Hannah Arendt (A forradalomban) Montesquieu-re hivatkozva szembeállítja az erős intézmények dinamikus egyensúlyán alapuló, és ezáltal sikeresnek bizonyult amerikai forradalmat az emberjogi alapozású, erény- és észközpontú, ennélfogva rémségeket hozó francia változattal és európai másolataival. “A törvények nem tartják féken – legalábbis nem megbízhatóan tartják féken – a hatalmat, ugyanis az alkotmányos uralkodó hatalma nem hatalom, hanem erőszak: annak az Egynek a megsokszorozott ereje, aki a Sok hatalmát monopolizálja. Másfelől a Sok hatalma mindig megszűnéssel fenyegeti a törvényeket [Tokfalvi széljegyzete: anyját az Alkotmánybíróságnak is], a jog és a hatalom harcából ritkán kerül ki győztesen a jog.” Végül, bár a demokratikus kormányzáshoz, pontosabban a nem-zsarnoksághoz “fel kell tételeznünk, hogy a törvények féken tudják tartani a hatalmat, a hatalom jogi eszközökkel való korlátozása mégsem képes többre, mint a hatalom cselekvőképességének a gyengítésére” (ami nem jó).

Arendt / Montesquieu azt mondja: “a hatalmat csak hatalom tartóztathatja fel”. Arendt hozzáteszi: úgy, hogy közben nem rombolja le a kormányzáshoz szükséges hatalmat, azaz nem állít a helyébe cselekvésképtelenséget. “A hatalmat megállítani és sértetlenül megtartani csak hatalom által lehet. A hatalmi ágak szétválasztása tehát nemcsak az ellen biztosíték, hogy a kormányzat [állam] egyik része monopolizálja a hatalmat, hanem valójában olyan, a kormányzat legmélyebb lényegébe beépített mechanizmust is nyújt, amelynek révén folytonosan új hatalom hozható létre, úgy azonban, hogy nem burjánzik túl, és nem terjeszkedik más hatalmi források vagy hatalmi központok rovására.”

Amikor Arendt a hatalmat egyszerre kordában tartó és erősítő fék- és ellensúlyrendszert dicsérte, még nem látta a modern médiát, főleg nem annak 2.0-s változatát. Amelyik nem egyszerűen manipulációra és tömeghülyítésre alkalmas, hanem a mém-effektus révén komplett virtuális világot is felépíthet. És ezt a lehetőségekkel tisztában lévő, ellenőrizetlen hatalom működteti. Amit ez a hatalom beletáplál ebbe a világba, az van. Amit nem táplál bele, az meg nincs. (Egyelőre egy viszonylag ártatlan példa. A köröshegyi völgyhidat a nagyközönség az esztelen és szabad szemmel is látható korrupció példájának tartja. Kíváncsi vagyok, lesz-e ügyészségi vizsgálat. Ha bebizonyosodik a korrupció, nem leszek meglepve. Ha nem lesz vizsgálat, az is sokat mond. Ami viszont az ún. jobboldali média világában egyszerűen nem létezik: 1. az egész nem történhetett volna meg két kormányfüggetlen, rendszerszerű tényező, a rossz önkormányzati törvény és egyáltalán, a “részvételi demokrácia” beteges kultusza, valamint a masszív zöld behülyítés nélkül, 2. a tervet az Orbán-kormány idején fogadták el, éspedig úgy, hogy az akkor megbízott, nem versenyeztetett konzorcium akkori áron is lényegesen drágábban csinálta volna, mint amennyiért végül megépítette egy másik társaság. Általában is, Orbánéknak ilyen okok miatt hatalmas szerencséje, az országnak balszerencséje, hogy elvesztették a 2002-es választást. Sokkal korábban és összehasonlíthatatlanul kevesebb járulékos veszteséggel vethettek volna véget a posztkomm vircsaftnak, és mivel ezzel tisztultak volna a viszonyok, meg ők maguk sem erősödtek volna meg ennyire, viszonylag hamar ők is beleégtek volna a saját vircsaftjukba.)

A fékek és ellensúlyok nélküli hatalom játszmái aztán ebben a virtuális világban játszódnak (naná, hogy a hatalom = “igazság” mindig és folyamatosan győz a gonoszok ellen, vö. Goldstein, 1984), illetve a virtuális világot média- és jogászi eszközökkel valósággá változtatják, kézzelfoghatóan bizonyítva, hogy a tudatos megtévesztés valójában igazság. “A hülye is látja.” Már hogyne látná. Nem tud mást látni. Aki minden lélegzetét ebben a virtuális világban veszi, azzal vitatkozni sem lehet igazán, mert az a tény, amelyik nincs benne a világában, számára hülyeség, azaz vagy nem értelmezhető, vagy kitaláció.

Magyarra lefordítva: a három hatalmi ág klasszikusan a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom, ahogy az legtisztábban az amerikai alkotmányban van leírva. Ezek dinamikus egyensúlyban vannak. Persze a dolgok természeténél fogva a végrehajtó hatalom a legpotensebb, neki kell a legtöbb cselekvési szabadság, ezért folyton szabadulni akar a nyűgöktől, de a másik két ág intézményei gondosan úgy vannak kiagyalva, hogy a végrehajtó hatalom ne tehesse őket a szolgáivá. Ehhez járul még egy kontroll, az egyes államok szabadsága vs. föderáció.

Erre az egyszerű és működő rendszerre az idők során, főleg Európában mindenféle cifraságok rakódtak, mint egy csomó extra pizzafeltét: a “társadalmi ellenőrzés” az ő intézményeivel, a hatalommentes tiltakozás (tüntetések, “civil” mozgalmak) kultusza, a bírósági hierarchiától elkülönített alkotmánybíróság, az iparszerű média mint a politikai valóságérzékelés fő forrása, a “független ügyészség” stb.

