A strasbourgi döntést, miszerint a vörös csillag mutogatásának kriminalizálása túlságosan korlátozza a szólásszabadságot,  némi örömködés fogadta az óbaloldalon (akkor most már a vcs OK, lehet újra megint az a tök pozitív jelkép, ami 100 éve volt, mielőtt elorozta Sztálin, aki nélkül egyébként a mai óbaloldal nem létezhetne), ellenben döbb és háb a fiatal létező jobboldalon. (Megint a kereszténydemokratáknak, nevezetesen Rétvári bloggertársnak jutott, hogy kimondja, amit a Fidesznek a politikai illem okából nem akaródzik: az EJEB egy inkompetens társaság, nem ért semmihez.)

Két dolgot nem nézett meg senki: azt, hogy a törvény miből lett, és az ítéletet.

A Btk. 269/B (az önkényuralmi jelképek tiltása) az 1992. október 23-i Árpád-sávos botrányra volt válasz. Addig a pontig a kormányzó jobboldali koalíciót semmilyen szélsőjobb- vagy baloldali grafikus szimbólum nem háborította fel. Nem emlékeztette feltételes reflexszel, társadalmilag tűrhetetlen intenzitással az önkényuralmi rendszerek hazánkban sok százezer, a világban sok millió áldozatára. Ám ekkor, mivel az akkori jobboldali pártoknak az Árpád-sáv még kifejezetten kínos volt, kb. azt mondták, hogy jó, tiltsuk be, de akkor már mindent., a komcsikéit is.

Ahogy Orbán Viktor akkori Fidesz-frakcióvezető jellemezte  a trükköt: ""Tartunk tõle, hogy sokan vannak ebben a Házban olyanok, akik azért támogatják majd ezt a törvényjavaslatot, hogy valamelyest megpróbálják ellensúlyozni vagy feledtetni azt a meglehetõsen szégyenteljes tényt, hogy a kormánykoalíció egyes politikusai ideológiai munícióval és erkölcsi támogatással próbálták és próbálják saját zsoldjukba állítani a magyar politikai térkép legszélsõségesebb jobboldalát." Az ellensúlyozás műveletéhez Kónya Imre MDF-frakcióvezetőnek az újnyilas kopaszokhoz mérhető szélsőbaloldali veszélyt kellett vizionálnia (az egyik ellenzéki tüntetésen jelen voltak anarchisták is). Látomása azóta se vált valóra, a szélsőbalról sok rosszat lehet mondani, de jeles napokon nem az Ifjú Munkásőrök vagy a Kosevoj Gárda szokott egyenruhában végigmasírozni a városon.

Az első elgondolás még úgy általában tiltotta volna a szélsőséges jelképeket, de ez kezelhetetlenül elmosódó lett volna, ezért pl. Orbán ésszerűen a jelképek körének szűkítését javasolta. (És érdekes módon pont az ötágú csillag tiltását nem siette volna el, mert külügyi vonatkozásai vannak – sajátos húzás olyasmit betiltani, ami Magyarországgal diplomáciai kapcsolatban lévő országok állami  címerének része.)  A törvényjavaslat mindenesetre lepunnyadt, és némi bizottsági keringés után Kónya frakcióvezető már mint egyéni (!) képviselői kezdeményezést terjesztette be az Orbán-féle taxatív, korlátozó változatban. (Sikerült eltüntetni a listából a botrányt elindító Arpád-sávot, viszont belevenni a vcs-t, két legyet ütve egy csapásra.) Ezzel – a sunyiságon kívül – csak az a baj, hogy: praktikusan semmi. A totalitárius kommunikációt leszűkíti annak legprimitívebb, fogalmi gondolkodáson inneni változatára, néhány vizuális jelképre, azaz bárki bárhogy uszíthat (már túl vagyunk az AB 1992-es gyűlöletbeszéd-határozatán), trappolhat, karlendíthet stb., de persze játszhat az ikonográfiával is, kirakhatja a fogaskereket piros-fehér-feketében, és persze hordhat echte nyilas karszalagot, ha a közepén nem nyilaskereszt van, hanem rovásírásos H, egyszóval olyan önkényuralmista lehet, amilyen csak akar, ha pont azt az ábrát kerüli. Azaz a jogszabály hazudik és hazugságra ösztönöz.

A 269/B egy alibitörvény, nem szüntette meg, nem korlátozta és nem is halkította le se a nyilasságot, se a kommunizmust, legföljebb némi – nem túl fárasztó – alakoskodásra késztette, és nehezítette a felismerését. Egy az olyan sajátos magyar jogszabályi helyek közül, amikben Magyarország vagy egyedüli kivétel Európában, vagy a nagyon kevés kivétel egyike. Feltűnően sok mindenben vagyunk kivételesek. Bár nyugodtan állítható, hogy a lengyeleknek és főleg az észteknek rosszabb vcs-élményeik vannak, mint nekünk, egyik országban sem tiltják a jelképet. Az észteknél, akiket a vcs a nemzeti megsemmisülés szélére sodort, éppen a szólásszabadságra való hivatkozással vetették el a javaslatot.

