Miszerint ő húsz éve olyan pártba lépett be, amely "a nemzeti hagyományokat tisztelő, a keresztény kultúra szellemi és erkölcsi értékeit valló, korszerű európai konzervatív pártként határozta meg önmagát".

Namost ebből egy árva szó sem igaz. Képviselői önéletrajza szerint Csáky 1989 januárjában lépett be az MDF-be.
Melyben akkor Bíró Zoltán (Pozsgay előretolt ékje), Csurka István és "Lezsák barátunk" ((c) Fejti Gy.) regnált. Nem hogy kereszténységről és konzervativizmusról nem volt szó, de pártról sem: Csurka és a többiek lubickoltak a "se nem kormány, se nem ellenzék" mozgalom kényelmében, és hevesen tiltakoztak a "törpepárttá" alakulás ellen, fő pártfogójuk, Pozsgay pedig a háta közepére kívánta a többpártrendszert.

Akkor, Antall előtt az MDF az értelmiségi derékhad, pl. egy ceglédi orvos számára gyors és lelkiismeret-mentő útnak ígérkezett – tényleges pluralizmus, tényleges választás nélkül – a hatalomba, a nép- és nemzetboldogító "demokratikus szocializmus" távlatával.

A helyzet az, hogy az MDF a későbbiekben se nagyon felelt meg a fenti definíciónak. Még amikor párttá alakult, az európai-konzervatív kereszténydemokrata akkor is csak egyik irányzata volt a másik kettő mellett (népi-nemzeti, nemzeti liberális). A gyakorlatban mindez annyit jelentett, hogy Antall Józsefnek sikerült elérnie (szinte csoda volt ez is), hogy a kormányzatban az ő köre domináljon, és ez némi civilizáló hatással volt a népi-nemzeti nagyneveket ájultan tisztelő derékhadra (ld. "rettenetes tagság"), nem minden kognitív disszonancia nélkül. A hármas tagolódásból aztán édeskevés maradt Antall halála után, a Lezsák-korszakban, és végül, micsináljunk, az MDF éppen Lezsákék kiválása nyomán került a legközelebb Csáky vágygondolkodásban élő meghatározásához. Mint látjuk, akkor is elég ingatagon, és megfelelni akkor se feltétlenül felelt meg neki.