Most pl. ezt találtam a nol-on.

A szerző református lelkész, és a következő a logikája:
Nem "történelmi egyházak" vannak és "kisegyházak" (már ez a megkülönböztetés is zűrös, de hagyjuk), hanem népegyházak (mint a Magyarországi Református Egyház) és szabadegyházak (mint a Hitgyüli – más példát nem mond, amikor "szabadegyházakról" beszél, végig láthatóan a hitesekre gondol)

A szabadegyház teljes egzisztenciális elkötelezettséget igényel, azaz rendszeres részvételt a gyülekezetben, ún. megtérést (ami a teljes egzisztenciális elkötelezettség megfelelője).

(Tetszik ez az "ún." Rég hallottam olyat, hogy valaki megtért reformátusnak. Tudszoctanároktól és bűnnembánó III/III-asoktól eltekintve.)
Ezzel szemben:

A népegyház nem igényel teljes egzisztenciális elkötelezettséget, az egyházhoz lazán kötődők, az Istenben a "maguk módján hívők" is, templomba csak ritkán járók is tartozhatnak hozzá.

Ez úgy hat vissza a finanszírozásra, hogy:

A szabadegyház a közhiedelemmel ellentétben drága egyház, míg a népegyház kevés pénzt igényel. A szabadegyházakban elterjedt a tizedfizetés, de az átlag tag ennél többet ad a gyülekezet kasszájába (ez természetesen nem kötelező, de a tanítás és a csoportnyomás erre irányul). A népegyházban az ún. egyházadó egy hónapra pár száz forint. A szabadegyház sokkal több pénzt gyűjt be (megint hangsúlyozom: önkéntes alapon), cserébe többet ad a tagnak (élménydúsabb istentisztelet, orientáció az életvitelben, szociális háló, biztonság, erős identitás stb.). A szabadegyház a társadalom speciális, szűkebb, magas elkötelezési szintet igénylő rétegeit elégíti ki, míg a népegyház a társadalom széles rétegeinek "felszínesebb", eseti igényeinek felel meg (esküvő, temetés, keresztelés stb.)

A "speciális, szűkebb közönség" tartalmilag abban különbözik "a társadalom széles rétegeitől", amelyek csak úgy lazán hisznek, hogy:

A szabadegyház hajlamos a rajongásra, extrém tanok hirdetésére, az egyéniség radikális befolyásolására, s a népegyház képviseli a szélsőségektől mentes, józan hit, a tradíció világát (ami persze tespedtségbe, élettelenségbe fordulhat át sokszor).

Extrém tanok vs. szélsőségektől mentes, józan hit, úgymint: Hack Péter vs. Ifj. Hegedűs Lóránt. Ez csak egynek, a történelmi és nemzetközi példákat mellőzöm. (Egyáltalán: kétlem, hogy ezzel a népegyház-szabadegyház dologgal elő merne állni ott valaki, ahol a fejlett világban aránylag a legtöbb a hívő ember, nevezetesen az Egyesült Államokban. A Szovjetunióban igen, ott a "szabadegyházakat" még a "népegyháznál" is nagyságrendekkel jobban üldözték.)

A szabadegyház pusztán azok felé érez felelősséget, akik meghozzák a teljes egzisztenciális döntést, a népegyház felelősséget érez minden lazán kötődő egyháztagja iránt.

Erről a felelősségről mesélhetnék látványos történeteket, de inkább csak azt kérdezem, hogy pl. a Dankó utcai menhely előtt sorban állók közül hány a teljes egzisztenciális döntést vállaló baptista és hány a lazán katolikus vagy református.

Namost mi következik ebból, hogy a "népegyház" laza és olcsó? Tessék mély levegőt venni:

Amit mi állítunk, az az, hogy ha a társadalom igényel népegyházi struktúrát, akkor a társadalomnak részt kell vennie e struktúra fenntartásában. A népegyház ugyanis csak társadalmi finanszírozással működik. Mondhatja a társadalom,református lelkész hogy csak szabadegyházi közösségeket igényel, vagyis lemond a laza egyháztagsági formáról, de ha igényli a népegyházat is mint lehetőséget, "szolgáltatást", akkor azt neki kell (mert csak ő tudja) fenntartani.

A második mondatban zűrök vannak az alany körül ("mondhatja a társadalom, református lelkész"), talán nem véletlenül. A logika tehát az, hogy  a viszonylag kevés népegyházi hívő helyett "a társadalom" (az adófizető polgárság, beleértve a más hitűeket, a vallástalanokat) fedezze a viszonylag sok (tudom, a "népegyházak" szerint vészesen kevés) lelkész rendelkezésre állási díját + az ünnepeket (gyakorlatilag az egyházi PR-t) + a fent említett esküvőt, temetést, keresztelést,  aminek a "népegyházak" amúgy is megkérik az árát így vagy úgy, minden szívbajtól és jótékonyságtól mentesen.

További elmecsillogás:

Persze erre halljuk az ellenvetést: miért kell ehhez hozzájárulnia annak, aki nem veszi igénybe a népegyházak szolgáltatását? Nos, az összes társadalmilag fenntartott intézményre jellemző, hogy nem mindenki használja, aki fenntartja. Ugyanakkor mindenki használhatja. S ha nem tartja fenn mindenki, akkor senki nem tudja használni. Így működik az egészségügy, az igazságügy, a rendőrség is.

Mondjam erre, hogy olyanok is? Meg hogy az igazságügy meg a rendőrség par excellence állami intézmény, amire szükség van, a "népegyházakra" meg mint állami intézményre nincs? Majd miután újra elmondja a finanszírozás logikáját, a lelkész úr kijelenti:

A mai jobboldali modell szerint az állam partneri viszonyt épít ki a népegyházi és a szabadegyházi struktúrával egyaránt.

Ez nem a "mai jobboldali modell", ez a magyar alkotmányos modell.

Természetes módon a népegyházival más jellegű, inkább támogató, fenntartó kapcsolatot épít, míg a szabadegyházakkal megengedő, tért adó, adott területeken együttműködő kapcsolatra törekszik.

Ez már tényleg a "mai jobboldali modell", a "népegyházak" favorizálásával (ami még fokozódni fog a következő köztársaság alatt), viszont nem "természetes", hanem inkább aczéli (támogatjuk, tűrjük, tiljtuk, Hazafias Népfront, ilyesmik).

Kóda:

Jómagam reformátusként a Gondviselésben hiszek, nem az emberi döntésekben, nem is aggodalmaskodom. Nem véletlenek a szűk esztendők, ahogy a bőség esztendei sem azok. A szűk esztendők javára szoktak válni egy egyháznak, s általában megerősödve jön ki belőle. A társadalom azonban sosem szokott megerősödni a szűk esztendőkben, az anyagi romlás általában mentalitásbeli szegénységgel párosul. Felelősen hozzuk meg tehát döntéseinket, százszor is átgondolva lépésünket, ha valaminek a rombolásában látjuk a jövő útját.

Értsd: a recessziós költségvetés ne adjon kevesebb pénzt a reformátusoknak, mert akkor elvadulnak az emberek . Pl. gyújtogatnak és náculnak, miközben konganak a Hazatérés Templomának harangjai.