A magyar pizza a felismerhetetlenségig meg van rakva mindenfélével. Netes fórumokon örök tromf az, hogy “övék a kormány, övék a parlamenti többség, mért nem tudnak élni vele?”, és ez ülne is sokfelé a világon, de Magyarországon konkrétan hülyeség. A végrehajtó hatalom nem csoda, hogy béna, mert a következők bénítják:

– Hogy a legártatlanabbal, de nekem attól még szintolyan utálatossal kezdjem: A “rendszerváltó” és a buliból kimaradt értelmiség franciás emberjog-központúsága, általános, reflexszerű hatalomellenessége. A hatalmat, lásd fenn, hatalom tudja megállítani, a törvény csak impotenssé teszi, a népbarát prédikálás még ennyire se képes. (Az Úristen mentsen meg attól, hogy a prédikátorok hatalomhoz jussanak.) Amellett, ahogy George Jonas mondja, egyetlen emberi jog van, a szabadság. A szabadságot pedig csak erővel (erőszakkal) lehet megvédeni, demokráciában legitim erőszakmonopóliuma pedig a kormányzatnak van. Feltéve, hogy az a jogalkotás és joggyakorlat, ami a  “szabadságjogokat” az általános szabadság védelmével szemben előnyben részesíti, ezt a legitim erőszakmonopóliumot eleve nem veszi ki a kezéből, azzal a feltevéssel, hogy akkor majd nem követ el rettentő bűnöket. Hát fenét nem, az előzetes kiherélés egyetlen eredménye, hogy a végrehajtó hatalom törvénytelenül alkalmazza azt az erőszakot, amihez normális körülmények között törvényesen lenne joga. És ezt az előzetes sterilizálást ahelyett teszi, hogy lehetővé tenné vagy megkönnyítené vagy biztosítaná a végrehajtó hatalom folyamatos, de post festa bírói és parlamenti ellenőrzését, vagyis kormányváltás nélküli szembesítését a független igazságszolgáltatással, illetve egyszerű, parlamenti szavazással való megbuktatását.

– Az ellenzék. Akármit mondanak, ez kifejezetten magyar specialitás. Hol van még egy ország, ugye, ahol az alkotmánynak a preambulumába is bele van írva, hogy ez még nem az igazi, de majd jön, jön! Húsz éve nem jön. Ennek az a következménye, hogy egy csomó mindent kétharmados törvény szabályoz. És nem akárhogyan. Egy normális alkotmányban pl. egy alapjogról szóló paragrafus úgy néz ki, hogy 1) ez és ez a jog sérthetetlen, 2) de törvényben korlátozható, illetve törvényben meghatározott keretek között gyakorolható. A törvény pedig a sérthetetlenség és a korlátozhatóság (lehetőségének) leszögezésén túl nem deduktív, nem vezet le mindent az alapelvekből, hanem az eleven valósághoz igazítja a korlátokat és a kereteket. Emögött az a logika áll, hogy egy ország nem attól működik normálisan, hogy az egyéni jogok minden akadály nélkül érvényesülnek, hanem attól, hogy az egyéni jogok gyakorlása nem zavarja az össz normális működését. A törvénymódosításokat (amikhez Mo.-n kívül szinte mindenütt elég az egyszerű többség) az eleven valóság, a változó gyakorlat kényszeríti ki. Értelmük az, hogy a végrehajtó hatalom ne egy már nem létező dologhoz (a mondjuk 20 évvel ezelőtti, másféle állapotot örökre rögzítő halott betűhöz) legyen kénytelen igazodni a kormányzásban, hanem a valóságra reagáljon. A magyar alkotmányban nincs szó a törvénymódosítások kétharmadosságáról, hanem vagy azt mondják, hogy alapjogot kétharmaddal lehet korlátozni (ismétlem: lehet korlátozni), vagy azt, hogy alapjogról kétharmaddal lehet törvényt hozni. Az, hogy ehhez képest már régóta a legpitiánerebb módosításhoz is kétharmad kell, az AB felelőssége. Eredetileg, még az Antall-kormány alatt úgy határoztak, hogy a kétharmados szabály csak az alapjogot érintő “lényegi tartalomra” érvényes. (Tehát hozható olyan feles törvény, ami a kétharmados törvény gyakorlati, kormányzással kapcsolatos részére vonatkozik.) Később rájöttek, hogy a kétharmados törvény másmilyen, mint a többi, és ma már gyakorlatilag mindenről képesek kimutatni, hogy “lényegi tartalom”.  A kétharmadosság követelménye ma azt jelenti, hogy az ellenzék tömérdek területen blokkolhatja a kormányzást. Iskolapélda a közigazgatás EU-szabványhoz igazításának elmaradása. (Ez persze akkor is így lenne, ha most a Fidesznek volna abszolút, de nem 2/3-os többsége. Bár lehet, hogy akkor az AB hirtelen újra felfedezné az 1990-91-es énjét.).

– Ha már itt tartunk: bénítja a végrehajtó hatalmat az Alkotmánybíróság, közvetlenül beleszól a kormányzás kérdéseibe, lásd pl. a népszavazási határozatokat. – És ily módon bénítja a kormányzást az országos referendumnak világviszonylatban dobogós jogosítványokat adó népszavazási törvény, amit az AB, ha lehet, még inkább parttalanná tett.

