Próbálták már autóval dél vagy nyugat felől (mondjuk a Hungária körúton) megközelíteni a Nemzeti Színházat? Elsőre lehetetlen. Az ember jön a Hungárián, a Praktiker szépen ki van táblázva (parkoló, minden), a Lurdy-ház szépen ki van táblázva (parkoló, minden), a Nemzeti Színház (szép fővárosunk egyik legfőbb kulturális intézménye) sehogy. Állítólag Buda és a Belváros felől van eligazítás, és a színházjegy miniatűr térképén is ez a két irány van feltüntetve (egy pici csalással, mintha a színház sarkában lenne a parkoló, pedig fenét, erről is fog szólni majd a poszt). Az egész felállásból a színház elhelyezőinek és logisztikai felelőseinek az a feltevése üvölt, hogy a művelt középosztály Budán és a Belvárosban lakik, a többiek ne ugráljanak.

Mindegy,  többedszerre megtanuljuk, hogyan kell a kertek alatt kanyarogni, de attól még a sajátos élmények folytatódnak. A bejáratnál egy fiatal egyenként megkérdezi, hova akarunk menni (a Nemzeti Színházba, nahát!), és átirányít egy másik fiatalhoz, akitől kapunk egy zsetont az ingyen parkoláshoz. Ennek a feliratát nem jegyeztem meg, valami milánói cég nyomatta ismeretlen célra, a nemzeti logisztikusok nyilván arra jártak, nyilván a saját pénzükön, és olcsón megvették a maradékot, a haza javára. Valami kimondhatatlanul snassz. A parkolóban már csak meg kell találni a csirkehálós kerítésnek azt az egy nyílását, ami tényleg nyitva van, és akkor már csak pár száz méter a színház bejárata.

Namost egy városban úgy szokott lenni, hogy az ember kiszáll a metróból, a taxiból vagy konflisból, átmegy a járda néhány méterén (vagy még azon sem, lásd a Vígszínház kocsifeljáróját), és bemegy a gálacipőjében a színházba. Vagy gyalog érkezik, nem túl messziről. Akár nemzeti, akár nemzetietlen. Vagy ha ragaszkodik a saját kocsijához, lemegy a mélygarázsba (mint akármelyik Ikeában, vagy az új londoni Nationalben, ami pl. a Waterloo pályaudvartól pár perces sétával, jó állapotú járdákon is elérhető), és ott már csak a liftig kell eljutni, időjárástól védve, tök sík terepen, párszor tíz méteren.

De nem nálunk. Nálunk egy véget nem érő kősivatagon kell átkelni ahhoz, hogy az ember eljusson a parkolótól a színházig. A Nemzeti Színháznak még az alapkövét is azzal az indoklással szedték fel az Erzsébet téren – na nem azzal, nehogy bármilyen pozitívum fűződjön a Horn-kormány nevéhez – hanem hogy túl sokba kerülne. Szauna van a konditeremhez, egy kemény millióért, mint egy német esztergályos balatoni nyaralójában, horror.  Ezekután sokmilliárddal többe került cucc, mint az az olcsóbb változat,. amit a külső franzstadti prérire ígértek, viszont azért, hogy csak ennyivel kerüljön többe, ott spóroltak, ahol tudtak. Nem építettek alá mélygarázst, de még felszíni parkolót se mellé, azzal a felkiáltással, hogy majd közös parkolója lesz a Művészetek Palotájával.  Ebből az lett, hogy a Müpának van parkolója, a Nemzeti Színháznak (zarándokhely, szentély, összefogás, magyarságtudat, miegymás) nincs, egy négyzetcenti se. Zikkuratja van, parkolója nincs.

Szóval a leküzdendő kopár síkon tavasz közepétől fű is van, de mint alább még említeni fogjuk, a színházi évad zöme richtig a vegetációs időszakon kívülre esik, szeptember végétől június közepéig tart, és a tetejébe az előadások általában este 7-kor kezdődnek, amikor már alacsonyabb a hőmérséklet, és az évad zömében sötét van. Úgyhogy a hosszú kőtávot hideg, állandó dunai szél és rossz esetben eső, hó, jég vagy latyak súlyosbítja. Ezt a tundrát úgy hívják, hogy Gregersen körönd. (Én se tudtam, ki az a Gregersen, nem takarítom meg másnak a lexikonkurkászást.). Ráadásul a színház még ennek is hátat fordít, tehát meg kell kerülni, hogy az ember eljusson a bejárathoz, és a végfázisban olyan kis rücskös gránitkockákkal van kikövezve az egész, jónagy hézagokkal. Véletlenül se hasonlít egy jól megközelíthető színház városi járdájához.  Engem nem érint, de női hozzátartozóm szerint aki ezt kitalálta, az vagy nőgyülölő férfi, vagy öngyűlölő nő.

Összefoglalva: ilyen meg olyan kormányzatok úgy gondolták, hogy ne a színház legyen a Polgárokért, alias Magyar Emberekért, alias a Lakosságért, hanem fordítva, érezze kurvára megtisztelve magát, hogy egyáltalán eljuthat a bejáratig, merthogy a színház az egy olyan Szakrális Dolog, amit Mi Adunk neki.

