Nem hiszek az "összehasonlító totalitarizmus-elméletben", vagyis abban, hogy a fasizmus és a kommunizmus (mármint a rendszer) egylényegű. A tétel mögött szerintem kettős tévedés rejlik. Az egyik már maga a feltételezés, hogy a hasonlóságok (sőt az egyes kommunizmusok, illetve fasizmusok közötti hasonlóságok) egyáltalán valamilyen (közös) lényegre vezethetők vissza. A másik pedig az a feltevés, hogy ez a lényeg valamilyen eleve létező mélyszerkezet, ami megvalósítja magát a "felszíni szerkezetben", az egyes nemzeti társadalmak konkrét anyagi világának építőkockáiból.

A Hannah Arendt-féle, azóta agyonvulgarizált klasszikus felfogásban ez az önmagát kibontatkoztató lényeg nem más, mint az ideológia. A kommunista rendszerek esetében a marxizmus-leninizmus. De elég kinézni az ablakon ennek a cáfolatára. Magyarországon pl. az ideológiából soha nem jött volna létre kommunista rendszer. Attól jött létre – ha úgy tetszik, az volt a "mélyszerkezetben" – , hogy az országot megszállta egy kommunista rendszerű idegen hatalom.

Ami pedig a szovjet kommunizmus őshazáját illeti: lehet, hogy a nácizmus nagy vonalakban a Mein Kampfot követte – de annak, ami 1917 után Oroszországban történt, nem hogy Marx sci-fi írásaihoz nem volt sok köze, de még a forradalomhoz időben legközelebb eső elméleti összefoglalástól is gyökeresen eltért. 1917. szeptemberben, az Állam és forradalomban Lenin azt vizionálta, hogy a piacgazdaság megszüntetésével is eljut valahogy a kaja és a szükséges mennyiségű iparcikk a lelkes termelőktől az önmérséklő fogyasztókhoz, majd idővel az állam is elhal lassan, fokozatosan, mert nem lesz rá szükség, minden szép lesz, és mindenki jó. Mindössze azzal nem számolt, hogy a Oroszország nem olyan kicsi, mint a kommün alatti Párizs, és nem lehet közvetlen demokráciával összetartani; hogy a forradalom utáni rendszert azonnal masszív külső támadás éri; valamint hogy nem lesz elég jav, amit szét lehet osztani az éhes szájak között – namost pont ez a három tényező döntötte el az ország további sorsát. És még egy.

A bolsevik rezsim jellegét nem az ideológia határozta meg, hanem a legföldhözragadtabb orosz valóság. A népesség túnyomó többségét alkotó, faluközösségi rendben felnőtt parasztság nemcsak hogy nem ismerte az emberi és polgári jogok nyugati fogalmát, hanem a cárizmus utolsó békeéveiben a sztolipini reformok hatására, prekapitalista alapon kifejezetten rühellte a pozitív (cselekvő) egyéni szabadságot. Miután (a parasztság szemszögéből reformer!) cári rezsim a háború alatt a fronton is, a hátországban is embertelenül bánt a parasztokkal, ez az ellenszenv keserű dühvé fajult. Szó szerint fogalmuk sem volt arról, hogy a városi ügyvédek és a maroknyi polgári középosztály képviselői mit akarnak. A bolsevikok kiléptek a háborúból (amit a többi párt nem tett meg), elzavarták a falusi konkurenciát és a városi okosokat, befejezték a háborút, adtak egy kis földet, kész a kocsi. Ha lettek volna szabad választások, általános választójog alapján, nyerő program lett volna. Egyszer.

