Kiss Ádám jól összefoglalja a rendszerváltó (rendszerváltáskor ellenzéki) elit önlegitimáló elbeszélését.Sajnos, ez a "kádári alku" kezd olyan lenni, mint egy előző rendszerváltó elit önlegitimáló elbeszélése, a "Horthy-fasizmus".

Általános vélekedés szerint a rendszer működésének mechanizmusa, a "kádári alku" éppen arról szólt, hogy Nagy Imre sorsának, és a szovjet csapatok ittlétének tabuként kezeléséért, egyáltalán a politikába való bele nem szólásért cserébe az ember jobban élhet, mint a szocialista blokk átlaga, és élvezheti a Szaratov-hűtőszekrény, a külföldi utazások, vagy a hétvégi telek nyújtotta "kis szabadságokat". 

Tételesen:
1. Nem ez volt a rendszer működésének mechanizmusa. Nem egy monolit hatalmi elit állt szemben a befogott szájú néppel, hanem egy viszonylag nyitott – bár természetesen autoriter – hálózat kezében volt a hatalom, és azon belül különféle, nemegyszer konkurens nyomásgyakorló csoportok működtek. Ha már mechanizmusról van szó, a rendszer működési mechanizmusát Kornai János Hiánya sokkal pontosabban írja le, mint az alku-elbeszélés.
2. Nagy Imre sorsa nem tabu volt, hanem Nagy Imrét démonizálták, pontosabban deviánsnak tüntették fel, és a sorsa csak egy szűk réteget érdekelt, annak a nagy részét is inkább István a király-szinten. Az 56 utáni megtorlás mértékéről és kegyetlenségéről a nyolcvanas évek második feléig még az értelmiségnek sem volt fogalma.
3. A szovjet jelenlétbe mint geopolitikai realitásba "az emberek" akkor is kénytelenek lettek volna belenyugodni, ha nincs életszínvonal-növekedés.
4. Nagy Imre kivégzése és általában az 56 utáni megtorlás, illetve a jólét növelése között sincs ok-okozati kapcsolat, a két dolog párhuzamosan ment, a közérzetjavító intézkedések rögtön a forradalom leverése után, még az első perek előtt elkezdődtek, és folytatódtak jóval a teljes elfojtás után is. "Általános vélekedés", de általános tévedés, hogy a Kádár-rendszer valahogyan az "ellenforradalom" leverésével legitimálta magát. Nem, a Kádár-rendszer azzal legitimálta magát, hogy jobb a Rákosi-rendszernél, mindig ahhoz viszonyította magát (és később a környékbeli, poszt-hruscsovi keményvonalas diktatúrákhoz).
5. Ha valakivel Kádár "alkut" kötött, az nem "az emberek" általában voltak, mert a nép többségének eleve nem volt kifogása a példátlan jólétnövekedést hozó államszocializmussal szemben. Alku 56 után a kommunista politikai osztály és a középosztály nagy része között volt, mely utóbbinak értelmiségi és politikus képviselői a dolog erkölcsi ódiumát 89 után igyekeztek elhárítani maguktól, a komfortos megalkuvás tényét rávetíteni általában "az emberekre". Ennek terméke szerintem a fentebb összefoglalt elbeszélés.
"hit