1. Tisztelt Élet és Irodalom Szerkesztősége!
Érdeklődéssel olvastam Megyesi Gusztáv elvtársuk cikkét (Élet és Irodalom, 2008. november 7.), amelyben az egri kórházvédőket tolvaj bűnözőknek beállítva sopánkodott azon, hogy a Magunkfajták hogy merészelnek fellépni a Magukfajták zavartalan országrombolása, a nemzeti vagyont fillérekért összeharácsoló rablásai ellen. Megyesi elvtárs – összhangban a Magukfajták többségével – igen rossznéven veszi, hogy mi magyarok nem vesszük szó nélkül tudomásul, hogy gyarmati sorra ítéltek bennünket, s nem úgy reagálunk az Önök szeretett főnökének, Simon Peresznek Magyarország felvásárlásáról szóló tájékoztatójára, hogy azt mondtuk volna: Shalom, Shalom, jöjjön csak bátran, és szolgálja ki magát. Kedves Magukfajták, az Önök arcátlansága nem ismer határokat. S persze a mi gyávaságunk és lú­zersé­günk sem, ezt is tegyük hozzá. Ha bennünk a Maguk ötvenévnyi kommunizmusa után maradt volna egy szemernyi is az ősi magyar virtusból, akkor az ún „rendszerváltás" után a Magukfajták nem csomagolták volna ki legendás bőröndjeiket, amik állítólag készenlétben álltak. Nem. Bőröndöstül távoztak volna, de izibe! Önként költöztek volna ki a lopott rózsadombi villáikból, s KISZ- és párttitkárjaik nem tehették volna rá mocskos kezeiket a magyar nép vagyonára, gyárainkra, üzemeinkre, kórházainkra… És maga, Megyesi, nem írhatna úgy a magyar orvosokról és ápolókról, akiket a Magukfajták kitettek a munkahelyükről, mintha tolvajok, bűnözők lennének. Szép lenne, ha legalább egy icipici igaz lenne abból az állítólagos félelemből, amit a Magukfajták éreznek az itt tomboló állítólagos ÁNTISZEMITIZMUS, fasizmus stb. miatt. Akkor nem ragadtatnák magukat ilyen pofátlanságra, mint ez a mostani cikk, s mint az a napi rendszerességű gyalázat, amit megengednek maguknak. A Magukfajták ezzel szemben láthatóan egyáltalán nem félnek, mi több, zavartalanul tolvajozzák le a Magunkfajtákat, akik elég lúzerek vagyunk ahhoz, hogy ezt szó nélkül tűrjük. De meddig, Kedves Megyesi elvtárs, Kedves Szerkesztőség, Kedves Magukfajták?

Nem tűrünk a végtelenségig. Nem és nem! A Magunkfajtáknak ugyanis, Tisztelt Megyesi Elvtárs, Tisztelt Szerkesztőség, Tisztelt Magukfajták – csak ez az egy hazája van. Magyarország. Ez a mi Hazánk, mi itt vagyunk itthon és mi itt itthon vagyunk. Visszavesszük a Hazánkat azoktól, akik túszul ejtették!

Szívélyes üdvözlettel
Morvai Krisztina

[Betűhív közlés. A szerző az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának docense, a büntetőjogi tanszéken tanít. – a szerk.)

2.