– Bénítják a végrehajtó hatalmat a “társadalmi kontroll” szervezetei és testületei. Ezek ráadásul  vagy a szavazás módjából kifolyólag (ombudsmanok), vagy közvetlen delegálás útján (pl. ORTT) nem a “társadalom”, hanem a pártok akaratát képezik le. Jobb, ha nem tudjuk, milyen alkuk alapján. Közös jellemzőjük, hogy nincs tényleges (konstruktív) hatalmuk, csak destruktív: kétharmados (= halott) törvényeket számonkérve plusz a rendes bűnüldöző + bírói procedúrán kívül akadályozzák a valóságra való reagálást. (Lásd H. Arendt megjegyzését fentebb.)

– Ugyanide tartoznak az elfuserált gyülekezési jog és a spontán népi bölcsességhez fűződő illúziók. A Fidesz (hát még a Jobbik) katonásan működő párt, úgy is mozgósít: bármilyen témában, bármikor és bárhová ki tud küldeni (Parteitagok, akarommondani nemzeti ünnepek alkalmával: hívni) X ezer felháborodót. Ez kétszeresen bénítja a kormányzást: 1. A fent említett, nem-a-végrehajtó-hatalomhoz-tartozó tényezők a létszámból, a civil (=nem hivatásos közszereplő) arcokból és a hevületből levonják azt a következtetést, hogy itt most a Nép hallatá hangját, pártbefolyástól függetlenül, a népnek pedig ab ovo igaza van, azaz itt valami spontán dolog történt, ami feltétlenül magasabb rendű, mint ha a kormány és az ellenzék öldösné egymást ott, ahol ennek helye van, nevezetesen a parlamentben. És ezt a hülyeséget a Nép meg az ő barátai el is hiszik, mert jólesik elhinniük. 2. A mai erőviszonyok és jogi felállás mellett kizárólag a mozgósító párt döntésétől és jóindulatától függ, hogy ad-e lehetőséget az ártatlan hívek szabad keveredésére a provokátorokkal. (És most nem piszkáljuk, hogy ezeknek a titkosszolgálati kapcsolatai milyen irányúak. A létező jobboldalnak szent meggyőződése, hogy a kormányt szolgálják. Nekem nem.) Ha a mozgósító párt lehetőséget ad a keveredésre, akkor a rendőrségnek az a választása, hogy vagy nem csinál semmit (hatékonyan), és jöjjön az anarchia, vagy határozottan fellép, de akkor megoldhatatlan a békés tüntetők megkülönböztetése a provokátoroktól, tehát az atrocitások elkerülhetetlenek. A rendfenntartás konfliktushelyzetben így is, úgy is lehetetlenné válik. Sakk-matt.

– Az ügyészség szintén önálló hatalmi ágként működik. Magyarország ahhoz a kisebbséghez tartozik, ahol az ügyészség nem a végrehajtó hatalomnak van alárendelve. Elvben a parlamentnek felel, de ha a többség nem fogadja el a legfőbb ügyész válaszát, na bumm. Dávid Ibolya annak idején javasolta, hogy vonják az igazságügy-minisztérium alá, de ezt az akkori ellenzék elvetette, gondolván, hogy akkor az ügyészség a kormány ökle lesz. Ezekután Orbánék máig tisztázatlan (de zsarolást sejtető) körülmények között megszabadultak a tőlük tényleg független Györgyi Kálmántól, és helyére tettek egy pártkatonát. Ez egyébként mintaszerű példa rá, hogy a papíron független hatalmi tényezőket milyen mértékben gyarmatosíthatja egy arra törekvő párt. (A bírósági hierarchiában elég néhány megbízható embert elhelyezni a megfelelő pontokon. Természetesen a tisztességet és a függetlenséget kiirtani nem lehet, de arról lehet gondoskodni, hogy ne érvényesüljenek túlzottan.) A pótmagánvád – Polt akciósorozatára reagáló – intézménye ezen nem változtatott, csak újabb kutyulási lehetőséget hozott létre. (Azt hiszem, már belinkeltem ezt a cikket, ajánlom tisztelettel azoknak, különös tekintettel “A történet azonban”-nal kezdődő öt bekezdésre, akik egy elsöprő választási győzelem esetén a végrehajtó hatalom önmérsékletében, emberi tisztességében és normatiszteletében bíznak. Pedig az Orbán által annyira nagyra tartott Kaczynskiéknak még csak nem is volt elsöprő többségük. Sőt semmilyen többségük nem volt. )

– Ami a legsúlyosabb: a posztkommunista országokhoz képest (már a keleti szovjet utódállamokat kivéve) Magyarország az a hely, ahol a kommunista titkosszolgálat a legérintetlenebbül átmentette magát. Ennek az állománynak elég nagy része, akár a hivatalos nemzetbiztonsági apparátuson belül, akár azon kívül dolgozott, politikai megrendelőknek értékesítette szakértelmét. Nem úgy kell elképzelni, hogy a Fidesznek saját különbejáratú titkosszolgálata van, hanem kicsit  fordítva: a profik oda dolgoznak a maguk hasznára, ahol van kereslet (ez lehet az ó-MSZP is, de akármelyik kis párt is). Ez az a társaság, amit Tőkés Rudolf  “továbbszolgáló profi nemzetbiztonságiaknak” nevez, én a Brancsnak, Szilvásy stb. árnyék-titkosszolgálatnak. Nemcsak az a baj vele, hogy létezik – a titkosszolgálat mindenhol , diktatúrában, demokráciában a (végrehajtó) hatalomnak alárendelt tényező, és ha önállósul, akkor kiszámíthatatlan rombolást végez a rendszerben. Hanem az, hogy a többiekkel szemben teljesen fedett, a törvénynek láthatatlan, ellenőrizhetetlen

