kivéve Tóta W.-ét, ő írja le ugyanis legtisztábban a lakmuszelméletet: a melegjogok helyzete a liberalizmus állásának, a Nyugathoz tartozásnak az indikátora. A meleg szubkultúra tolerálása annak a "klasszikus liberális elvnek" a próbája, "hogy valóban ott végződik-e a szabadságunk, ahol a másik ember orra kezdődik."

Ebből az következik, hogy ha bevadult nyilasok melegeket vernek, Ékes Ilona pedig még a pártja sejthető álláspontjához képest is vadakat mond, az azt jelenti, hogy a "magyar társadalom", sőt   "Magyarország" rettentő mértékben intoleráns. "Magyarország" nem Nyugat. (A bírálóknak az nem is tűnt fel, hogy szentéletű köztársasági elnökünk és apparátusa elképesztő pökhendiséggel és szívóssággal sumákol, ahelyett, hogy egyszerűen és decensen azt állítaná, valláserkölcsi okokból nem bírja a melegeket, ha már a "zsigerből" nem elég civilizált indok.)

De könyörgök, az, hogy Magyarország nem (tisztán) Nyugat: ténykérdés. A "társadalomnak" és politikus-képviselőinek, pláne szélsőségeseinek mérhető vagy látszó intoleranciája semmivel sem rosszabb, mint amit a régiónk többi országában látni, Rigától Varsón át Zágrábig.

Hozzá kell tenni, hogy "a társadalom" toleranciája ebből a szempontból valójában érdektelen. Magyarország lakossága 99%-át abszolúte nem érdekelte, hogy egy budapesti főútvonal 3 km-es szakaszán, vasárnapi forgalmi pangás idején felvonul-e – az idén speciel 18 éven felüli külsőségek nélkül – néhány ezer meleg. A társadalmi tolerancia egy kicsit nagyobb, mint mondjuk húsz éve, de mondjuk odáig még nem jutott el, hogy comingoutolt meleg polgármestert válasszanak, mint Párizsban vagy Berlinben.

Itt érünk a lényeghez. A meleg büszkeség és a melegek megkülönböztetésének elítélése nem vezethető le a klasszikus liberalizmusból. De 68-ból sem, ahogy a Haza Bölcse gondolja. Hanem a 68-ra való visszahatásból, a hetvenes évekből. Egy kulturális fázisból, amit lehet így is, úgy is értékelni, de a keleti blokkban egyszerűen kimaradt. Nemcsak az élemedettebb kődobálóknak és a fiatalabb buziverők szüleinek, hanem Gyurcsánynak, de még a mai liberálisoknak is. (A Demokratikus Ellenzék ugyanúgy élvezte a politikai csajozás előnyeit, mint ma az LMP, de a meleg egyenjogúság egyszerűen nem volt téma. Miközben a nagybetűs Nyugaton, ugye.) A hatvanas évek bejött, mert az akkori ifjak ideológiája tökéletesen harmonizált az itteni rendszerek ideológiájával, sőt vérfrissítést ígért. Nem nagyon részletezem, de az alapelv az volt, hogy az Ember Jó, és még jobb lehetne, ha a Gaz Elnyomók hagynák. Erről kiderült, hogy nem működik. Ajánlott hallgatvány:

Jöttek a hetvenes évek, azzal a valósághoz hívebb alapfeltevéssel, hogy az Ember Olyan, Amilyen. Például szeret játszani az agyi kémiájával akkor is, ha tiltják (emberemlékezet óta), nem feltétlenül a monogám hetero genitális szex híve (emberemlékezet óta). Lehet beteg és mutáns. Vagy egyszerűen züllött. (Emberemlékezet óta.) Nem volt jobb és nem lesz jobb, az állam pedig tehet egy szívességet. Azért (és nem annak ellenére) lehetett valaki sztár – nem a hoch értelmiségben, hanem a tömegkultúrában – mert biszex, androgün. Nem annak ellenére. No, ez a nagy nyilvánosság szintjén kimaradt, mivelhogy tökéletesen eltért mind a hivatalos ideológiától, mind az ellenállásétól. Aztán, amikor az Elton John-,  David Bowie- és Michael Jackson-rajongók szavazók lettek, a kulturális divat beolvadt a politikai normák rendszerébe. Nálunk ilyen nem volt, tehát nem olvadt bele. (A kilencvenes években aztán rárakódott a posztmodern balos kritikai elmélet, ezt hiszik nálunk sokan "a" liberalizmusnak.)

Az meg, hogy néhány évvel ezelőttig nem voltak a melegfelvonuláson véres incidensek, mostanában pedig vannak, nem annak a következeménye, hogy "a társadalom" intoleránsabb lett, hanem a közrend-fenntartás módszeres szabotálásának, a vadak bátorításának és a rendőrség lefegyverzésének, amit az egyik oldal maximális cinizmussal végez (itt utalok Hitetlen Tamáska leletére és, bocs, saját kommentjeimre a linkekkel), a balliberális és posztmodern balos jogvédők pedig, hogy udvarias legyek, gyermeteg rendszerváltás-nosztalgiával, hatvannyolcas álommal és sok kompenzálással.