Ehe. Szóval a főváros megszavazta a jelentkezést a 2020-as olimpiára.

Itt emlékeztetem a tisztelt blogolvasót erre a bejegyzésemre, amiből is kiderülnek a következők:

Mivel a NOB egy minden demokratikus, jogállami és erkölcsi kontrollon kívül álló, közelítőleg nulla befektetéssel sok milliárd dolláros bevételhez jutó, arcátlan bűnszövetkezet – minden olimpiát rendező város/állam objektíve bűnrészes. (Talán nem véletlen, hogy ez a demokratikus, jogállami és erkölcsi kontrollon kívül álló mafia hagyományosan ennyire szereti a hasonló kontroll nélküli diktatúrákat.)

Na jó, az előbbi retorikai túlzás, már csak azért is, mert jogilag még senkinek se jutott eszébe, hogy megfogja a dolgot. (Nincs mit csodálkozni rajta.) De míg gazdaságilag az olimpia a NOB-nak: aranyeső, a rendezőnek : csapás. Annál nagyobb csapás, minél kisebb a rendező állam.

A költségek mindig többszörösen felülmúlják a tervezettet, és a GDP-növekedés üteme garantáltan csökken az olimpia hatására. MInt Kobayashi is utal rá, az ilyesmi csak hitelből megy, ami a magyar eladósodottság mellett stb. (És nem tudom, rámutatott-e valaki az összefüggésre Athén olimpiarendezése és az egyetlen olyan eset között, hogy az államháztartási adatok meghamisítását brüsszeli szankciók követték.  Nem, nem mi voltunk azok, hanem a görögök. Mindenesetre az olimpia nem adott lökést a gazdaságuknak, ahogy sehol sem ad, és megmaradtak az Ó-Unió egyik beteg emberének.) Hozzáteszem, hogy minden ilyen monstre állami  megrendeléstömeg a korrupció melegágya, és mintha éppen most csúsztunk volna vissza egy méreteset a korrupció-ranglistán. De már ahhoz is, hogy Bp. egyáltalán a "rövid listára" kerüljön, forintmilliárdokat kéne ölni a NOB (ne beszéljünk mellé) minimális eséllyel kifizetődő korrumpálásába. Ki van ez találva.

Demszkyék logikája talán az, hogy úgyse kapjuk meg a rendezés jogát (Úristen, még csak az kéne), de a 2013-ig tartó olimpiai felhajtás (aminek az eleje biztosan válságidőszakban telik) oldani fogja a mindenkori kormányok (2010-től megjósolhatóan egy Orbán-kormány) Budapest-ellenességét. (Ami főleg az előző Orbán-kormány alatt volt mániákusan otromba, és ezt csak az felejti el, aki akkor még nem volt közéleti eszénél.) Ennek a Budapest-ellenességnek a kuruc hagyományon kívül az is oka lehetett, hogy a főváros következetesen kinyilvánította, nem kér sem a posztkommunista, sem a létező jobboldali vezetésből, mármost 94 óta ilyenek voltak az áht csapoknál. A régió összes országa rájött a rendszerváltás után arra az evidenciára, hogy az országnak kell egy kirakat, ami nem bukolikus gyógyfürdő meg biogazdaság meg falusi műemléktemplom, hanem legalább egy nagyváros. Ahol más nincs, ott a főváros, úgyhogy legalább azt rendbe kell rakni. Nálunk ellenkezőleg, elszívták a forrásokat a fővárostól.. Maradna tehát csalinak a presztízsberuházások presztízsberuházása, sok költségfaló ballaszttal, kiszámíthatatlan kollaterális előnyökkel. Szóval ha Demszkynek ez a logikája, akkor felfogható kétségbeesett politikai manővernek. Csakhogy: maga is utalt rá, hogy többet nem indul a főpolgármester-választáson. Innen csak spekulálni lehet az indítékairól. Nem teszem.

De ami a legijesztőbb: a közgyűlés egyhangúlag szavazta meg az őrületet. Nem valami épeszű javaslatot, akármit, hanem ezt. A "főváros" nemcsak össze, hanem el is borult.Nem volt egy racionális hang, aki a veszélyre figyelmeztetett volna, hogy már vegyük észre magunkat. És várhatóan ugyanez lesz a parlamentben is. Igazolván régi elméletemet, hogy poilitikai elitünk egyvalamiben egységes: az infantilis és korrupt katasztrófaelőidéző hajlamban. Sajnálom, de nem látom se értelmesnek, se becsületesnek azt a pozíciót, hogy valamelyik oldal  rosszabb. Egyének lehetnek kivételek (most nem volt kivétel), de az oldalak között nincs választás.

Juteszembe:

Bodor Béla mélyértelmű verse: cirkusz rag.

Három link, kommentár nélkül, tisztelettel:
Az athéni zavargások gyökerei.
Botrány Londonban, másfél évvel a pályázat elnyerése után, öt és fél évvel az olimpia előtt.
Tüskecsarnok.