Az itt leírt algoritmus szépen megvalósult. Perek elindítva, tények, fontossági viszonyok sűrű (ál-)jogi és retorikai ködbe burkolva, személyes támadások orrán-száján (nem hittem volna, hogy Navracsics lesz a legbrutálisabb, de mindig tanul az ember – itt az 5. kommentben Rookie hihető magyarázatot ad). Megvalósult az is, amit a balliberális sajtó egyensúlyozásáról mondtam: az SZDSZ útmutatása alapján egyenlő mértékű botrány az, hogy a politikai életet és a big businesst ellenőrizhetetlenül, bűncselekmények útján, ill. azok mellett befolyásolja egy milliárdos költségvetésű magán-titkosszolgálat – és az, hogy ennek a tényleges veszélynek a leleplezése feltevések szerint nem mindig a fair play szerint folyt. (Azért nem mondok törvényességet, mert a) a magyar szabályozás elég eszement, b) a ködkavarás jegyében ennek a vádnak a hangoztatói soha nem hivatkoznak konkrét paragrafusra, vagy ha igen, akkor hamisan. Érthető okból.)

Most akkor megint jósolunk. Letter Force hívta fel rá tegnap a figyelmet, a Népszabadság ma megerősíti, hogy A kormány heteken belül nyilvánosságra hozza a Kenedi-jelentést. Akkor pedig "valószínűleg át kell írni a történelmet" (Kenedi), és "a politikai hatás kiszámíthatatlan" (Ungváry K.).

Vagy mégse?

A kristálygömbbe nézve két alternatív kimenetel dereng fel:

1. (A paranoidabb, de tekintettel az "érintettek" default paranoiájára, nem elképzelhetetlen): az elkövetkező hetekben "történik valami", ami mgakadályozza a nyilvánosságra hozatalt. Watch out.
2. (A realistább, ezt egy kicsit hosszan):
Amíg létezett a koalíció, addig az volt a vezérszólam, hogy az egész ügynökösdi egy fölösleges hiszti, blöff, ami "az SZDSZ malmára hajtja a vizet". (Kitérő: érdekes filológiai téma volna kideríteni, hogy ez a vízimalmos metafora mikor jelent meg a magyar politikai és sajtónyelvben. Én 1945-46-ra tippelek, a molnár akkor a reakció volt. A "lábbal tipor" pl. bizonyítottan orosz eredetű.) Miután a Szadi ment, a bizottság viszont maradt, ez a kórus elhallgatott. Érezhető viszont a Szadi személyeskedő fanyalgásba át-átcsapó tartózkodása, miután Gyurcsány és Szilvásy (!) "elorozta" két évtizedes agendájukat.
Képzeljük csak el a Fideszt. Amelyiknek csak Laborc moszkvai kémtanulmányaival volt baja, de nagyon. Azzal viszont semmi, hogy ők maguk hétpróbás III/III-asokat emelnek a demokrácia nemzetbiztonsági apparátusának csúcsaira, illetve hasznosítanak mint a Btk-t kissé lazán értelmező magánvállalkozást, szintén politikai célokra. Azok, ugye, becsületesmagyaremberek, jóhazaifak.
Ami az MSZP-t illeti, kíváncsi voltam, hogyan cseszi el az UD-gate-et. Hát nem, nem a különféle CD-k ügyeivel, hanem azzal, hogy képtelen megmagyarázni: ha a demokráciát magát fenyegeti veszély, akkor a nyilvánosság a legfontosabb, nem pedig az, hogy igazodjanak a politikailag ugyanebből veszélyforrásból korrumpált   bizottságosdihoz. Az egész MSZP, beleértve Gyurcsány körét, de Szili vagy Hiller még inkább, végzetesen puha, egy nagy kupac lelkifurdalás, tehát nincs erre alkalmazható értékrendje. (Jellemző módon, amikor ég a ház, Gyurcsány a kirekesztés ellen indít mozgalmat, mintha attól égne, az ideológiát pedig Krausz Tamás fogalmazza meg. Kész.)
Köztudomásúlag nem csípom az orbánizmust, de az tény, hogy értékhierarchia-gondjai a Fidesznek sosem voltak, soha, semmilyen botrányban fel nem merült, hogy a cél ne szentesítené az eszközt.

Szóval a jóslat következő: ha nem szakad le a csillár, és megtartják az előadást, a Fidesz kapásból azt fogja mondani, hogy a Kenedi-jelentés a Gyurcsány (abcúg!) és Szilvásy (paranoiás komancs senki) "szánalmas, kétségbesett, nevetséges" (nem kívánt törlendő) próbálkozása arra, hogy elterelje a figyelmet stb. stb.

