Itten az áll, hogy az MSZP "2002-ben a 13., 2006-ban a 14. havi nyugdíjjal a programjában nyerte meg a választást", és ez "szociálisan érzékenynek mutatkozó politikai giccs". Namost néhány balklikkel (ez van, annak az egérnek ilyen a billentyűkiosztása) könnyedén megállapítható, hogy a Fidesz 2002-ben megszavazta a "100 napos programot", mely a jóléti rendszerváltás alapját képezte (tehát még csak nem is a politikailag abszolút giccses ígéretet, hanem az ígéret még bűnösebb teljesítését). 2006-ban pedig nem egyszerűen a programjában volt a 14. havi nyugdíj, hanem a kampány idején, 2006. februárban mint törvényjavaslatot adta be a parlamentben, és igen fantáziadúsan szánalmasnak, a nyugdíjasok megnyomorításának nevezte, hogy az MSZP nem szavazta meg (megint csak nem az ígéretet, hanem magát a teljesítés aktusát). Majd erősen méltatlankodva a fideszes ötlet "lenyúlását" panaszolta fel, amikor a Fidesz által eredendően hülyének nézett nyugdíjasok megtartása céljából az MSZP az utolsó pillanatban valami hasonlót beemelt a programjába.

Namost állítólag fideszes koordináták között Navracsics a józan européer, akitől idegen az a stratégiává emelt módszeres hazudozás, amit Kóczián Péter finoman úgy nevez, hogy a Fidesz szerint  "az emberek számára pozitív célok, vágyak megfogalmazását kell politikai célokként megjeleníteni."

Jóvan, nem muszáj tiszteletben tartani a tényeket, mindenkinek joga van a magyar politikában bevált eszközöket használni. De akkor sem kéne ilyen… egyszerűen.