– Végül: a sajtót, általában a médiát szokták negyedik hatalmi ágnak is nevezni. Modern társadalomban az létezik politikailag, ami a nyilvánosság elé kerül, és a médiának van rá lehetősége, hogy a hagyományos hatalmi ágak disznóságait akkor is feltárja, ha azok nem ellenőrzik egymást.  Magyarországon viszont a média szűrőként működik, rém kevés kivétellel. Az egyik fele a fentebb leírt naiv hatalomellenességből (+ tájékozatlanságból, tompaságból, gyávaságból), a másik sima pártérdekből a hatalmat a végrehajtó hatalommal azonosítja, és úgy támadja mint a kozmosz minden gonoszságának forrását, miközben úgy tesz, mintha a többi hatalmi ág, tényező szűztiszta volna, ugyancsak valamilyen kozmikus rendnek megfelelően. Azaz nemcsak határtalanul gerjeszti és egy célpontra koncentrálja a gyűlöletet (ennek a káros mellékhatásairól Pokorni beszélt egy józan pillanatában, persze a felelősség bolygatása nélkül), hanem elöli a Zembereknek a hatalom tényleges gazságaival szembeni immunrendszerét. Egyrészt azt szuggerálja, hogy hatalom = kormány, tehát ha a kormány rossz, akkor “a hatalom” rossz, és a kormány lecserelésével “a hatalom” egyszer csak megjavul (aztán persze minden kezdődik elölről), másrészt teljesen vakká tesz a  választással nem lecserélhető hatalmi tényezők disznóságaival szemben. Amik az esedékes kormányváltás után nem bénítani fogják a végrehajtó hatalmat, de nem is ellensúlyozzák, hanem egyszerűen a hatalomgyakorlás áttételei, multiplikátorai lesznek.

Ez a rendszer ma  önmagában is elég lenne, hogy világviszonylatban páratlan mértékben bénítsa a kormányzást, de tovább rontja, hogy a Fidesz mindezzel tisztában van, és kihasználja az adottságokat. Kormányra kerülésének pillanatától megkezdte a “pártsemleges” szféra betelepítését bizalmi vagy kézben tartható emberekkel, illetve a nem parírozók elhajtását, az ORTT-től a  Fővárosi Bíróságon át az MNB-ig és az AB-ig.  Ezt koronázta meg a választott parlament de facto másodlagosnak nyilvánítása 2002-től. A szocik meg nem látták és hagyták, megérdemlik.

Hogy fest majd a gyakorlat? Az árnyék-titkosszolgálatból, árnyék-mindenféléből hivatalosság lesz. Nem kell majd vacakolni azzal, hogy a lehetséges ellensúlyt jelentő szervezetek stratégiai pontjaira (AB, LB, Fővárosi Ítélőtábla, Fővárosi Ügyészség, Központi Nyomozó Ügyészség) megbízható, de legalább kezes embereket telepítsenek, hogy aztán lehessen kire hivatkozni mint a pártatlanság megtestesítőire. Kétharmados többség esetén ezek a szervezetek nyíltan pártkatonákkal tölthetők fel (pl. AB), vagy az élükre pártkatonák ültethetők, akik elvégzik a megfelelő személyzeti változtatásokat.

Külön fejezet a média, ahol ugyan az egyre újabb törvénytervezeteket nehéz követni, de világos, hogy az ellenőrző és engedélykiosztó testületekben a Fidesz a parlamenti erőviszonyok leképezését szeretné, ami kétharmaddal egyszerűen kormánycenzúrát jelent (esetleg, ha a Jobbik is súlyosbítja a dolgot, egy kis “szélsőséges” zamattal ).

Az egésznek az ideológiai hátterét egy masszív hazugság adja: a komancsok kiseprűzésének jelszavával végre elfoglalhatja a hatalmat az a népfrontos-belügyes-kiszes-népies csapat, amelyik már 1988/89-ben a kádári birodalom jogos örökösének tartotta magát, és amióta lecsúszott róla, a permanens sértettség állapotában van. Támogatói hátterét a kurucos posztban elemeztem.

Szó sincs róla, hogy az “igazi rendszerváltók” számolnának majd le a “demokrácia ellenségeivel”. A Fidesz “rendszerváltó” csapatából mára gyakorlatilag csak az Orbán-Kövér duó maradt meg dísznek. A nyájas publikum döntse el, hogy politikailag, erkölcsileg mennyire érintetlenül. Mögöttük erős frontban tömörülnek azok, akik 1989-ben nem nagyon akartak váltást, és míg a fideszes ősmag a személyes számláit óhajtja rendezni (nem egészen makulátlan indítékkal), a népfrontos-belügyes-stb. csapat a 90 előtti poltikai “élgárda” másik szárnyával számolna le végre (mely utóbbinak bűnei persze számtalanok). Mint az elején mondtam, a modern média alkalmas egy teljes virtuális világ kiépítésére, aminek elemeit a hatalom hozzáértő emberei tetszésük szerint táplálják be. Amit beleraknak, az van, és a végtelen sokszorozás, ismétlés miatt a világ lakóiban semmilyen kétely nem támad a létezése felől, még a legintelligensekben sem, lásd a Szolzsenyicin-hoax esetét. Amit nem raknak bele, az nincs. A dolog elkezd elég hamar magától működni, a médiamunkások,. mint sok kis Maxwell-démon, ~ 0 s alatt megérzik, hogy mit lehet beengedni a rendszerbe, és mit nem.