A Gregersen körönd úgy keletkezett, hogy pályázatot írtak ki rá. Ezt az elképzelést másfél millióval jutalmazta a bíráló bizottság, amelynek társelnökei Demján Sándor, a legendás építész, és Finta József, a legendás üzletember, Budapest örök jótevői. Ha jól veszem észre, nem egészen így valósult meg, de azért idézzünk néhány gyöngyszemet a szövegből, hogy lássuk, kik szeretnek nagyon bennünket, és hogyan. (A helyesírási hibákat nem én találtam ki, és nem a szoftver csinálja.)

A tér figyelemmel van a tágabb környezeti kapcsolatokra, az épületekre, a belso használati igényekre. Kialakítását e hármas szempontrendszer vezérelte. Szerkezete az átmenetekre épül, a beágyazódásra. Egyik tér a másikba, egyik burkolat a másikba, egyik funkció a másikba szövodik. A tervezett környezet új benyomásokkal gazdagítva, folyamatosan újabb élményeket nyújtva vezeti végig a látogatót a téren. A tervezési koncepció egyik alapköve a térburkolatokban megjeleno színek és a minták sokfélesége és sokszínusége. Tükrözodésük az üvegfelületu épülethomlokzatokon izgalmas látványt ad, a térhatárokat függoleges értelemben tágítja ki. A tér mozaikossága ellenére nem pusztán ‘akció-tár’. Úgy formáltuk meg, hogy nagyobb tömegeket vonzó események megrendezésére éppúgy alkalmas legyen, mint –az épületekkel egységben- a szabadido kellemes és informatív eltöltésére. Áthaladva rajta, változó és összetett élményt ad, a harmóniát nem feltétlenül a túl egységes, nagy léptéku terek kialakításában, hanem a nehezebb feladatot választva, az eseménykapcsolásokon keresztül keresi. Úgy struktúráltuk a funkciók helyét, hogy saját tartalmukon túlmutatva további történésekre, célokra is ráirányítják
figyelmünket. Tervünk nem szigeteli el a kisebb egységeket egymástól, kapcsolatrendszerük érkezésre inspirálja a látogatót egyik térbol a másikba

.

vagy

Az épített térfal három oldalról teljes, a negyedik irányban, a Nemzeti Színház D-i homlokzata, valamint a rakpart felé nyitott. A nagy területbol és az összetett funciókból adódóan a külso kapcsolatok a tér belseje felé folytatódnak, átalakulnak, és új viszonylatokat teremtenek, új funkciókkat adva a belso területeknek. A többszörös térkapcsolatok ahogy bevezették, úgy útjára is bocsájtják a látogatót. A használat idobenisége hármas egységet alkot: megérkezés, a helyben tartózkodás, majd a továbbindulás. A tér nagysága lehetové tette, hogy az érkezés és a továbbindulás között élményeket, hangulatokat, programot adjunk az odalátogatónak. A sokrétu használat egyidejuségét lehetové tevo térben a környezet kialakítása és minosége arányban van a látogatók ott töltött idejével, és a funkcióval.

vagy

A központi pázsit alkalmas arra, hogy az intenzíven kialakított tér élményanyagát akár feldolgozva, akár kívülrol tekintve a látogató ‘elvonuljon’ a nagy felületu gyepen. A felület formai és funkciónális kapcsolatban van elsosorban a központi térrel, másodsorban a Duna felé lenyuló terekkel. A nagy gyep valóságos kontrasztot képez. Az igen intenzív élményanyagot adó összetett térben a hatalmas gyepfelület nem csak kondiciónáló hatású, hanem nagyvonalú és egyszeru térképzésével tartózkodásra alkalmas, az odalátogatoknak pedig lehetoségük van kicsit kivonulni a zajos térbol úgy, hogy közben a kapcsolatot nem veszítik el.

Ezt az eszméletlen hablatyot, a Kiskegyed lelki tanácsadójának és a nyúédzses misztikának a keresztezését, úgy látszik, felsőfokon tanítják Magyarországon. Könyörgök, én a városban nem eseménykapcsolásokban akarok részt venni, meg hangulatokat kapni érkezés és továbbindulás között, meg kondícionálódni a gyepen, miközben a kapcsolatot sem veszítem el, hanem színházba menni, basszameg. Ha gyep kell, meg hangulat, akkor kiülök a hátsó udvarba, vagy kirándulok, és nem a sötétben, jeges dunai cúgban hangulatozok. Itt állunk tehát a legkülönbözőbb színű kormányokkal, felsőoktatással, akadémikusokkal, forintmilliárdosokkal, akiknek egytől-egyig nincs fogalmuk a városi életforma alapjairól. Viszont szidják az ilyen zsidó meg olyan proli pestieket amiért tönkreteszik a várost. Ja meg a Demszkyt, az mindig kéznél van. A múltkor megkaptam a magamét, mert a vidéket dicsértem, pontosabban egy vidéki réteget, most már szeretném Pestet is, de orkán ellen semmi esély.