Elolvastam KFG-t, Letterforce-ot / Konrádot, a Népszabadságban Bauert, Matolcsyt és Soós Károly Attilát. Véleményem a következő: Magyarországon nem az a baj, hogy a kormány túl sokat markol, és hebehurgyán reformál, hanem fordítva: hogy túl kevés a reform. Illetve ami változtatás van, az nagyrészt nem reform, hanem a konvergenciaprogramhoz szükséges leépítés, jó esetben racionalizálás, reform nélkül. Ezt reformként eladni szerintem tragikus politikai hiba. De persze nem ez a tragédia egyetlen tényezője.
Négy téren kellene, pontosabban muszáj reformálni az elnyomorodás és a végleges leszakadás megelőzésére.
1. Versenyképesség, 2. oktatás, 3. nyugdíjrendszer, 4. egészségügy. Az első háromhoz a kormány szinte nem is nyúlt (Gyurcsány és Kóka időnként közli, hogy most aztán nagyon könnyű lesz vállalkozást alapítani – hát próbálják ki). Az oktatásban a tandíj újra-bevezetése szerintem csak kozmetikázza a 98 óta teljes tévúton lévő rendszert, és persze semmit sem segít azon, hogy a magyarok egyharmada gyakorlatilag születésétől fogva nemlétező a munkapiac számára. (F. e. v. ez nem cigányprobléma.) A nyugdíjrendszert lehet emberbaráti szólamokkal cifrázni, de attól még nem lesz finanszírozható középtávon. Maradt az egészségügy, ahol, mint Molnár Lajos (< Mihályi Péter) is mondta, fordított sorrendben csinálták, a kórház-összevonás megelőzte a biztosítás reformját, mely utóbbinak még a sterilizált árnyékából sem lesz semmi, vegytiszta ideológiai okokból és lobbiérdekekből kifolyólag. Az egyszerű betegnek (-jelöltnek) az összevonás iszonyúságát azzal indokolták meg, hogy így földrajzi alapon tesznek különbséget a páciensek között, míg a több-biztosítós terv sátáni mivoltát azzal, hogy mostantól hi-tech kezelésre tendenciában csak a jobb módúak számíthatnak. MIntha nem pontosan ez lenne a helyzet ma is(persze, kivételekkel), azzal a különbséggel, hogy a beteg alapjáratban nem is tud a kezelés többféle lehetséges nívójáról vagy a földrajzi hátrányokról  - ellenkezőleg, biztos abban, hogy ő a legjobbat kapja, hiszen azt "kell" kapnia, "ez nekem jár" alapon.
A lényeg az, hogy amit most reformnak nevez mind a kormány, mind az ellenzék, az a szabadság korlátozásával és nem a nagyobb szabadsággal társul. Így teljesen lehetetlen össznépi vagy akár többségi támogatást szerezni. Persze normális esetben nem is kellene, elég, ha viszonylag sokan nem gyűlölik - a kormány valamikor a ciklus elején elkezdi a reformokat, a nép ezért elkezd mérgelődni, aztán vagy kiheveri a ciklus végéig, vagy nem, mely esetben megbukik,. és az utód folytatja, vagy visszacsinálja belőle azt, amit nagyobb baj nélkül lehet. Bolond lesz a lényegen változtatni.
Nálunk viszont a kormánynak – de főleg a kormánypárti frakciónak – az a képzete, hogy bukása esetén itt a világ vége. Halálkomolyan gondolom, hogy a szocialista frakció szabotálja a reformot, de nem gonoszságból, hanem így nyilvánul meg az életösztöne.
És van rá némi oka. Meglehetősen amnéziás cikkében Matolcsy (Fidesz) kifejti, hogy a gödörből a "politikai és a társadalom" erőtartalékainak mozgósításával lehet kimászni. Fordítok. Tavaly ugyanő elkottyantotta, hogy 2006-ra, kormányra kerülésük esetére 12-14%-os (mondhatnám, meltdown) deficittel számoltak. Ez azt jelenti, hogy lehet, hogy valamilyen reformot csináltak volna (ők se hülyék), de pl. az euro-bevezetést elhalasztották volna sohanapjáig. Ilyen látványos önfeladást – szükséges szigorításokkal együtt – kormány csak akkor csinál,  ha van alkalmas bűnbak. Mármost 2006-ban is volt, és most még inkább lenne, mi az hogy, nagyon is. Orbán (ha ő jön, amiben nem vagyok holtbiztos) nem "igazságbeszédet" fog tartani, hanem egy az egyben rálőcsöl minden bűnt az elődre. Minden emberi logika szerint így képzelik a politika és a társadalom erőtartalékainak mozgósítását. A "szlovák csodát" persze a jobb oktatási rendszer is lehetővé tette, de volt egy nem túl gusztusos előzménye is: a szociális kiadások csökkentésekor rájátszottak a cigányellenes konszenzusra. Nálunk, mivel a megszorítások most már a középosztályt fogják érinteni, a "kommunisták" ellen fogják kanalizálni a dühöt. És itt föl lehetne vetni azt, ami Matolcsy cikkéből kimaradt: hogy a frászba várnak a magyar társadalomtól, illetve annak a győztesekhez húzó részétől racionális és konstruktív viselkedést azok után, hogy 2000-2002-től kezdve ugyanezt a sokaságot irracionalitásra és destruktív érzelmekre nevelték, lankadatlanul?
És ehhez azok a szocialisták is hozzájárulnak, akik lobbiérdekből vagy a választási katasztrófa elkerülése végett a reform árnyékát is igyekeznek kiküszöbölni a rendszerből.