aki az IT-ben és egyáltalán a csúcstechnológiában szeretne bízni.)
– Nagy állami beruházások leállítása, ki nem fizetése, szerződések újratárgyalása.
Itt tartsunk egy kis szünetet. A fenti program első lépésben semmi más, mint amit az első Orbán-kormány csinált, a ciklus első felében kőkemény költségvetési szigorral egybekötve, a második felében anélkül (amit tetézett egy pech, a 2001-es válság). Orbán úgy érzi, hogy egyszer már bejött, most mért ne jönne be.

De ha jobban megnézzük, ez nem más, mint a kommunista rendszer gazdaságpolitikája kb. 1983-tól. Kisvállalkozások pártolása, törekvés a második gazdaság "kifehérítésére", ingyenes mindenféle és extra jóléti költekezés merő ideológiából. A paksi atomerőmű mint a gazdaság szilárd oszlopa. A mezőgazdaságba és az idegenforgalomba vetett bizalom (mivel a hidegháborús viszonyok között az ipar és a tech-alapú szolgáltatások igazi, komoly modernizálására nem volt lehetőség.) Az egyik nagy különbség az, hogy mivel akkor majdnem mindenki állami alkalmazott volt, nem csak a nyugdíjakat, hanem a béreket is be lehetett fagyasztani ("a fedezetlen bérkiáramlás visszafogása" volt a jelszó, utálták is miatta az akkor még viszonylag normális Medgyessyt). Ma már csak a közszféra fizetései és főleg a nyugdíjak vannak a kormány kezében.

A másik, szerintem fontosabb különbség hiányzik az eddigi felsorolásból. A válságba került kommunista rendszer kezét-lábát törte, hogy jóban legyen a Nyugattal. Ezzel szemben mit mondott Orbán tavaly áprilisban?

Szerinte ha az oroszokkal szerződnek a 4-es metróra, akkor 200 milliárdból meg lehetett volna oldani. A tőkét egyébként három helyről hozná az országba Orbán Viktor: Oroszországból, az arab világból és mérsékelten Kínából. Egy közbevetésre válaszolva hozzátette: a politikai kapcsolatok más lapra tartoznak, azokat alacsony szinten tartaná, de a tőkét behozná.

Az egyik olyan dolog, am számomra érthetetlen: ennek a… fogalmazzunk finoman, fonákságát miért csak az önök odaadó, bár taccsvonal-közeli bloggere szúrta ki a magyar nyilvánosságban. Mellesleg azt is mutatja, hogy a nagyfene oroszellenes felháborodás (Nabucco stb.) csak belpolitikai használatra szól, és csak szelektíve (lásd a létező jobboldal napilapjainak orosz szimpátiáit), még akkor is, ha Demeter and Co. néha nagyon beleéli magát. (Az orosz és arab tőke politika- és ideológiamentességét, minden terjeszkedő szándéktól mentes jóindulatát hadd ne ragozzam még egyszer.) Ez, csókolom, tömény nyugatellenesség és keletbarátság. Orbán nyilván azt hiszi magáról, hogy éles szemével kiszúrja majd a politikai behatolás szándékát, és kemény fellépésével majd kivédi, dehát nem nagyon látszik itt az éles szem.

Tessék mindezt összerakni, és akkor jósda nélkül is kiszámítható, hogy mi vár Magyarországra. Ha más nem: olyan miniszterelnökünk lesz, aki nem rakta össze.

PS. Azt azért mégse merem feltételezni, hogy a Putyinnal való bratyizás nem több, mint gyors reakció a rádióügy és Pécs miatti amerikai és egyéb nyugati felhördülésre. Az ilyen fokú infantilizmus minden Orbán-ellenességem ellenére se fér a képbe.

PS 2. Nem ér meg update-et, de megint egy párhuzam és Orbán és legjobb szlovák tanítványa között: Fico meg a múlt héten gazsulált Putyinnak, ausgetippelt a (pozsonyi) bársonyos forradalom 20. évfordulóján.