———
Betoldás, 10.08

Az előjeleket figyelve az "érvelés" fővonalának az látszik, hogy a jelentést a kormány rendelte, tehát amennyiben esetleg "jobbra üt" (ami nem 100%), akkor manipulált, szándékosan kihagyta a baloldaliakat és libsiket, vagy csak mutatóba hagyott belőlük, alibinek. Némi rosszindulattal (az meg van elég) arra is célozgatni lehet, hogy valahogyan törölték a képbe zavaró anyagokat. Az egész egy ballib módszer a jobboldal kompromittálására (és itt hangsúlyozva lesz, hogy a lebukottak "letettek valamit az asztalra" a nemzet érdekében, míg bezzeg ezek a nyikhajok stb.). 

Nagyon kíváncsi vagyok a különvéleményekre, de Kenedi, Ungváry és Varga szögesen kommunistaellenes és (ha lehet így mondani, MSZP-szkeptikus) álláspontját ismervén a "baloldal" iránti részrehajlás vagy a manipulációtól sem visszariadó kormánybérencség vádja itt nem áll meg.

Ha így lesz, akkor a "ballib" megint egységes, démoni tömbnek lesz jellemezve, aminek a világéletében jobboldali (sőt ballib ízlésnek néha kibírhatatlanul jobboldali) Ungváry Krisztián ugyanúgy része, mint mondjuk dr. Kende. Akkor ugyanis (alany-állítmány) ki lehet jelenteni, hogy a "ballibnek" mint egységes szubjektumnak ilyen és ilyen módszerei vannak, amikkel szegény, hatalomból kiszorított létező jobboldal ízlésbeli és erkölcsi okokból nem él. Ha nem volnának gátlásai, lerántotta volna a leplet, de most már nem teheti.

Ennek a következők mondanak ellent:
1. Jó pár leplet lerántottak Demszky Fő utcai látogatásától Konrád kályha-történetén át D209-ig és Bácskai Tamásig, de igazán nagy fogás nem  volt (mármint ami a Fidesz-mitológia egyik történeti alaptételét, a köménymag tényleges és jellemző beszervezettségét bizonyította volna). A D209-es ügy kissé visszaütött, mert kiderült, hogy az Orbán-kormányban is szépen voltak D-k (és ne tessék bemesélni, hogy a koleszos mag nem tudott róla).

2. Szakmai körökben közmondásos az a buzgalom, amivel Modor Ádám tanítványai egy-egy kiszemelt préda nyomában rászálltak a történeti levéltárra, nem törődve se jogszabállyal, se kutatási szabályzattal. Továbbá nem túlzottan rejtegetett titok a Simicska-konszern dossziérendszere, amiből tetszőleges időzítéssel kaphatók elő dokumentumok. Szóval amit eddig nem sikerült felfedezni arról, aki "fontos", ezután se valószínű, hogy sikerül.

Viszont mostantól lehet hivatkozni a "Ballib" galádságára.

Betoldás, 10.09

Amellett természetesen számolni kell a szakszolgálatok önvédelmével. A vizsgálatnak ugyanis bizonyos értelemben csak mellékterméke lenne annak a megismerése (végre ), hogy ki mindenki volt beszervezve így vagy úgy. A lényeg végül is az, hogy majdnem töretlen folytonosság van a köztársaság titkosszolgálati apparátusa és a kommunista állambiztonsági apparátus között.  Volt szűrés, jogállami ellenőrzés az "átvételkor"? Nem. A "Belső
Párt" zárványa 18 éven át háborítatlan életfunkciókkal működött tovább. A szakma érthetően csak fogcsikorgatva adta át az előző korra vonatkozó anyagait a kotnyeles civileknek. Teljesen kiszámítható reakció, hogy az önjáró-érdekeiket alapjában sértő jelentést az örök "szakszerűtlenség"-érvvel akarják visszaverni (önkényes szelekció, hozzá nem értés, kontextusból kiragadás stb., lásd pl. az ismeretlen szakmai hátterű Gálszécsy akármelyik nyilatkozatát.)  Viszont ezt emberi számítás szerint, hogy vagy csak további ködös szakmai rizsával tudják bizonyítani, vagy olyan anyagokkal, amiket mégse adtak át. A bedurvulás mindenképp várható. Érdekes lesz.

Betoldás vége.

Kérdés, hogy ezúttal a média nem Fidesz-katona része és úgy általában a nyilvánosság lesz-e annyira észnél, hogy ilyen monstre és sorsdöntő hazugságot már ne vegyen be. 2006-ban még észnél volt.  Az a felmérés viszont, miszerint a magyarok döntő többsége jobbnak látja az egypártrendszert, igazolni látszik azt az elméletet, hogy az 1988 után 20 év csak kitérő volt.  (És vége.) Azaz lehet, hogy a történelem át lesz írva, de a politikai nyilvánosság ingerküszöbét az már ténylegesen nem lépi át.