És ezt a világot kézzelfogható valósággá teszi a végrehajtó hatalom eszközeként alkalmazott igazságszolgáltatási gépezet. Azzal is, hogy lezárja a virtuális világból kivezető utakat. Ennélfogva a) nyugodtan el lehet adni hamisításokat és hazugságokat mint igazságot, b) a virtuális világ működtetőinek semmilyen múltbeli és jelenbeli bűne nem létezik. Nemcsak hogy nem áll helyre az igazság, a szó jogi-erkölcsi (Justitia) és ismeretelméleti (veritas) értelmében, ahogy azt a mostani “forradalmárok” ígérik, hanem ellenkezőleg: garantálják, hogy az igazság ne is állhasson helyre.

Tény, hogy a szocialisták és barátaik esztelen, reflexből fakadó korruptságának csak egy kemény leszámolás vethet véget. Minimum szobrot érdemel vagy teret a fővárosban, aki elvégzi. De ha nem a független igazságszolgáltatás végzi el, mert nincs független igazságszolgáltatás, hanem a végrehajtó hatalom (ráadásul egypárti végrehajtó hatalom) az alárendelt taláros gépezet útján, akkor 1. semmi akadálya, hogy a tényleges bűnfeltárásba koncepciós elemek vegyüljenek, 2. ez a hatalom teljes immunitást biztosít magának minden bűnére előre- és visszamenőlegesen. 1. és 2. már csak azért is, mert Orbánék, mint már szó volt róla, egy zárt, egyoldalú, számukra tökéletesen értelmes világban élnek. Ahol minden rossz (= ami nekik rossz) csak az Ellenségtől eredhet. 

Ez természetesen az összeesküvés-elméletek tökéletes táptalaja. Az ilyen elméletekben mindig vannak gyér valóságelemek és gyanús összefüggések, és csak elhatározás kérdése, hogy ezekből valaki valóságot csináljon. Emlékezzünk rá, hogy az első Orbán-kormány az első egy-két évét igen nagy részben a megfigyelési ügy nevű összeesküvés-elmélet valósággá-változtatásával (annak kísérletével) töltötte, ürgebőrrel, Trabant-felgyújtással és a Kosztolányi Dénes-féle (emlékszik rá valaki?) bizottsági burleszkkel bezárólag.  Mellesleg itt is komoly szerepe volt a nemhivatalos és félhivatalos titkosszolgálati munkának. Pedig akkor a Fidesz még fiatalabb, normálisabb és mondjuk úgy, félénkebb volt. Képzeljük el mindezt nagyobban, dühösebben, lojális titkosszolgálati  és ügyészi segédlettel.

A fideszfanok egyik kedvenc poénja a fidesznácizásozásozás, de akárhogy nézem, ez az egész engem sokkal inkább egy másik totalitárius rendszer gyakorlatára emlékeztet, nem tehetek róla. Sajnos elolvastam egy pár koncepciós per kiadott iratait. Szépen megírt, kerek történetek. Drukkernek hibátlanul ellentmondásmentesek voltak. Ha a magát erkölcsileg szűznek  tekintő ifjú jobboldal ennek az első – stratégiailag igazolható – leszámolás közben tapsol, azt még írhatjuk a naivitás számlájára, Ha utána is tapsol (akár érdekből, akár korlátoltságból), akkor ugyanolyan amorális lesz, mint az MSZP vagy a mostani Fidesz.

Most nézzük meg, hogy működik ez a napi gyakorlatban. Képzeljük el azt a nem túl valószínűtlen esetet, hogy a szeretett politikai vezetők berágnak valakire, aki őket báncsa. Mindegy miért. (Természetesen nincs igaza, nem lehet igaza.) Eddig főleg karaktergyilkossággal oldották meg ezt a helyzetet, de már látszanak az ügyészség felhasználásának, a nemszeretem egyének kriminalizálásának a jelei. Az első lépés az adatgyűjtés. Idősebbeknél lehet használni a kommunista belügyminisztérium privatizált archívumát, újonc célszemélyeknél elölről kell kezdeni, de operatív eszközökkel ez is csak pár hetet vesz igénybe. Ehhez nem szükséges, hogy az illető veszélyeztesse a nemzetbiztonságot. Aki azt hiszi, hogy “ez nálunk lehetetlen”, és jogállam lévén nem lehet valakit csak úgy ötletszerűen lehallgatni stb., annak felhívom a figyelmét a nemzetbiztonsági törvény vonatkozó paragrafusára. Miszerint a végrehajtó hatalom fékjét Magyarországon ebben az ügyben az jelenti, hogy a titkosszolgálatoknak engedélyt kell kérniük a Fővárosi Bíróság 1 (egy) db erre szakosodott bírójától az operatív, titkos eszközök alkalmazására. Mibe kerül olyan bírót odarakni, aki mindent engedélyez?

Miután megvannak az adatok, a tetszőlegesen kipécézett politikai ellenség kikészítésének alapjáratban négy fő technikája van, ezeket kombinálhatják is.

1. A Karinthy-féle öt (hat) láncszem elmélete, a magyar nyilvánosság viszonyaira adaptálva. Kis ország vagyunk, és ezen belül még kevesebben kerülnek a nagy nyilvánosság szeme elé, azaz kb. 30-35 éves életkor felett mindenkiről kimutatható, hogy valamilyen kapcsolatban volt Valakivel, Akit Már Eleve Gyűlölünk. Mondjuk, egy évig dolgozott egy olyan cégnél, amelyiknek VAMEGY unokaöccse volt a 10%-os tulajdonosa. Kész maffia, “csak a hülye nem látja”. Ez nem túl ütős, de vitákban hibátlanul alkalmazható: az illető “VAMEGY EMBERE”, tehát egyetlen szava sem igaz.