Egy másik, kicsit bonyolultabb esszencialista magyarázat szerint a totalitarizmusokat a hagyományos értékek szétverése készíti elő, ami szabad utat nyit az emberi gonoszságnak, az őrült zsarnokok és hű szolgáik hatalomátvételének. Ez megint csak nem stimmel, ugyanis a bolsevikok a hatalomátvétel után próbálták szétverni a hagyományos értékrendet (de láttuk: semeddig sem jutottak volna a muzsik hagyományhoz való ragaszkodásaa nélkül), míg a fasiszta rendszerek, főleg a mélyen katolikus Franco, de még a nácik vagy az olaszok is, éppen hogy a hagyományos értékek megmentését tűzték a zászlajukra. Ennek a félreértésnek a folytatása az az elmélet, hogy a diktátor személyisége rányomja bélyegét az egész társadalomra. "Nem lenne őrült zsarnokság, ha a trónon nem egy őrült zsarnok ülne." Pedig Sztálin szerintem semmivel sem volt őrültebb vagy zsarnokabb, mint akármelyik kalifa, szultán, kán, a jakobinusok, vagy a nyugati parlamentáris rendszerek képviselői a gyarmatokon, mint II. LIpót Kongóban, von Trotha Délnyugat-Afrikában. Egyszerűen minden egyeduralkodó ilyen (lesz), ha nem korlátozza sem a jog, sem a saját érdeke, sem valamilyen ellenerő. Nem mondom a hagyományt, mert hagyomány mindegyik esetben volt bőven. Ez sem a totalitarizmus, ezen belül nem a kommunizmus sajátossága.

(Kitérő: Az összehasonlító elmélet híveinek az az egyik alapfeltevése, hogy a totalitarizmus szükségképpen kegyetlenebb, gyilkosabb a közönséges diktatúránál. A fasizmusnak vagy a kommunizmusnak lényegi velejárója a népirtás. De ez sincs így. Ha a szövetségesek mondjuk 1940-ben leverik Hitlert, akkor nem lett volna holocaust, és úgy emlékeznénk a nácikra, mint egy ronda diktatúrára, ami azonban gazdaságilag nagyon sikeres volt, és aránylagosan nem volt több zsidó áldozata, mint a Horthy-rendszernek, amit nem szokás totalitáriusnak nevezni. Ha a nemzetközi koalíció 1919-ben legyőzi a kiéhezett, lerongyolódott, pocsékul felszerelt Vörös Hadsereget, akkor
nem lett volna Gulag, és úgy emlékeznének rá, mint egy zakkant társadalomszervezési kísérletre. Ehelyett Hitler 1940-ben villámháborúban lerohanta Nyugat-Európát a Jeges-tengertől a Földközi-tengerig, a Vörös Hadsereg pedig visszafoglalta a cári birodalom majdnem teljes területét, egyelőre a nyugati periféria kivételével. Ebből azt a következtetést lehetne levonni, hogy a totális diktatúrák lényegéhez tartozik, hogy katonailag félelmetesen hatékonyak, míg a nyugati demokráciák lényegéhez az tartozik, hogy katonailag bénák és gyávák. De nem szokták levonni, mert az nagyon ijesztő lenne.)

Visszakanyarodva a témához: azt, ami Magyarországon és főleg vidéken történt a hatvanas évek közepe és a nyolcvanas évek vége között, semmiképpen nem lehet a kommunizmus valamilyen eleve létező "lényegéből" levezetni, ami ezeket a tendenciákat mintegy megfertőzné kommunistasággal, mert ilyen lényeg nem volt. Ugyancsak nem lehet a "szociopata" diktátor valamilyen szándékos manőveréből levezetni ("megvásárolta a népet, hogy befogja a száját"), mert abban az időben Kádárnak ilyen szándéka és manővere nem volt. Ahogy egy kommentelő jól megfogalmazta, Kádár hagyta, hogy mindez megtörténjék. A falu igazából nem volt szem előtt, és bolond lett volna nem hagyni. Egyrészt mert  "miért legyenek az emberek elégedetlenek, ha elégedettek is lehetnek". Másrészt mert föl lehetett mutatni, hogy ebben a rendszerben igenis valami működik. Az, ami történt, nem a kommunizmusból következett, hanem elfelé és kifelé mutatott az 1957 utáni magyar állapotból, még inkább az orosz modellből, amit "létező szocializmusnak" becéztek. És ezzel a helyzettel a korabeli (csakis baloldali) ellenzék nem tudott mit kezdeni. Innen folytatjuk.