Feleségemnek van egy barátnője, aki férjhez ment egy itt dolgozó erdélyi román fiúhoz. Felvette a családnevét is, így most van egy nagyonromán vezetékneve és egy nagyonmagyar keresztneve (pontosabban: "ilyen szent nincs"). Ezt  örökölte a kislányuk is.  A férj itt dolgozik két állásban, és itt adózik. Nagyon boldogok, de:

– Amikor az okmányirodában várt, és elhangzott a neve, azonnal megszólalt a közönség, hogy "idejönnek és a mi pénzünkön élősködnek" stb.
– Amikor a Tescóban a férj románul mobilozott, valahonnan rögtön ott termett két bőrös kopasz, hogy "büdös olájok, húzzatok haza".
– A családi pótlékot egyelőre nem kapják. Majd egyben, visszamenőleg. Hiába mondta a nő, hogy ő magyar állampolgár, a gyerek is magyar állampolgár, a törvényes kritériumokkal semmi sem hibázik, a vezetéknevet látva az illetékes úrhölgy közölte, hogy "ezt még egyeztetni kell".

Stb. Pár naponként egy pofon.

Hozzá kell tenni, hogy a házaspár mindkét tagja szőke és kékszemű, rasszizmusról (fizikai alapon társadalmi megkülönböztetésről)  itt nem lehet szó. Bár az asszony megjegyezte, hogy most már jobban érti, milyen lehet cigánynak lenni. És miután viszonylag sokat volt magyarként román környezetben (az erdélyi városban, ahol a férj családja él), azt szűrte le, hogy a románok ebben az ügyben normálisabbak.

Úgyhogy a dolognak elég valószínű kimenetele, hogy a magyar többségű család idővel átköltözik a normálisabb Romániába (csökken a lélekszám, romlik az aktívak és eltartottak aránya), ahelyett, hogy fordítva lenne.

Valószínűleg írok egy külön posztot a magyar szomszédságpolitika újabb ökörségeiről, de előtte azért el kellene gondolkozni azon, hogy mi lenne, ha Magyarországon élne egy 7-11 százalékos, politikailag aktív szlovák vagy román kisebbség. Annyi biztos, hogy a nagyarcra nincs sok okunk. És egyre kevesebb van.

(Nyilván lesz, akinek eszébe jut a kettős állapolgárság körüli vita. Megelőzendő: igen, a szocialistáknak nem szabadott volna lemenni kutyába. De kérdés, hogy a másik oldalnak mennyiben volt igaza az etnikum szerinti diszkriminációval.)