A turulvédők egyik fő érve, hogy a kardos madár ott látható a Nemzetbiztonsági Hivatal emblémáján. Annál pedig államibb állami szerv nincsen. A turul tehát a demokratikus köztársaságban, vélhetően valamiféle konszenzussal elfogadott, patinás, konzervatív motívum. Azaz ideológiai-hatósági igazolás van a tisztaságáról. Legföljebb egy rövid történelmi periódusban visszaéltek vele a szélsőségesek, de nem sajátíthatták ki. Ezt az érvet láttam viszont PLT különben korrekt és méltányos  hvg-publijában. "A turulmadár és az árpádsáv viszont a rendszerváltás óta ott ékeskedik az NBH és a Parlament helyiségeiben."

Sajnálom, ennek az egyik fele biztosan tévedés, és a másik sem feltétlenül pontos.
A másodikkal kezdve: Az 1992. október 23-i botrányt követő palamenti vitában (elolvasható a parlament honlapján, ebből nőtt ki az önkényuralmi jelképek kétoldali tiltása) senki sem hivatkozott arra, hogy "de hát az Árpád-sávos ott van kitéve". Ennek két oka lehet: 1. Talán  nem volt kitéve. Bevallom, fogalmam sincs, mikor került oda a történelmi zászlósor, minden felvilágosítást szívesen fogadok. 2. Vagy pedig még senki sem volt olyan pofátlan, hogy az akkor még – megélt atrocitások miatt  – sokakat felháborító csíkos zászlót összekösse a középkorival, és az Árpádok óta folytonos, decens hagyománynak tüntesse föl.

A balra néző, kardos turul és alatta az Árpád-sávos pajzsra emlékeztető tárgy pedig biztosan nem a rendszerváltáskor került az NBH emblémájába, hanem valamikor 2001-ben, Demeter Ervin miniszterségének idején, a Cég tevékenységéhez illően a fű alatt, meglepetésszerűen. A következő évben hivatalba lépő kormány pedig vagy lustaságból, vagy gyávaságból, vagy taktikus bölcsességből nem állította vissza az eredeti nemzeti, rendszerváltás utáni, jobbra néző sasos (madár-madár, de nem turul, és kardja sincs), koronás címeres, piros-fehér-zöld zászlós változatot., ami 2001-ig mindenkinek megfelelt.
Én viszont merő eleganciából nem közlöm feltételezéseimet Demeter Ervin motívumairól.

"who's