Itt van az utóbbi napok, sőt az év legfontosabb szövegei közül kettő. Az egyik Kobayashi friss posztja, a másik az abban belinkelt Simor András-cikk. (De gyakorlatilag ugyanezt mondta Békesi Friderikusznál.) De ezt mondom én is, mindenféle változatban. Egészen elemi dolgok, olyanok, amiket "csak a hülye nem lát", illetve az, aki hülye akar lenni, vagy aki úgy gondolja, hogy ha hülyének nézi honfitársait, akkor neki jó lesz, és a hülyének nézés aztán interiorizálódik.

De hiába elemi dolgok, sőt igazságok, nincs bennük közmegegyezés. De valami botrányos mértékben nincs, annyira, hogy ezek periferikus véleménynek számítanak, szökőévenként hangzanak el a parlamentben, politikusok (az egy szerény MDF bizonytalan és részleges kivételével) még csak hasonlókat se mondanak soha. A médiában elsikkadnak: egy mezei blognak, akár a legintelligensebbnek, Magyarországon pár száz vagy pár ezer a napi kattintásszáma. Friderikusz műsorának állítólag elég alacsony a nézettsége (mint üzleti ügyhoz nincs közöm , de a "ballib médiafölény" rég kipukkadt mítoszának biztos nem felel meg), és ha SImor András ír egy kulcsfontosságút a Népszabadságba, akkor feltétlenül mellétesznek egy TGM-agymenést mint egyenrangú véleményt, az alkotmányos szabadságjogok Simicska-féle értelmezésének jegyében.

Éppen az ellenkezőjében van közmegegyezés a legkülönfélébb hátterű irányzatok és csoportok között, lásd a háromszintes kurucságról írottakat.
Mivel ezek nem csak elemi dolgok, hanem elemi igazságok is, a nem ismeretüket kártékony ostobaságnak (szélsőbal), az elhazudásukat (fideszista kuruc agitprop) vagy ignorálásukat (viháncoló bulvárcinizmus, kommunikációs elemzősdi) közönséges aljasságnak tartom. A három egyformán nemzetrontó hatású. Tudatosság esetén nemzetárulásnak nevezhető.

Tudom, hogy nem elegáns, és nem aspirálok idegen tollakra, de kénytelen vagyok Kobayashi posztjának nagyobbik részét idézni, tételekre tagolva, mert az összes tételt "a szájamból vette ki", és egyetértésemet, a legmélyebb tisztelettel, így jobban ki tudom fejezni, mint ha hozzászólnék:

1. Nem tudom, hogy mennyire függ össze alkotmányos rendszerünkkel

Közbeszólás: nagyon is mélyen, az ok-okozat szintjén, és ez részemről nem félelem vagy sejtés, hanem bizonyosság – Tf.

(félek, hogy a nagyrészt többségi alapú választási rendszer, amely egy kétpártrendszerben nagyon komoly veszteségkerülő taktikára ösztönzi a pártokat a 2/3-os alkotmánymódosítás lehetőségével együtt eredményezi, hogy népszerűtlen ügyekben nem tudunk haladást elérni; a kormányoldali reformtervek ráadásul semmiképpen sem minősülnek reformnak a simori értelemben — na erre a tehetetlenségi szituációra most az AB végtelen bölcsességében a népszavazási határozatával még rátett egy lapáttal)

2. és mennyire egyéb (személyes, szocializációs stb.) tényezők függvénye, hogy

3. még halványan sem látszik az a politikai (játékelméleti) stratégia amivel a Simor által felvázolt – egyébként az alapvető közgazdasági összefüggéseket ismerőknek régóta közhelyszámba menő – tényekre reagálni tudnánk. Magyarország leszakadása (a stagnálás a többi, növekvő országhoz képest ugye komoly leszakadást jelent) kezd szembeötlő lenni. Nemrég írtam Szerbia példátlan leszakadásáról, amely (persze a választások tisztasága jelentős kérdés volt) a szerb többség egyértelmű választási preferenciája (vagy annak mellékterméke) volt. Nekem úgy tűnik, hogy most valami hasonló kezd kialkulni/alakult ki Magyarországon.

4. Nem tudok elmenni amellett, hogy az ellenzék politikája sok-sok éve már következetesen egy teljesen alaptalan, kádári, a – természetesen mint akkor, most is államadósságból finanszírozott – ingyen jólét lehetőségével kecsegtető (de persze árat soha nem mondó), a racionális gondolkodást végletesen tagadó, szélsőbalos retorikát folytat

5. (az más kérdés, hogy a kormánypártok kéviselőinek többsége is betegesen racionalitás-, verseny-, és piacellenes, állampárti).

6. Egyet kell értsek azokkal akik azt mondják, hogy szó sincs arról, hogy ez "csak politika", majd ha hatalomra kerülnek hirtelen felismerik a problémát és teszik amit tenni kell (a Simor féle cikk javaslatai vagy a környező országok tapasztalatai nem éppen rocket science). Nem: ők és híveik olyan mértékig internalizálták ezt az illuzórikus, a valóságtól elrugaszkodott szélsőbaloldali gondolkodásmódot (csak hadd utaljak, a minden decens konzervatív személy által lesütött szemmel szégyellnivaló Vizi. E., Mádl, stb. levélre, amely utólag kérdőjelezi meg az aláírók aktívkorú józan ítélőképességét), hogy a szükséges változások meglépésének esélye – a mai napi perspektívából – egyenesen zérusközelinek tűnik.

A végét nem idézem, mert mindig akad valaki, aki csak a végébe vagy a legmegszokottabb közlésbe kapaszkodva indít fergeteges vitát. Maradjunk a tételek egyenkénti megrágásánál, bár igazából nincs mit vitakozni rajtuk.
Kérdés, hogy lehet-e bármit a politika középpontjába juttatni a perifériákról.