2. Célzatos dezinformáció valóságelemek felhasználásával, magyarul hazugság. Ezt szívesen csinálják, mert az eredmény ütős, kockázat, macera meg semmi: ha az ürge veszi a bátorságot, és perel, és valami csoda folytán meg is nyeri a pert (jé, már megint egy nemkormánypárti titkosszolgálati szál…), akkor a hazugságot bedobó fórum és közönsége oda se bagózik, mert éppen egy teljesen másik, aktuális karaktergyilkossággal foglalja el magát. Olyan, hogy bocsánat? Ugyan. Hogy jövök én ahhoz, hogy bocsánatot kérjek egy gyűlöletes alaktól (akit speciel én tettem a magam számára gyűlöletessé ilyen módszerekkel)? De a  jövőben megfelelő személyzeti politikával, szelíd rábeszéléssel el lehet érni, hogy egyáltalán ne legyen olyan bíróság, amelyik másodfokon a szenvedő fél javára ítél. Az 1. módszer nem alkalmazható az első vonal tagjai ellen, mert azoknak túl sok és “jó” ügyvéd, valamint médiaszakember áll a rendelkezésére, tehát a dolog túl gyorsan visszaüt, még mielőtt a fanok mással kezdenének foglalkozni.

3. Ez már húzósabb. Szintén egy bizonyos életkor fölött, az egymillió vállalkozó országában, hogy is mondjam, nagyobb a valószínűsége, hogy valakinek valami vaj van a fején, mint hogy nincs. Több vagy kevesebb, de a kevesebbet is fel lehet nagyítani megfelelően összehangolt médiaműveletekkel. Kivételt jelentenek az országgyűlési képviselők és a pártok, náluk ez vagy eleve törvényesítve van, vagy el van nézve. Már hogy maguk nézik el maguknak azt, amiért az állampolgárt meggebesztenék, ha olyan kedvük kerekedik.. Természetesen nem kell törvényt sérteni, elég, ha morálisan támadható az Ellenség eljárása. Ha a mi eljárásunk támadható morálisan, megvédjük azzal, hogy nem sértettünk törvényt. Idetartozik az is, amit a jogi szaknyelv úgy nevez, hogy “valós tények hamis színben való feltüntetése” (kiragadás, belemagyarázás, kiforgatás, rövidzárlat a tényleges összefüggések kikapcsolásával).A létező jobboldal szakemberei félelmetesen találékonyak az elszigetelt valóságelemek közötti látványos “összefüggések” megalkotásában és sulykolásában. Ezzel csak az a képességük vetekszik, hogy a saját oldal valóságelmei közötti tényeges összefüggéseket “ne tudják” észrevenni és megérteni. Bár ehhez nem kell szándékosság. Azt ugyanis a “balliberális” média se nagyon bírta felfogni, hogy miért baj az,  ha a családi-baráti kft. ülésén egy kft.-tag jelenti a végrehajtó hatalom fejének, hogy már dolgozik a kft.-nek kedvező törvényen. Ilyenkor mondja az ember, hogy ezekért (ballib) nem kár, megérdemlik. (Közbevetőleg:  Tischler János leleteiből: “Az olimpiai bajnok ‘Halasi” 1952 és 1964 között vett részt az olimpiákon, 1962-ben szervezte be Huszár Sándor rendőr százados, a kapcsolat jellege: ügynök, majd tmb. 1964 januárjában a BM III/II vette ét foglalkoztatását, majd 1966 nyarán került vissza a III/III-hoz. 1987 nyarán zárták ki a hálózatból, miután bűncselekményt követett el.” A hasznosítható népszerű civilekről szóló kompromittáló információk visszatartása azért is hasznos lehet, mert az illetőt ezáltal kézben lehet tartani, és alkalomadtán felhasználni piszkos munkára. )

4. Végül: ahol a cselekmény tényleg a Btk.ba ütközött. Itt nincs mese, és meggyőződésem, hogy sok feltáratlan vagy elkent bűncselekmény történt, és a szó szoros értelmében hihetetlenül súlyosak is (az elegancia kedvéért most nem piszkálom a pártok szerinti százalékos megoszlást), csak… Csak egyrészt az, hogy valójában milyen bűncselekmény történt, teljesen lényegtelen ahhoz képest, ami az ügyészség szerint történt, másnak pedig kuss. Jellemző módon Szilvásyra végül is a személyes adatokkal való visszaélést akarják (= tudják)  ráhúzni. Mármost hiába az a véleménye pl. Tokfalvi bloggernek, hogy a létező jobboldal egy bizonyos sajtókonszernje kb. napi átlagban egyszer óne zsenír megsérti az adatvédelmi törvényt (is), sőt hiába tudná könnyedén kimutatni, ennek semmi következménye nincs. Ha lenne Magyarországon független igazságszolgáltatás, akkor pl. a Mucuskagate idején államtitoksértés, magántitoksértés, telefonlehallgatás közlése miatt többeket bevarrtak volna úgy, ahogy most akarják a szentéletű UD Zrt. védelmében. De mivel nincs (és ezt, mi tagadás, a balliberális oldal is természetesnek veszi, mivel komoly része volt a helyzet előidézésében), a nemfideszes oldalon a legsimábbnak látszó ügyekből sem lesz feljelentés stb. Csak másrészt ha egy nem kellően megabriktolt bíróság mégis elmarasztaló ítéletet hoz, ezen az oldalon annak sincs lényeges következménye. Amikor Orbán bizalmasát, az egy időben kultúrcézári babérokra törő Várhegyi Attilát 2002-ben jogerősen elítélték, 1990 óta először az aktív képviselők közül, természetesen lemondott parlamenti mandátumáról (kínos lett volna a procedúra, ha marad, bár Áder mindenesetre felszólított a “jogszabályok értelmezésére”), de arról szó sem volt, hogy a közéletből is ki kellene szállnia. Ellenkezőleg, pártjában továbbra is kulcspozíciókat töltött be (nem úgy, mint Zuschlag), előbb a választókerületi elnökök szelektálásában Orbán közvetlen munkatársaként, majd 2006-ban mint kampányigazgató, és csak az elvesztett választás után vonult ki emelt fővel az üzleti életbe. (Figyeljünk oda: választókerületi elnökökről, országgyűlési választásokról van szó. Kitűnő illusztráció a végrehajtó hatalom túlsúlyára: képzeljük el Amerikában, hogy mondjuk a republikánus elnök vagy elnökjelölt bizalmi emberei segítségével személyesen választja ki a republikánus szenátor- és képviselőjelölteket. Hogy milyen kongresszus lesz abból.)

