„Az MSZP politikájának reformtartalma, iránya, folyamatosan bizonytalan volt” – vallotta be Gyurcsány Ferenc. A három felsorolt példa mindegyikében beismerte kisebb-nagyobb felelősségét a kormányfő, de egy dolgot teljesen „a nevére vett”. Mint mondta, két év távlatából azt gondolja, hogy az igazi nagy politikai vagy akár történelmi tévedés az volt, amit nem tett meg 2006. tavaszán: nem állt oda az ország elé, és nem mondta, hogy változtatni kell, mert ez az illúziókkal teli út nem folytatható, és ebben meg ebben nem volt igazunk, pedig mi kormányoztunk, ezt és ezt kell tenni, és ehhez kérünk segítséget. „Meg akartam spórolni ezt a szembenézést, azt hittem, elég lesz kormányozni, és majd szépen lassan felülírjuk a múltat. Ez a miniszterelnök legsúlyosabb felelőssége” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

Oké. Korrekt. Ezt és így kellett volna Őszöd helyett.

Sokan sokat reméltünk tőle, de nem tett csodát. Amit akart, nem tudta megcsinálni. A nagyon kevés politikus között van, aki tudja, hogy mit kúrt el, viszonylag hamar bevallja, és elismeri a felelősségét. Más nem tette volna.  Ez a számla rendezve, viszont reformokra már nincs esély, adminisztrálni meg más is tud. Most már mehet. Hogy mi jön utána, az más kérdés, de szerintem az összeomlás elkerülhetetlen, illetve most történik a szemünk előtt, a késleltetés csak súlyosbítja a kárt.

PS. 03.31 16:06
Mondtam én, hogy most kéne lemondani…