Jobban megnézve, mégis van a gondolatmenetben egy önellentmondás. Az elején Ungváry tesz egy általános kijelentést, ami téves:

A felvilágosult abszolutizmus mindig bukásra van ítélve: jobb, ha ez hamar bekövetkezik. Akkor nem rombol olyan sokáig. A felülről jövő megváltás kísérlete csak gyűlöletet szül.

A felvilágosult abszolutizmus nincs mindig bukásra ítélve, sőt. Nagy Frigyes Poroszországa vagy modernebb körülmények között a Meidzsi Japán abszolút sikertörténet volt (nem beszélve az összes újabb ázsiai reformdiktatúráról, beleértve Kínát). Mi több, a Kádár-korszak gazdasági reformjai a mezőgazdaság működőképessé tételétől a piacgazdaságnak megfelelő adórendszer létrehozásáig mind felülről jövő reformok voltak. Sok mindenről folytattak (defaultból kamu) "társadalmi konzultációt", de ezekről nem.

A felülről jövő megváltás (nem a kísérlete – hiszen rendre sikerül) gyűlöletet szül, persze, de nemcsak azt, hanem fejlődést és erősödést is.
A végén viszont Ungváry, aki az elején a "mindig" szóval kizárja a siker lehetőségét, olyan reformokat jósol, amiket egy tekintélyelvű, antiliberális jobboldali kormányzat hajtana végre – az ellenerővel való leszámolás után "hitelesen". Márpedig ez is "felülről jövő megváltás", és Ungváry maga mondja, hogy az "érett" jobboldalnak sikerülhet. 

A tévedés és az önellentmondás forrása egy sajátosan magyar történelmi tapasztalat és fogalom, a jozefinizmus. Ami, mint tudjuk, dühödt ellenállást szült, kudarcba fulladt, és így túlságosan könnyen kínálkozik a Gyurcsány-kurzus magyarázatául. Nem szokták emlegetni, hogy II. József több fontos reformja életben maradt, és volt is hozadéka, főleg az örökös tartományokban; hogy a kalapos király megkoronázását, azaz a modus vivendit a magyar rendekkel csak az uralkodó halála akadályozta meg (egy reformkurzus kifutásához, kerékvágásba igazodásához akkor is idő kellett),,és hogy a jozefinizmus eszménye magyar értelmiségi körökben még sokáig hatott. A történelembe  – az áttekinthetőség kedvéért  - csak a következő posztban bonyolódunk bele, addig egy-két fogalmi átkeretezés:

1. Amit Ungváry jobboldalnak nevez, az szerintem nem más, a Kádár-korszakban állami emberként megrögzült, önelégült, sértett, a jobboldaliság és a népi baloldaliság indulati roncsain tengődő középosztálybeli-értelmiségi blokk és csatolt részei. (Azért beszélek csak egy "blokkról", mert nem lehet 100%-osan általánosítani, persze. És azért nem beszélek "keresztény középosztályról", mert a "zsidó" hovatartozás önmagában nem immunizál az állami emberré válás, önelégültség stb. ellen. Kivétel a népi kommunistaszimpatizáns baloldaliság. Viszont a zsidó középosztály meg hajlamos túl sokat megbocsátani a nem népi ksz. baloldaliságnak.)

2. Ungváry az ország elmaradottságáról beszél, amit a rendszerváltás utáni kormányzatok vagy nem tudtak, vagy nem akartak behozni. Szerintem meg nem szabad lebecsülni a Kádár-korszak modernizációs fejleményeit(különböztessük meg a korszakot a rendszertől) . Az ország 1989-ben nem volt annyira elmaradott, mint a "rendszerváltó" (höhö) "elit" (kac) képzelte, és a rákövetkező kormányzatok, éppen az ország rossz ismerete miatt, változatos intenzitással, de gyakorlatilag módszeresen visszanyomták az országot az elmaradottságba. Az ún. "kádári örökség" elég nagy részben már a 89 utáni kondicionálás eredménye.

3. Amit Ungváry egyetemes fátumnak vél, az a magyar politikai berendezkedés egyedi sajátossága. Nem kell misztifikálni a "felülről jött reformok" vs. "társadalmi egyetértés, támogatottság, konzultáció, konszenzus" stb. fogalmát. A reform per def felülről jön. Ha Gyurcsány reformjai hebehurgyák, kapkodók, vagy elégtelenek, az nem attól van, hogy felülről jönnek, hanem attól, hogy Gyurcsánynak nincs kellő számú szakértő tanácsadója, vagy ha volna is, nem hallgat rájuk, ha pedig hallgatna, akkor a párton vagy a koalíción belüli egyeztetésbe fullad bele az egész. Egészen egyszerű alkotmányjogi kérdésekről van szó: a gazdasági reformokhoz (általánosabban: a központi költségvetés bevételeiről és kormányzati felhasználásáról való döntéshez) mindenhol elég az egyszerű parlamenti többség, ezek nem lehetnek országos népszavazási témák. Az egyszerű parlamenti többségnél nagyobb konszenzus (akár csak a parlamenti kétharmad) megkövetelése akadályozza a kormányzást. (Ja, és nincs a világon még egy ilyen megélhetési parlament.) Ha a népnek nem tetszik a kormány, hát nem tetszik, lehet tüntetni, és a legközelebbi ciklusban lehet más pártot hatalomba szavazni. Tény, hogy botrányos volt a kormány kommunikációja, de normális helyzetben nem jó kommunikációra, előzetes megszerettetésre van szükség, hanem a természetes ellenállást leszerelő politikai manőverekre, esetenként bizony erőszakra. Az "alkotmányos népítélet" (a kormányzás megakadályozása két választás között) csakugyan magyar "világszabadalom", ahogy Orbán mondja – tudok olyan, hasonló világszabadalmat, amibe egy virágzó nagyhatalom belehalt. Erről is legközelebb.