Akármelyik változat valósul meg a fenti négy közül, ha egyszer egy lejárató sztori bekerül a rendszerbe, további sorsa teljesen független az igazságtartalmától. A menetrend mindig ugyanaz: ha megvan a gyűlölet tárgya, és az adatokat (igazak vagy sem – mindegy) leszállítja a Brancs, médiaszakemberek kidolgozzák, hogyan kell gyűlölni, azaz milyen jel- és hívószavakkal kell kapcsolatot teremteni az adatok között.

Ennek többféle változata van a fika brutális köpködésétől a mindig bejövő plebejus elitellenességen át a szomorkás européer fejcsóválásig. Az üzenetnek két célpontja van: a pártvezetés mint felhasználó (a médiaszakemberek megfogalmazásai szóvivői és politikai nyilatkozatokban köszönnek vissza – a fent említett Debreczeni-ügyben pl. a kőkemény fikán és a szomorkásan mosolygó européer Hankiss Ágnesen kívül Deutsch Tamás kampányfőnök háborodott fel három szólamban a stúdióban), illetve a nyilvánosság mint visszhangkamra. Az internet mai viszonyai között bármilyen betáplált hazugságot, csúsztatást kreált összefüggést milliószor meg lehet ismételni, meg is ismétlik, ha politikai okból kellően tetszetős (beleillik a gyűlöletrendszerbe), és pusztán az ismétlések tömege miatt minden politikai szimpatizáns holtbiztosnak veszi, hogy ez az igazság. A konstrukciónak ellentmondó tényeket közben el lehet hárítani azzal, hogy “annak a forrásnak én semmit sem hiszek el”. Naná, hogy nem hiszi el, ha egyszer ellentmond a sztereotípiáinak, és ezzel a kör bezárul. Akik a létező jobboldal előző regnálásból indulnak ki, és vonnak le civilizációs következtetéseket, azok elfelejtik, hogy tíz évvel ezelőtt még viszonylag szerény eszközök voltak a kiszemelt Ellenség életének megkeserítésére: netes gyűlöletkampányok,  adóügyi szívatás, névtelen levelek, parlamenti gyalázás, ilyesmi.

Azóta változott a világ, és megfelelő fékek és ellensúlyok nélkül semmi akadálya nincs, hogy még jobban megváltozzék. A megfelelően kezes igazságszolgáltatás kétféleképpen tudja az Ellenség és az egyszerű Nyúl Bélák életét pokollá tenni. Egyrészt hagyja, hogy mások pokollá tegyék a személyes adatok közreadásával, a privát védőburok megszüntetésével, amire a modern világháló minden lehetőséget megad (hogy a mobilszámot tilos beleegyezés nélkül nyilvánosságra hozni? na bumm, csinálok egy kalózsite-ot rarotongai szerveren, ott kezdj velem valamit). Másrészt maga teszi pokollá a nyilvánosság számára követhetetlen eljárás során börtönnel vagy irreális kártérítések megítélésével.

Sci-fi helyett most nézzünk egy jelenidejű állatorvosi lovat, Lezsák esetét. A történet, egyszerűen: Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke (Fidesz-frakció, Nemzeti Fórum) és felesége nyilvános pályázaton megvette a Nemzeti Földalaptól a lakiteleki campusszal határos 27 ha földet, amire a szomszédjának (rokkantnyugdíjas, történetesen volt MDF-képviselő) 2015-ig szóló bérleti szerződése volt. (Ha én lennék a MaNem, itt megjegyezném, hogy egy betegsége ellenére keményen dolgozó, nem utolsósorban jobboldali érzelmű, Földszerető Vidéki Magyar Emberről van szó.) Naná, hogy értékesítették, és természetesen Lezsákéknak. Lezsák a szerződésről persze hogy “nem tudott”. De nem ez az érdekes, hanem hogy a földön lévő szőlőt, ami a szomszéd tulajdona (a Tokaj-ügy óta “a hülye is tudja”, hogy az ültetvény nem része az ingatlnnak), szóval a másik ember szőlejét Lezsákék leszüreteltették és eladták. Szóljon, akinek nem egyértelmű, hogy mi történt itt.

Zárt információs rendszer: Az ügy a létező jobboldal médiájában egyszerűen nem létezik. Még csak nem is cáfolják, nem vartyogják az örök Jolly Jokert, a “szánalmas politikai támadást”, semmi “de a kurva anyját a népnyúzó brókerbankárofsórszoclibbagázsnak, őkbezzegmennyiveltöbbetlopnak”. Semmi ilyen. Ez az ügy nincs. Az én …m jó … : A lakiteleki campus nem egyszerűen postabanki kölcsönből épült, hanem olyan kölcsönből, amiről Lezsák tudta, hogy nem fogja visszafizetni, sőt ezt meg is mondta. Ez ugyan pont úgy nem bűncselekmény, mint az  cégekkel való trükközés, de ellenoldalon pont úgy elég lenne a tartós kinyíráshoz.

