A gond tehát az volt, hogy a) Magyarország történetében nincs olyan mérhető hosszúságú periódus, ami a diktatúra után vonatkoztatási pont lehetne, b) a diktatúra természetesen tagadta a liberális demokráciát és a joguralmat, de a mai uralkodó hagyomány főbb elemei közül nagymértékben neki tulajdonítható pl. az iparosodás/urbanizáció, és a piacgazdaságba (ne vacakoljunk: kapitalizmusba) való visszatérést is nagyban előkészítette, saját deklarált ideológiája ellenére.

Ezekután hogyan lehet itt valaki konzervatív? Néhány lehetőség:
1. Ideológiát készen is át lehet venni, el lehet sajátítani (neokonok). Ez teljesen legitim dolog, a 19. századi  fénykorban is bőven volt rá példa. Lehet, hogy műveletlen vagyok, de nem tudok róla, hogy bármilyen támadás érte volna Kállay Bénit, amiért a maga könyvszagú, felvilágosult-liberális konzervativizmusát ráerőltette "szegény" bosnyákokra. Eszmerendszerekkel vitatkozni lehet, de az vicces, ha más ideológiák elszánt hívei vádolják az illetőt dogmatizmussal. Mint pl. a neokonokat az alterglobok. Az meg külön világszám, hogy már Deutsch-Für Tamás is Scrutonra hivatkozik Csapody Miklós ellenében. És ez átvezet a következő lehetőséghez.
2. "Konzervativizmus az, ha azt mondom, ami kontroll nélkül eszembe jut. Tehát ha az jut eszembe, hogy konzervatív vagyok, akkor konzervatív vagyok." Deutsch egy – nyugodtan mondhatjuk - hamisító  fordítás alapján azt idézi Scrutontól, hogy  a konzervativizmus "jellemzően nem fogalmazódik formulákká és alapelvekké (általában képtelen is erre), illetve vonakodik céljainak, nézeteinek szóbeli kinyilatkoztatásától" . Scrutonnál azonban ez áll: "conservatism … is characteristically inarticulate, unwilling (and indeed usually unable) to translate itself into formulae or maxims, loath to state its purpose or declare its view". Ugye nem kell magyarázni, mi a különbség a "maxim" és a "basic principle" között. És hogy mennyire groteszk mindezt olyan párt egyik vezetőjétől hallani, amelyik lassan 10 éve formulákban és aranymondásokban nyilatkoztatja ki harsányan céljait és nézeteit. A további torzításokról majd máskor. Szóval a Fideszre nem az a jellemző, hogy "inarticulate", hanem a következő a gond.
Létezik egy kelet-európai konzervativizmus-modell, miszerint valaki annál konzervatívabb, minél közelebb áll a 19. századi, klasszikus nacionalizmushoz és a domináns helyi történelmi egyházhoz. Ez más, mint a nyugat-európai konzervativizmus, de kétségtelenül jobboldaliság ez is, tiszta sor. A mérsékelt konzervatívok (Carnogurskyék, Dzurinda, Tusk) nem ebből vannak, de kivétel nélkül megteszik a maguk gesztusait. Magyarországon ez nem működik, részben mert a 19. századi nacionalizmus nem diadalhoz, hanem katasztrófához vezetett, részben amiatt, amit egy lelkész barátom "a magyar nép genetikus antiklerikalizmusának" hívott. Mivel hiányzik, pontosabban komolytalan az ilyen típusú konzervatív pólus, az Fidesz nem tud mihez képest mérsékelt jobboldali középpárt lenni. És nagyrészt ebből ered az az ideológiai katyvasz, amit újabban ezek szerint el sem olvasott Scruton-szövegekből kipreparált maximákkal lepleznek. Hasonló okból nem tartom konzervativizmusnak a lezserebb változatot, az elvtársakozást, bolgárurazást, szamárcsődörök emlegetését. Ez egyszerűen semmi.
3. Fittyet hányni a világnak, és egy urbanizáció és globalizáció előtti, kommunitárius magyar állapotot megjelölni pozitív viszonyítási pontnak. Amikor Az Emberek Még Rendesek Voltak És Jó Levegőn Keményen Dolgoztak. Ezt többen művelik a Professzorok Batthány Körétől a Százak Tanácsáig (ha még létezik), és valahol ez a bukolikus szemlélet jelenik meg a Fidesz programjában is. A baj az, hogy ilyen állapot sohasem létezett, ezek mind antikonzervatív kitalálmányok.
4. Amit én javaslok: magyar konzervativizmus úgy lehetséges, ha a magyar történelmet, 1989-cel bezárólag, olyannak fogadjuk el, amilyen. Pontosabban: nem megtorlandó sérelmek forrásának kellene tekinteni, hanem elkezdhetnénk szeretni. Ismétlem, 1989-cel  bezárólag. Nem olyan időszakot kellene keresni, ami ma egy az egyben vállalható lenne, mert ilyen nem volt, hanem önfejűen, nyugisan, ízléssel  és szeretettel kinek-kinek kiválasztani egy időbeli folytonosságot. Így például feloldható lenne az a helyzet, hogy az egyik oldal láthatóan a Kádár-korszak "vívmányait" konzerválná, de ezt a világért nem ismerné el, mert ez azt jelentené, hogy a rendszer valamiben jó volt (hacsak nem Tarlós az illető), a másik oldalnak pedig csak az az érve, hogy ez azért rossz, mert a Kádár-korszakhoz tartozik. (Éles ellentétben a Zemberek inartikulált tapasztalataival és azzal a ténnyel, hogy a rendszerváltás egy csomó mindent tudatosan változatlanul hagyott, jót-rosszat egyformán.) Úgy értem, miért ne lehetne elfogadni, hogy az 1989 előtti korszaknak is voltak jó elemei, éspedig nem a forradalmiak, hanem azok, amik többé-kevésbé szervesen folytatták az előző korszakok szerves és jó elemeit?

Floydatása következik.