A strasbourgi döntésre a magyar létező jobboldalon az volt az egyik alapválasz, hogy mit tudják ezek ott a nyugati elefántcsonttornyukban, mi a magyar baja ennyi sok komenista elnyomás után. Jelentem: tudják. A 2. szekció egyhangúlag hozta meg az ítéletet (vö. "mindenki szembejön az autópályán"), és Sajó Andráson kívül van egy szerb, egy török, egy diktatúrában felnőtt portugál, egy grúz és egy litván tagja is. (Litvánia a másik ország, ahol a vcs tiltva van; a két utóbbi, posztszovjet államokból jött bírónő viszonylag fiatal, a váltáskor kezdett egyetemre járni, úgyhogy biztosan nem komcsi-oroszpárti utóvédharcot folytatnak).

Ha most az érvelést nézzük, szerintem nem is a vcs "többértelműsége" a lényeg, sem az a kétségtelen tény, hogy az ilyen jelvényt viselő szervezeteknek, bármennyire taszító lehet is a politikájuk, nem szükségszerű és elválaszthatatlan attribútuma a tömeggyilkosság és a törvényes, demokratikus rend felborítása, mint a náci pártnak. (Erről egy következő posztban részletesebben.) Hanem a következő:

57. The Court is of course aware that the systematic terror applied to consolidate Communist rule in several countries, including Hungary, remains a serious scar in the mind and heart of Europe. It accepts that the display of a symbol which was ubiquitous during the reign of those regimes may create uneasiness amongst past victims and their relatives, who may rightly find such displays disrespectful. It nevertheless considers that such sentiments, however understandable, cannot alone set the limits of freedom of expression. Given the well-known assurances which the Republic of Hungary provided legally, morally and materially to the victims of Communism, such emotions cannot be regarded as rational fears. In the Court's view, a legal system which applies restrictions on human rights in order to satisfy the dictates of public feeling – real or imaginary* – cannot be regarded as meeting the pressing social needs recognised in a democratic society, since that society must remain reasonable in its judgement. To hold otherwise would mean that freedom of speech and opinion is subjected to the heckler's veto.

Ha egy jogrendszer akár érthető, de irracionális érzelmeknek, akár képzelt félelmeknek, a sérelem diktátumának rendeli alá az emberi jogokat, az azt vonná maga után, hogy az állam a "heckler's veto"-nak veti alá a szólás- és véleményszabadságot. A heckler's veto az angolszász jog fogalma: az állam azért korlátozza az egyik fél szólásszabadságát, hogy a másik fél reakcióját megelőzze. Amerikában ez alkotmányellenesnek minősül. Ha  valakinek nem tiszta: ez nemcsak a melegfelonulás engedélyezéséről szól. Ez a Mohamed-karikatúra-szituáció, mint azt Sajó András tömören kifejti itt, részletesen és igen nagy erővel pedig itt. (Felhívom a figyelmet a franciás-kelet-európaias és ezen belül a kivételesen paradox magyar antikommunizmus vallási jellegére, amiről szintén egy következő posztban.)

Úgyhogy két okból is örülnünk kellene a 2. szekció egyhangú döntésének. Egyrészt kioperált a hazugságoktól hemzsegő magyar közéletből egy hazugságot, és ez több, mint amit politikusaink, igazságszolgáltatásunk és Alkotmánybíróságunk az utóbbi két évben tettek az ország politikai tisztulásáért (márminthogy semmit, csak rontottak).
A másik, hogy a szólás- és véleményszabadság ügyeiben kissé követhetetlen EJEB most tett egy keveset az eléggé szuicid hajlamú Európa önvédelméért. 


*Ehhöz:  Az ideológiának ez az alacsony, fogalommentes kognitív szintje rövidzárlatot feltételez a vizuális inger és az érzelmi reakció között: ha valaki meglátja a jelképet, elfogja a félelem, a harag vagy a felháborodás. Csakhogy éppen praktikus szempontból, éppen ezen az alacsony lélektani szinten van egy nagy különbség a náci/nyilas szimbólumok és a vcs között. Az előbbieknél az asszociációs pályák 1945-ben rögzültek. A gettót túlélt zsidó legfeljebb könyvekben vagy filmen láthatott horogkeresztet, mert az életben tiltva volt. Ha tehát az utcán előkerült a horogkereszt, természetes első reflex volt az ijedelme, még ha utána megmagyarázták is neki, hogy ez csak marginális jelenség, demokrácia van stb. Az ötágú csillag viszont a magyar állami címer része 40 éven át. Azaz minden magyar állampolgárt naponta érte ez a vizuális inger, az óvodai zománctábláktól az okmánybélyegekig, a személyi igazolványtól a magyar válogatott mezéig, általában minden erőszakjelenség nélkül. Az asszociációs pályák megváltoztak és másként rögzültek. Ez nem azt jelenti, hogy a közember elfogadta az ideológiát (legendák szólnak arról, mennyire intakt maradt), hanem hogy a puszta vizuális jel közömbössé vált számára. Úgyhogy azoknak mondom, akik ezt nem tapasztalhatták meg: figyelem, ha 35 évnél idősebb személy azt mondja, hogy benne félelmet és haragot keltett/kelt a vcs, akkor nagy valószínűséggel hazudik ("imaginary public feeling"). Nem biztosan (mert voltak olyan életpályák, amelyek a beilleszkedésnek még eddig a fokáig sem jutottak el.) De nagy valószínűséggel. Más lapra tartozik az az állandó, a tudatküszöb táján vibráló undor, amit sokan átéltünk. De ha az ilyen szintű undorkeltést kriminalizálni lehetne, akkor ma milliók ülnének nálunk börtönben.

"visitor