Szemére hányta ezt Lezsáknak valaki? Nem. Van az alapítványban más pénz is, feltehetően vállalkozók önzetlen adományaiból. (Csak annyit: 90-es évek, BKK megye.) Végül 2000-ben a Lezsák-féle alapítvány úgy szabadult meg a tehertől, hogy átadta a campust a szeged-csanádi egyházmegye tulajdonába, a vagyonkezelői jog 20 éves megtartásával.  Megkapta a feloldozást. Mármost Gyulay Endre volt megyéspüspökről csak 3 szó: bitangkassza,* III/III, Jobbik, és láthatjuk, hogy tökéletesen megtestesíti a létező jobboldali elit jogi-erkölcsi-politikai feddhetetlenségét.

A történelem átírása: Debreczeni könyve óta lehet tudni, és Forrai István is céloz rá a nemrégi interjúban, hogy Antallnak Lezsák volt a legveszélyesebb pártbeli ellenlábasa. Sokfelől lehet tudni, de nemigen mondják, hogy az az MDF, amelyik a lakiteleki sátorban megalakult, nem volt ellenzéki szervezet, nem volt jobboldali, és semmiféle “rendszerváltás” nem szerepelt a tervei között.  Mivel azonban a Fidesz szemszögéből az az igazi jobboldali, aki momentán befekszik a Fidesznek, ezek a tények elfelejtődnek. Pont a Fidesz árulta el “többszörösen a jobboldalt és egykori értékrendjét”. Nem azzal, hogy  1994-ben “átment jobbra” (jól tette), nem is azzal, hogy 2002-ben egy este alatt átment szélsőbalra (nem tette jól, de az akkori  viszonyokból már egyenesen következett), hanem 1996-ban, amikor egy polgári párt – Szabó Ivánék – helyett az akkor éppen lezsákista (a népies-belügyi szárny vezetése alatt álló) MDF-fel kötött szövetséget. Tök mindegy, mivel indokolták, nem is érdekel már senkit. Nekik a brand kellett, nem az érték. Ez mind nem lesz benne a történelemkönyvekben.

Ügyészség:   Lezsák szomszédjának feljelentését a Központi Nyomozó Főügyészség jóval az előírt határidőn belül, percek alatt, tehát gyakorlatilag minden munka nélkül visszadobta, mert “a lopás bűncselekményének feltételei nem valósultak meg”. Miért nem? Csak. Egy Lezsák nem lop.  Ez ugyanaz a KNYF, amelyik Szilvásy-ügyben egy macihasba épített chip hűségével mondja vissza mint “megalapozott gyanút” a fideszes feljelentést (a jogi háttér fő részéről itt). És ugyanaz a KNYF, amelyik, miközben egész Európa a Gripen-korrupciótól zeng, “nem talál semmi gyanúsat” a magyarországi vásárlásban, amiről közismerten zárt ajtók mögött, szűk körben történt váratlan döntés, félredobva haditechnikai racionalitást és külpolitikai érdeket. És itt csak egy helyi nagyúrról van szó, aki a hatalmát – feudális alapon – másodlagosan, a nagyobb hatalmaknak való szolgálattétel útján kapja és biztosítja. A szenvedő félnek pedig nincs egyéb bűne, mint hogy a nagyúr szomszédjaként útjában volt egy ingatlanfejlesztésnek. (Lásd: a magántulajdon szentsége, keresztényi értékek.) Ezért csupán tönkreteszik egy kicsit, de nem rugdalják külön.

Ez van most. Képzeljük el, mi lesz, ha a megfelelő átszerveződés után valaki a végrehajtó hatalom centrumának kerül az útjába, és nem is csak telekkönyvileg. És mi köze lesz ennek az igazsághoz. Lehet a bloggert nyugodtan lehülyézni, de: a hatalmat csak hatalom tarthatja féken. Ha egy kétharmados Fidesz-világban nem lesz független igazságszolgáltatás, nem lesz a párton belül több erőközpont és több erős (nem csak faarcú vagy átélten gyűlölködő szolgaságra képes) egyéniség, nem lesznek erős és nem a központtól függő önkormányzatok, nem lesz intelligens és gazdaságilag stabil média, akkor a végrehajtó hatalmat semmi sem korlátozza. Márpedig ahogy ez kinéz, nemigen lesz egy ideig. Ilyenkor abban bízni, hogy a hatalmat majd féken tartja a jog, pláne a saját tisztessége, józan esze, önmérséklete, és ha valamit elkúr, arra lesz, aki figyelmeztesse – szerintem ez idealizmus, és nem mondok többet.

Mivel eddig én nagyon kevés jelét láttam, hogy bármelyik párt hívei hörögnének amiatt, hogy a hatalmi ágak 1. nincsenek rendesen szétválasztva, 2. szét vannak aprózva, 3. le vannak gyengítve, 4. erősnek vannak hazudva, de ez hazugság, és erre nem a végrahajtó hatalom minden határon túl megerősítése lenne a válasz, hanem a tényleges egyensúly létrehozása, sőt az a jellemző, hogy képtelenek észrevenni az ilyen bajokat, én azt mondanám, hogy a vesztes pártok egyék meg, amit főztek. Ezek persze ugyanazok a pártok, amik ezt a rendszert csinálták. Talán egy erős inger hatására majd rájönnek, hogy mit rontottak el. Talán nem ők jönnek rá, hanem mások. Majd.

 

 

—-

* Guliga atyát aztán 3 évre ítélték. Naivul azt képzelte, hogy a bíróságot érdeklik a bizonyítékai a díszpolgárral és a püspöki karral szemben.